Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Zsegnye

478 is, de nincs abban egy egyhaza igazaiért lángoló erős férfiú, ki a minisztert alaposan informálná falusi gyülekezeteink viszonyairól, a teherről, mely azok tagjaira ónsúlylyal nehezedik s bátor nyíltsággal megmondaná neki, hogy az az egyház, mely a magyar nemzetiségnek és államiságnak oly erős bástyája volt mindenkor, mely annyi áldozatot hozott a múltban s hoz ez idő szerint is a népnevelés oltárára, az az egyház nem csak kérheti, de joggal követelheti is, hogy az állam anyagilag is segitse mindenütt, a hol a segítségre szüksége van. A mitől épen nem tartottunk — megtörtént; segélytkérő folyamodványaink visszavettettek. Kerületünk legközelebb összegyűlendő tanácsosai, őrállói és vezérei talán még segíthetnek. Kell is, hogy segítsenek, ha arra gondolnak, miszerint az ötödéves tanitói korpótlék fizetése falusi gyülekezeteinkben az egyházi adó fölemelését tenné szükségessé. Hogy pedig egy ilyen kísérlet mily veszélyt rejt magában, azt egyháza jövőjéért aggódó lelkem nemcsak sejti, de biztosan látja". Magyar Hirlap ...A Vatikán diplomácziai főnöke körjegyzékben azt állította, hogy az olasz kormány csak ürügyül használta föl azt az ismeretes kenyér forradalmat, hogy a pápa ártatlan hívein bosszúját hűtse és a katholikus egyesületeket föloszlathassa, mi a bibornok szerint újabb bizonyítékot szolgáltatna arról, hogy a pápaság és katholicizmus üldözése Olaszországban még fokozódott volna. Rampolla végül megjegyzi, hogy a Vatikán elhárítja magáról a felelősségét, ha ez az üldözés újabb sajnálatos zavarokat idézne elő. Ez utóbbi beillik fenyegetésnek is. A ravasz vatikáni diplomáczia ezzel a lépéssel kettős akcziót indított. Egyfelől az olasz klerikálisokba új bátorságot akart önteni, úgy állítván őket a világ elé, mintha ők csupa ártatlan báránykák volnának, akik még vizet sem tudnak zavarni, hanem az a farkas — az olasz egységes uralom — minden ok nélkül föl akarná őket falni, hogy a papságot gyöngítse. Másfelől az európai úgynevezett katholikus hatalmak közbenjárását akarta megnyerni a megtorló rendszabályok elhárítására, együttal pedig a világ összes katholikusainak újabb részvétét remélte fölkelteni a pápa világi hatalma érdekében és péterfillérek adakozása száljából. Mindkét akczió csúfos kudarczot vallott. Nevezetes dolog pedig az, hogy ez a vereség éppen akkor érte az ultraraontánokat, amikor az általuk bepenaszolt Rudini-minisztórium kétszeri vedlés után is kénytelen volt lemondani és Olaszország úgyszólván miniszteri felelős kormány nélkül vala. Ez időben tárgyalták ugyanis a különböző olaszországi bíróságok ama pöröket, melyeket a korona ügyészei a legutóbbi ismeretes forrongások bűnszerzői ellen indítottak. E tárgyalások fölötte tanulságosak valának. Napnál világosabban kiderült ugyanis, hogy a klerikálisok: egy követ fújtak a republikánus és anarkista szocziálistákkal: nevezetesen bebizonyult az a vád, hogy különösen a papok arra használták föl a beállt drágaságot — mely tudvalevő dolog, a rossz termés következménye vala, — hogy Umberto kirjá 1 y, a szavojai uralkodóház és az egységes Olaszország ellen lázítsák a népet, amint hasonló módon most itt nálunk a klerikálisok a jégcsapást is a liberálizmusnak róják fel. E lázitásoknak a szegény éhes nép fölült és farkasok módjára rárontott a pékboltokra, majd rombolva s pusztítva elárasztotta a többi boltokat, végül a magánházakat is fosztogatta, míglen a katonaság vérbe fojtotta a lázongást. Az izgatók természetesen idején elbújtak s megmentették a bőrüket. Ámde az általuk félrevezetett nép kiontott vére ellenük tanúskodik és a közvélemény őket tette felelősökké a czéltalan vérengzésért még mielőtt a bíróságok közbeléptek volna, Ezt az általános fölfogást a megejtett vizsgálatok s uiána a teljes nyilvánossággal megtartott végtárgyalások föltétlenül beigazolták. Kitűnt ugyanis, hogy számos plébános, segédlelkész és különösen a katholikus lapok pap-szerkesztői nemcsak nyilt lázadásra bújtatták a népet, hanem ő k szervezték a támadásokat és ugyancsak ők osztották ki a fegyvert a lázongók közt, mindenben szorosan egyetértve a forradalmár szocziálistákkal. Ily tényekkel szemben hiába való volt minden tagadás, hiába egyes befolyásosabb embereknek, sőt magának a római pápának közbelépése. A b iróságok lázítás r a való fölbújtás és abban való részvétel czimén ti zennyolc z papot ítéltek többé-kevésbé hosszabb fegyházra." Alkotmány. „A tanitók ós a vegyes házasságból származott gyermekek" czim alatt igy ir : „Tegyük fel, egy protestáns fórfiú egy katholikus nőt vesz feleségül. Ha protestáns ad valamit a vallásra, akkor elóbb-utóbb vagy külső behatások vagy pedig lelkiismeretének esetleges ébredése által kísérletek tétetnek a gyermeket a katholikus vallástól elidegeníteni. Otthon, lehet, hogy a katholikus anya imádkozik gyermekével. De eljött az iskoláztatás ideje. Az apa azon van, hogy protestáns iskolába járassák — ez esetben egyházunkra nézve elveszett. Ha a tanitó lelkes ember és utána jár, csekély buzdítás szükséges ós a gyermek meg van mentve. Ez azon pont, a hol a legnagyobb elővigyázat szükségeltetik. Másképen alakulnak a viszonyok, ha a férfi katholikus és a nő protestáns. Ki oktassa a gyermeket a vallásban? Ki tanítsa keresztet vetni, avagy imádkozni? Az apa dolga után lát, az anya