Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Hetvényi Lajos. Bíráló bizottsági jelentés a confirmatói pályaművekről

33 meggyőződésévé tegyük; de ilyen alakban azt nem érjük el. Arra ezen munka szerzője sem képes, hogy hitünket a gyermek előtt positive, határozottan kidomborítsa. Az egész munkán meglehetősen a rationalismus szelleme vonul végig. Ebben sincs semmi melegség. ítéletünk az reá, hogy régies alakban irt egyszerű munka. 6. Jelige: „Nem szégyenlem a Krisztus evangyeliumát." Munkája három részre oszlik ; az első rész szól Isten ismerete és az Istenben való hitről ; a második rész az Isten tiszteletéről s itt szól az Isten igéjéről, az imádságról, a látható egyházról (holott az egyház fogalmáról az első részben szólt) ; a harmadik részben Isten törvényeinek megtartásáról szól röviden. Egyháztörténet nincs munkájában. Meghatározásai sok helyütt szintén tévesek, vagy semmit mondók. Hogy a symbolikus tannal ez sem törődik, mutatja az, hogy a kegyelmi -eszközök közé felveszi a lelkiismeretet. Kérdései legtöbbször pusztán formális kérdések ; sok helyütt olyan rosszak, hogy igennel ós nemmel is lehet rájuk felelni. Szóval egyszerű, gyarló munka. 7. Jelige: „Tartsd meg azt, a mi nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat." A 7-ik számú munka azon a nivón áll, hogy már komolyabban számba lehet venni és érdemes vele bővebben foglalkozni, de hogy a konfirm. káté irodalom terén tapasztalható hiányt ez sem képes pótolni, azt a következőkből fogjuk látni. A konfirm. oktatás tárgyának beosztása helyes ; látszólag az alak is megfelel a követelménynek, a mennyiben kérdések és feleletek alakjában irt munka ; csakhogy a felelet sokszor nem illik a kérdésre. P. o. ezen kérdésre : „Miben áll az erkölcsös ós erényes élet?" — igy felel: „A keresztyénnél nem elég, hogy higyjen, de szükséges, hogy hitét életével is megbizonyítsa. Ha az ember élete megegyezik Istennek törvényeivel, akkor életét erkölcsösnek, ellenkező esetben erkölcstelennek mondjuk." Kérdései tehát a legtöbb helyen csak formálisak; továbbá nem tudja úgy alkotni a kérdést, hogy a logikai rend meglegyen ; sok helyütt összefüggés sincs a kérdések között. — Midőn az egyes feleletekben megadja az általános jellemzést, akkor elkezd okoskodni s igy el laposítja a tárgyat s a gyermek nem lesz azt képes megtartani. Daczára annak, hogy egységre törekszik, hézagosság is található a munkában ; p. o. a bűn büntetését nem ismerteti, a mely kérdésről egész természetességgel mehetne át arra, hogy ki szabadított meg minket a haláltól? A Krisztusról szóló rósz a leggyengébb ; Krisztus személyének ismertetése határozottan rossz ; érzéki kifejezéseket itt nem szabad használnunk, mert a gyermek szószerint veszi. A kiengesztelésről szólva azt mondja: „Jézus engedelmes önfeláldozásával kiengesztelte Istent a bűnös világgal s drága vére árán szerzett a benne hívőknek bűnbocsánatot." A szentírásban a kiengesztelésről épen az ellenkezőt olvassuk; Pál apostol a korinthusbeliekhez írott 2-ik levele 5 rész 18. ós 19. vben ezt mondja: „Mindezek pedig Istentől vágynák, ki magával minket megbékéltetett a Jézus Krisztus által és adta a megbókéltetésnek szolgáltatását nékünk. Mert az Isten a Krisztusban vala, ki megbékéltette magával e világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket és adta nékünk e megbókéltetésnek beszédét." — A kiengesztelésnek ama felfogása már annálfogva is téves, mert nem Isten volt az, a ki haragudott, különben nem érthetnők ezt meg, hogy : „Ugy szerette Isten e világot, hogy elküldötte az ő egyszülött Fiát, hogy minden, valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen." Isten mindig szerető mennyei Atya, tehát a „kiengesztelés" szó — mint a fentebbi idézetből is érthető — a szentírás helyes felfogása alapján nem is Istenre vonatkozik, hanem mi reánk emberekre; azt akarja kifejezni, hogy Krisztus azért jött el a világra, hogy a rni lelkünkben történjék olyan átváltozás, melynek alapján az embernek eredeti állapota, az Istennel való életközösség újból megvalósulhasson. A „kiengesztelés" szó ezt a fogalmat akarja jelelni, a miből látható, hogy a fogalomnak a szó nem felel meg s erre a magyarnak nincs is alkalmas szava. Ebből látható, hogy ezen munkában is kisért az Anselm-féle theoria. a mitől egyházunknak, — mint nein symbolikus tantól — végre is szabadulni kell. Tehát eme, különben nagy gonddal készült munka, esetleg kiadásra kerülne, akkor szerzőnek mindenekelőtt a christhologiai részt kell nagy gonddal, gyökeresen átdolgozni. Hiánya még a munkának, hogy határozott fogalmi definiciókat nem ad; meghatározásai elmosódottak. P. o. azt mondja: „A szentlélek megigazulásra vezeti az embert, a mikor Isten szabaddá teszi az embert a bűntől s erőt ád annak további leküzdésére." A megigazulásnak eme meghatározása alakilag sem állhat meg, de tartalmilag is téves: mert lia azt mondja, hogy „szabaddá teszi az embert a bűntől, az azt jelenti, hogy az embert igazzá teszi; pedig a megigazulás lényege abban rejlik, hogy Isten a megtérő embert bűnössége daczára kegyelméből igaznak ismeri el. — Hogy definitiói határozatlanok, az kitűnik még p. o. a szentségekről szóló tannál is, a hol azt kell kiemelni, hogy a szentségnek két tényezője van, t. i. az ige és a látható cselekvóny, — Téves az is, hogy a kegyelmi eszközök közé az imádkozást is felveszi. Az úrvacsora lényegót sem határozza meg helyesen, midőn ezen kérdés-