Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Koren Pál. Luther és Melnachton életrajza. Ism. Cs. Gy.

222 e jelző felesleges !) reformátorok közül — tekintve a tehetséget, tevékenységet és a munka sikerét — egy fejjel magaslik ki Dr. Luther Márton. — Érdekes és igen tanulságos már Luther ifjúságának története is, amennyiben benne nyomait látjuk annak, mily reformon ment át a lelke annak, aki az egyházat reformálta." Ezen bevezető szavak után fog Luther gyermekkora és ifjúsága történetének festéséhez. Mivel nem akarok róla bírálatot írni, ismertetésül elég lesz gondolatainak néhány szép virágából egy kis bokrétát kötnöm. Miután Luthert a kis Dávidhoz hasonlítja, aki szintén egy Góliátot, a pápaság óriás hatalmát törte meg, ezt a megjegyzést fűzi hozzá: „azért választott az Isten eszközül oly jelentéktelen férfiakat, hogy belássa mindenki, miszerint a reformáczió nem ezen igénytelen embereknek, hanem Istennek munkája." Mikor elmondja, hogy Luther atyja bányamunkássá lett, azt jegyzi meg, hogy „fia is követte atyja mesterségét azzal a különbséggel, hogy ő nem a földből, hanem a szent Írásból hozta napfényre a hitnek aranynál drágább és értékesebb kincsét, és Krisztus tanát tisztította meg az időközben reája tapadt emberi koholmányok salakjától." Az iskolába való járás történetének leírása után Luthernek az egyházi pályára való lépését ezekben adja elő: „Egy izben Luther mellett csapott le a villám s a vele haladó barátját agyonsújtotta. Barátja meghalt, de Luthert ugyanazon tünemény eszméletre és életre ébresztette. Ugyanis amint a damaszkusi úton haladó Pál apostolnak a hirtelen felötlő mennyei fény szemevilágát rövid időre elhomályosította, de lelki szemeit megnyitá, hogy lássa igaz feladatát, úgy Luther is az említett borzalmas esemény által erősíttetett meg azon hitében, hogy az ő tulajdonképeni hivatása az egyház szolgálata. S amint Mózes megértette Istennek az égő bokorból hozzá intézett szavát s megindult népe kiszabadítására, úgy Luther utasításnak vette a mennyei tüneményt s elindult azon a pályán, mely népének a babona hatalmából való kiszabadítására vezetett. Ezután Luthernek zárdába lépését s ottani életét elbeszélve, igy ír: „Isten, aki hajdan Péter apostolt földrengés által szabadította ki a börtönből, Lutherről sem feledkezett meg. Kiragadta őt a zárda falai közül. Nem ugyan a föld, de Luther szive rendült meg. Erezte, hogy a szerzetesi ruha alatt nem gyógyul meg a lelke, hogy a testi sanyargatás és böjtölés csak fokozza lelki szomját. Nem maradhatott tovább az élő a halottak közt. Megvált a zárdától." Erre következik 18 lapon „Luther férfikora" 1530-dik évig. E pontig élettörténete egyszersmind a reformáczió története is. Későbbi éveiről az már nem mondható ; azért ezen idők küzdelmeinek elbeszélését az életrajz keretében mellőzve, a 3-dik szakaszban áttér családi életének, a 4-dikben pedig utolsó éveinek és halálának leírására. Mutatóul még csak a 2-dik : „Luther férfikora" czimű szakaszból egy-két pontot. E szakaszt igy kezdi: „Luther ifjúságának története sejteti velünk azt: hogyan ment végbe a reformáczió az ő lelkében. Férfikoráról szólva

r áttérünk annak elbeszélésére, hogyan hajtotta végre a reformácziót a saját személyén kívül." Azon körülmény, hogy Luther első egyházi beszédét Wittenbergben egy 10 méter hosszú

r mindenfelől megtámasztott fatemplomban tartá, a szerzőt ezen gondolatra sugalja : „az, aki Bethlehemben is az ő egyszülött Fiát jászolba tétette, a középkor nagj szerű templomai közül is e szegény kis kápolnát választotta a reformáczió bölcsőjéül." A bűnbocsánat-árulásról szólva, mely az evangelikus írót annyira kisérti kárörvendő kiíakadásokra és gúnyolásra, szinte jól esik az olvasónak a szerző ezen megjegyzése: „nem szívesen lát az ember azon események elbeszéléséhez, melyek által a pápaság a mennyei Atya hajlékát latrok barlangjává tette. Nem szivesen mond el oly dolgokat, melyek nemcsak a pápaságnak, de az egész emberiségnek kimondhatatlan gyalázatát képezik. Azonban, mint oly tények, melyek siettetóleg járultak ahhoz, hogy a keresztyén világ felett uralkodó sötétség mielőbb szótoszoljék, — hallgatással nem mellőzhetők." Az erős színezés, a megbotránkozás nem tünteti el az igazság, szánalom és türelem vonásait. Azt, hogy Luther eleinte nem akart a római egyháztól elszakadni, a szerző e szép szavakkal indokoltatja vele : „Luther látta, hogy nagy a romlottság az egyházban, de azt vallotta, hogy minél nagyobb a baj valamely házban, vagy családban, annál szentebb kötelessége a családtagoknak ott maradni és segíteni." Luthernek Wormsba való készülődése leírásánál pedig a füzetben ezeket olvassuk: „Kérdezték tőle, hogy ha a császár leveszi róla a kezét, hol talál oltalmat? Luther nyugodtan válaszolta, hogy ott, ahol eddig is, t. i. az ég alatt. Majd azt kérdezték, hogy mit tehet ő a parányi ember Wormsban a császár és pápa nagy hatalmával szemben? Mire Luther azt felelte, hogy nem tudják-e, hogy Istennek van hatalma még a tenger hullámait is megfékezni és pedig mivel? — parányi, hitvány fövénynyel. A fejedelmek hatalmának is ép úgy gátat vethet jelentéktelen, igénytelen emberek által is. Ily bizalommal beszélt és ment Luther." De legyen elég! mert az embernek hasábokra menő idézeteket kellene használnia, ha minden szépségét akarná feltüntetni. Azt hiszem, a közlöttekből is látható, hogy