Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Zsegnye

478 ­is, de nincs abban egy egyhaza igazaiért lángoló erős férfiú, ki a minisztert alaposan informálná falusi gyülekezeteink viszonyairól, a teherről, mely azok tagjaira ónsúlylyal nehezedik s bátor nyílt­sággal megmondaná neki, hogy az az egyház, mely a magyar nemzetiségnek és államiságnak oly erős bástyája volt mindenkor, mely annyi áldozatot ho­zott a múltban s hoz ez idő szerint is a népne­velés oltárára, az az egyház nem csak kérheti, de joggal követelheti is, hogy az állam anyagilag is segitse mindenütt, a hol a segítségre szüksége van. A mitől épen nem tartottunk — megtörtént; segélytkérő folyamodványaink visszavettettek. Ke­rületünk legközelebb összegyűlendő tanácsosai, őrállói és vezérei talán még segíthetnek. Kell is, hogy segítsenek, ha arra gondolnak, miszerint az ötödéves tanitói korpótlék fizetése falusi gyüleke­zeteinkben az egyházi adó fölemelését tenné szük­ségessé. Hogy pedig egy ilyen kísérlet mily ve­szélyt rejt magában, azt egyháza jövőjéért ag­gódó lelkem nemcsak sejti, de biztosan látja". Magyar Hirlap ...A Vatikán diplomácziai főnöke körjegyzékben azt állította, hogy az olasz kormány csak ürügyül használta föl azt az isme­retes kenyér forradalmat, hogy a pápa ár­tatlan hívein bosszúját hűtse és a katholikus egye­sületeket föloszlathassa, mi a bibornok szerint újabb bizonyítékot szolgáltatna arról, hogy a pá­paság és katholicizmus üldözése Olaszországban még fokozódott volna. Rampolla végül megjegyzi, hogy a Vatikán elhárítja magáról a felelősségét, ha ez az üldözés újabb sajnálatos zavarokat idézne elő. Ez utóbbi beillik fenyegetésnek is. A ravasz vatikáni diplomáczia ezzel a lépés­sel kettős akcziót indított. Egyfelől az olasz klerikálisokba új bátorságot akart önteni, úgy állítván őket a világ elé, mintha ők csupa ártatlan báránykák volnának, akik még vizet sem tudnak zavarni, hanem az a farkas — az olasz egységes uralom — minden ok nélkül föl akarná őket falni, hogy a papságot gyöngítse. Másfelől az európai úgynevezett katholikus hatal­mak közbenjárását akarta megnyerni a megtorló rendszabályok elhárítására, együttal pedig a világ összes katholikusainak újabb részvétét remélte fölkelteni a pápa világi hatalma érdekében és péterfillérek adakozása száljából. Mindkét akczió csúfos kudarczot vallott. Nevezetes dolog pedig az, hogy ez a vereség éppen akkor érte az ultraraontánokat, amikor az általuk bepenaszolt Rudini-minisztórium kétszeri vedlés után is kénytelen volt lemondani és Olasz­ország úgyszólván miniszteri felelős kormány nél­kül vala. Ez időben tárgyalták ugyanis a külön­böző olaszországi bíróságok ama pöröket, melye­ket a korona ügyészei a legutóbbi ismeretes for­rongások bűnszerzői ellen indítottak. E tárgyalá­sok fölötte tanulságosak valának. Napnál világo­sabban kiderült ugyanis, hogy a klerikálisok: egy követ fújtak a republikánus és anarkista szocziálistákkal: nevezetesen bebizonyult az a vád, hogy különösen a papok arra használták föl a beállt drága­ságot — mely tudvalevő dolog, a rossz termés következménye vala, — hogy Umberto ki­rjá 1 y, a szavojai uralkodóház és az egységes Olaszország ellen lázítsák a népet, amint hasonló módon most itt nálunk a klerikálisok a jégcsapást is a liberálizmusnak róják fel. E lázitásoknak a szegény éhes nép föl­ült és farkasok módjára rárontott a pékboltokra, majd rombolva s pusztítva elárasztotta a többi boltokat, végül a magánházakat is fosztogatta, míglen a katonaság vérbe fojtotta a lázongást. Az izgatók természetesen idején elbújtak s megmen­tették a bőrüket. Ámde az általuk félrevezetett nép kiontott vére ellenük tanúskodik és a köz­vélemény őket tette felelősökké a czéltalan vé­rengzésért még mielőtt a bíróságok közbeléptek volna, Ezt az általános fölfogást a megejtett vizs­gálatok s uiána a teljes nyilvánossággal megtar­tott végtárgyalások föltétlenül beigazolták. Kitűnt ugyanis, hogy számos plébános, segédlelkész és különösen a katholikus lapok pap-szerkesztői nem­csak nyilt lázadásra bújtatták a népet, hanem ő k szervezték a támadásokat és ugyan­csak ők osztották ki a fegyvert a lá­zongók közt, mindenben szorosan egyetértve a forradalmár szocziálistákkal. Ily tényekkel szemben hiába való volt minden tagadás, hiába egyes befolyásosabb embereknek, sőt magának a római pápának közbelépése. A b i­róságok lázítás r a való fölbújtás és abban való részvétel czimén ti zen­nyolc z papot ítéltek többé-kevésbé hosszabb fegyházra." Alkotmány. „A tanitók ós a vegyes házas­ságból származott gyermekek" czim alatt igy ir : „Tegyük fel, egy protestáns fórfiú egy kat­holikus nőt vesz feleségül. Ha protestáns ad va­lamit a vallásra, akkor elóbb-utóbb vagy külső be­hatások vagy pedig lelkiismeretének esetleges éb­redése által kísérletek tétetnek a gyermeket a katholikus vallástól elidegeníteni. Otthon, lehet, hogy a katholikus anya imádkozik gyermekével. De eljött az iskoláztatás ideje. Az apa azon van, hogy protestáns iskolába járassák — ez esetben egyházunkra nézve elveszett. Ha a tanitó lelkes ember és utána jár, csekély buzdítás szükséges ós a gyermek meg van mentve. Ez azon pont, a hol a legnagyobb elővigyázat szükségeltetik. Másképen alakulnak a viszonyok, ha a férfi katholikus és a nő protestáns. Ki oktassa a gyer­meket a vallásban? Ki tanítsa keresztet vetni, avagy imádkozni? Az apa dolga után lát, az anya

Next

/
Thumbnails
Contents