Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Bánsági egyházmegye

mondta végül az özvegyi évi segélypénz 150 írt­ról 170 frtra való emelését. A nap munkáját ezután bezárták a bizottsági ülések s báró Ambrózy Béla egyházmegyei felügyelőnk lelkes vezetése mellett bizalmas kör­ben tartott előkészületek Kram ár Béla főespe­resünk 25 éves főesperesi jubileumának másnap az egyházmegyei közgyűléssel kapcsolatos meg­ünnepléséhez. Másnap reggel 9 óra előtt egybegyűltek az egyházak képviselői az egyházmegyei közgyűlésre, a mely Kiss Kálmán lelkész által végzett fohász­kodással kezdődött. Ezután rövid szünet alatt, miközben főesperesünk s az egyházmegyei fel­ügyelő az Isten házából eltávoztak, az ott benn­maradottaknak Kernúch Adolf alesperes terjesz­tette elő lelkes beszédben, hogy főesperesünk 25 'éves főesperesi jubileumát készülünk ez alkalom­mal megünnepelni s e végből érte s egyházme­gyei felügyelőnkért küldöttség menesztése iránt hivja fel a közgyűlés tagjait. A küldöttség csak­hamar eljárván megbízatásában, főesperesünk s •egyházmegyei felügyelőnk — az utóbbi díszma­gyar öltözetben - beléptek az Isten házába s orgona kiséret mellett s az egyházi képviselők s nagyszámú közönség lelkesült üdvözlése közben haladtak elnöki székeikhez. Az éljenzés csillapul­tával egyházmegyei felügyelőnk szólt nagy hatás­sal, utalva remek szónoki megnyitó beszédében közegyházunk ez évi fontosabb eseményei s moz­zanatai mellett jubilánsunk példás kötelességhű­séggel teljesített 25 évi főesperesi érdemdús mű­ködésére, megemlítve, hogy jubilánsunk ismert nagy szerénysége akadályozott meg bennünket a nagyobb szabású tüntetés rendezése iránt nyilvá­nult közóhajunk valósításában. Majd — a közgyűlés megnyitása után — Zvarinyi Emil egyházmegyei főjegyző kelt szó­lásra, a ki többszöri élénk tetszésnyilvánítással kisért s a hallgatóságra mély benyomást tett fé­nyes beszédben tolmácsolta az egyházmegye ér­zelmeit a jubiláns iránt. Beszéde folyamán meg­kapó vonásokban mutat a jubilánsnak az egyházi közigazgatás körüli nagy sikereire, a melyek ál­landóvá tették egyházmegyénk gyülekezeteiben a példás jó rendet, békességet, egyetértést; meg­emlékezik az e czélra való törekvésében kifejtett hosszú, nagy küzdelmeiről, a melyekből minden­kor győztesül került ki, mignem a harcz hullá­mai lecsendesedtek, a rágalom rajta ejtett sebei behegedtek s most a megelégedés örömkönnyei közt tekinthet s tekinthetünk vele mindnyájan, a kiknek osztatlan nagyrabecsülése kiséri őt főes­peresi működésében, azokra a gyümölcsökre, a melyek egyházi életünk terén az ő hű, gondos vezető kezei alatt kifejlettek. Számos érdemei közt továbbá kiemeli különösen a missiói körök szervezését, a melyek mind megannyi emlékköve? az ő apostoli buzgalmának, munkásságának. Jubilánsunk válaszában mindenekelőtt meg­hatottan köszönte meg az iránta táplált bizalom e megnyilatkozását s folytatólag körülbelül a követ­kezőket mondotta. Huszonöt év nagy idő s ritka­ság számba megy, esperesi állásban eltöltve. Hogy megértem, hála érte a jó Istennek. Hogy főespe­resi működésemből sikerekre mutathatok, párat­lan elnöktársamnak, az ő társadalmi súlyának köszönhetem. Hogy az administrátió pontos s si­mán folyik, azt az egyházmegye tisztviselői hű ós lelkiismeretes kötelességteljesitésének köszö­nöm. Hogy egyházmegyénkben jó egyetértés áll fenn, a papság érdeme, a mely az egyház maga­sabb érdekeinek mindig szívesen rendelte alá saját érdekeit. Hogy hazafias érzés hatja át az egyházmegyét, ez a dicséret nagy részben egy­házaink hiveinek szól. Igy azon érdem koszorúból, a mit nekem fontak, kevés illet engem. A mi en­gem illet, szivem szentélyébe zárom, hogy ott a hála melegénél és az emlékezet fényénél herva­datlan maradjon. Fogadják Ígéretem, hogy a mig Isten kedvez életemnek, a mig bizalmuk megtart a főesperesi állásban, híven kívánom továbbra is szolgálni egyházamat. — Végül áldást mond egyhá­zára, egyházmegyénk minden tagjára s édes ha­zánkra. Ezután Kernúch Adolf alesperes szólt még ékes szavakkal, megemlítve, hogy jubilánsunk érdemeinek egy emlékoszlopot emel egyházaink s híveink hálás elismerése, a mely külsőleg is méltóan kifejezést nyer az ez alkalomra önkény­tesen összehozott 650 frtnyi „Kram ár Béla alap" létesítésével s kéri a jubilánst, hogy ez alap czélját s rendeltetését ő maga jelölje meg. A jubiláns, válaszában, köszönettel emliti, hogy a szép szavakat ilyen flagráns tett követi s boldognak érzi magát, hogy impulsust adott a jubileum az alapnak, a melynek emléke megma­rad azok hálakönyében, a kik ez alapítvány segé­lyében részesülni fognak. Az alapra nézve ugyanis — mondotta tovább — az az elhatározása, hogy az a szenvedők sorsának enyhítésére, jelesül az egyházi tisztviselők özvegyei s árvái segélyzósére fordittassék s az alap kezelését, e rendeltetéssel, az egyházmegyei segélyző egyletre bizza. Beszé­dét azzal végzi, hogy viszonzásul a jubileumára hozott ez áldozatért ő nem adhat egyebet, mint hogy minden erejét az egyháznak szenteli, a mig csak él. Erre az egyházmegyei felügyelőnk e nagy­emlékű momentum hatása alatt közlelkesedéssel elfogadott indiványt tett a jubileumi ünnepélynek jegyzőkönyvi megörökítése iránt, hogy lássa az utókor is, mennyire szerette az egyházmegye Kram ár Béla főesperest. Áttérve a közgyűlés ezek után az egyházi

Next

/
Thumbnails
Contents