Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értesítők - Eperjes I.

247 gondolatok egymástól fejlődő sorozatot képeznek, azért a költemény egységes. Mig az első tehát hibás alkotás, ez a második sikerült, pedig mozaikszerű mind a kettő. Áttérek már most a hazafias alkalmi költeményekre. Nem kevesebb, mint 20 ilyen darab foglalja el a kötet jó nagy részét. Nagyobbára szép lendületes költemények ezek s gondos, mondhatni művészi technikával vannak megalkotva, de az olvasóra nem hatnak azzal a közvetlenséggel, amit a mi költőnk családi és vallásos költeményeinél tapasztalunk. A speciális alkalmakra irt verseknek ritkán van szélesebb körben hatásuk, csak akkor, ha igazi hivatott ódaköltő szólal meg "bennük, aki nagy eszmék megrázó erejével tudja maradandóvá tenni művét, aki költeményével a nemzet igazainak hangulatát eltalálva, a nemzeti génius tolmácsaként szerepel. Ily magasra Sántha Károly hazafias alkalmi verseiben nem emelkedik. 0 határozottan a családi érzelmek és a vallásos áhitat költője s ez utóbbiban aztán van magas szárnyalása, mert hitével égbe emeli lelkünket. Nos, nem elég-e ez neki? Nem elég-e nekünk? Részletesen ezekre a hazafias alkalmi darabokra nem terjeszkedem ki. Vannak köztük dicsérettel kiemelt, sőt jutalommal koszorúzott költemények is, s van több, melyeket ünnepélyek alkalmával szavalati darabul ajánlhatunk. Két alkalmi versének hibáját azonban nem hallgathatom el, éppen azért, mert ezek a szebbek, az értékesebbek közé sorakoznának hibájuk nélkül. Az alkalmi versnek főkelléke, hogy maga az alkalom tisztán domborodjék ki benne. Ezt nem látom az „Egy hang a nemzet

1' — (1884. június. 71. 1.) s „A magyar ifjúsághoz" (1889. jan. 27. 125. 1.) czimű darabokban. Mind a kettőnek datuma mutatja, hogy alkalmi versek. Az első a maga idejében actuális lehetett, de ma már nem lehet megérteni, mert maga a fődolog, amiért a költő megirta, nincs elmondva benne. A dorgálás okát a 3-ik strófa adná, de ez oly általános kifejezések közt mozog, hogy a specziális esetet még vonatkozások sem árulják el ; . . . „honfi honfit öl galádul" . . . mit akar ez mondani ? János és Ferdinánd királyok harczai, vagy a kuruez ós labancz harczok alkalmával lehetett ily általános mondásokkal dorgálni a nemzetet. — Kár a szép versért. Mig ez dorgál, a másik magasztal. Ez a második inkább általános természetű, de megérzik rajta (dátuma nélkül is elárulná,) hogy tulajdonkópen alkalmi vers, valami különös alkalom adott rá okot a költőnek, hogy a magyar ifjúságot igy megdicsérje. De hát miért nem mondja el? Menynyivel hatásosabb, mennyivel közvetlenebb lett volna ez a különben szép, meleghangú, lendületes költemény f Azokon a nagyobbszabású ódákon a gondos kidolgozás daczára is meglátszik, hogy a költő nincs otthon, nincs a maga légkörében. Annál megkapóbb azonban egy hazafias költeménye, melyet meg kell említenem, mint olyat, mely ennek a kötetnek igazi gyöngye. Ez „A tölgyek alatt" czimű. (184. 1.) Ez a költeménye mutatja, hogyan tudna ő a hazáról is oly meghatóan dalolni, mint ahogy gyermekeit megénekli. Ez a költemény oly közvetlen, oly hangulatos s oly természetesen ömlik költőnk csendes, tiszta, mély érzésű költészetéből, mint midőn apai szíve, gyermeki szeretete, vagy vallásos áhítata nyilatkozik meg. Ez a vers teljesen sikerült, mert költője nem hagyja el vele érzelmei és gondolatai körének azt a színvonalát, hol költészete otthon van ; nem csap fel a magas régiókba, hanem egyszerű, gyöngéd szavakkal tükrözi vissza saját lényének mesterkéletlen egyszerű, gyöngéd valóját. Csak maradj te, kedves régi pályatársam, a te mikrokozmosod gyöngéd szép világában ! Hagyd a sasok szárnyát azoknak, kik a felhőket, sziklaormokat keresik. Szükségünk van nekünk a te meleg költészeted egyszerű virágaira protestáns magyar népünk egyszerű völgyeiben, szerény házaiban. Éppen oly egyszerű, szerény a koszorú is, amelyet dalaidért hálánk jeléül homlokodra fűzünk, mint a te költészeted, de azért levelei éppen oly hervadatlanok lesznek, mint az a pompás babérkoszorú, mit nagy szellemeinek a nemzet elismerése és örök hálája nyújt. Csengey Gusztáv. Az eperjesi ág. liitv. evang. I. egyház Évkönyve az 1897-ik évről. Közzéteszi ifj. Draskóczy Lajos evang. lelkész. Érdeklődéssel és lelki örömmel olvastuk át ez 56 oldalra terjedő, tartalmas füzetet, mely is az eperjesi I. egyház mult évi történetével foglalkozik. Az alig ezer lelket számláló eperjesi gyülekezet büszke lehet nemcsak fényes múltjára, — hanem a jelenben élő egyháztagjainak hitbuzgóságára is. A gyülekezet élén Kubinyi Albert felügyelő és ifj. Draskóczy Lajos lelkész áll; amaz immár több mint 40 éve soha nem lankadó buzgalommal vezeti egyházának ügyeit, — ez utóbbi pedig eszével, szivével, mindenkit megnyerő tapintatos modorával hivatva van egyházának felvirágoztatására. A mult óv Eperjesen nem telt el haszontalanul s ha kérdezzük : kié ezért az érdem, bizony nehéz volna csak egy embert kiemelnünk. — 1. Ott van a hithű, intelligens nőknek egy lelkes csoportja, mely megteremtette az „Eperjesi ev. gyámintézeci nőegyletet," de nemcsak megteremtette, hanem rövid egy óv leforgása alatt 1000 (ezer) frt tőkét szerzett, templomi hangversenyek rendezésével a vallásos buzgóságot fejlesztette, tizenöt szegény iskolás gyermeket téli ruhával és iskolai szerekkel ellátott. — a diakonissza intézmény meghonosítására mozgalmat indított, — ezen