Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Mayer Endre. Quid juris, quid consilii

1.10 sek oly előző intézkedésekkel, melyekben iskoláink függetlenségét vérrel is védtük? Mások a viszonyok, más eszmék kerültek felszínre s uralkodnak most a társadalmi s állami életben ; ezekre figyelemmel kell lennünk s az idők jeleiből s a múltból tanúságot levonva megtennünk mindazt, a mit egyházunk érdeke kiván, de az állani javát is munkálja. Egyházunk érdeke pedig azt kívánja, hogy a 48-iki XX. t.-cz.-ben toglalt jogunkat semmi áron fel ne adjuk; a miből azonban korántsem következik az, hogy mert a benyújtott törvényjavaslatban a XX. t. cz. nem foglaltatik, tehát elvessük, még ha abból valami jó származik is reánk. Én nem látom be, miért kelljen ezt a dilemmát felállítani, hogy vagy az 1848-iki XX. t. cz., vagy semmi. Midőn azt tapasztaljuk, hogy a socialismus terjedésével az egyháziatlanság s vallástalanság terjed s a népnek sok helyütt nem kell sem templom, sem pap ; midőn azt látjuk, hogy a lelkészek csekély fizetéseik miatt meg nem élhetnek, sőt lelkészi kötelességeiknek sem felelhetnek meg igazán, theologiai intézeteink pedig e miatt üresekké lesznek és végül midőn szemlátomást roskadoznak gyülekezeteink a nagy egyházi terheknek súlya alatt s attól kell tartani, hogy e miatt híveink még egyházukat is készek ott hagyni : akkor nem lehet többé kérdés, hogy vagy a XX. t. cz., vagy semmi, hanem az, hogy inkább pusztuljon még maga ez a törvényezikk is, de maradjon meg egyházunknak, híveinknek boldogitására s lelki üdvére ós hazánk társadalmi viszonyainak javítására s felvirágzására. S én azt hiszem, hogy a benyújtott törvényjavaslat keretén belől egyes módosításokkal ez lehetséges a nélkül, hogy a XX. t. cz.-et fel kellene adnunk. A törvényjavaslat nem hivatkozik az 1848-iki törvényre, azt nem helyettesíti s úgy látom érintetlenül hagyja, a miből az következik, hogy elfogadása nem teszi feleslegessé amannak folytonos szorgalmazását; sőt úgy látom, hogy a törvényhozásnak könnyebb lesz majdan a második lépést tennie, hogy a XX. t. cz. teljesen életbe lépjen, mint egyszerre megtennie mind a két lépést, mert ne áltassuk magunkat, a XX. t. cz. testet csak akkor fog ölthetni, ha az egyházi javak secularisatiója elkövetkezik, a mit a socialismus folytonos terjedése a mi kárunkra is okvetlen napirendre hoz. Hogy azonban a törvényjavaslat egyházunknak használjon, okvetlenül módosítani s javítani kell hiányain. Elsőben minden esetre sértő, hogy a törvényjavaslat kétféle lelkészeket különböztet meg. Ezt olyképen kellene módosítani, hogy csak rendes lelkészi képesítéssel bíró lelkészek részesülhessenek államsegélyben. Másodszor, hogy az államsegélyben részesített lelkészeket politikai agensekül ne használhassák s a miniszteri önkénytől függésbe ne hozhassák, a miniszter helyett akár egy parlamenti bizottság, vagy vegyes bizottság, vagy bíróság legyen azon felsőbb fórum, mely vitás esetekben döntésre volna hivatva. A lelkészek jövedelmének megállapításánál ne legyen irányadó az utolsó öt év, a mely években a zsinati törvények szigorú végrehajtása miatt helyenkint az elviselhetetlenségig fokozták az egyházi járulékokat, hanem legalább az utolsó 10 óv, mert igy igazságosabb alapot találhat s általában, revisió alá kellene venni az egyházi járulékokat mindenütt s leszállítani, a hol azok túlcsigázottak. A törvénybe okvetlenül felveendők a theol. tanárok is, kiknek fizetése szintén rendezetlen s kiket a nem állami közép- ós főiskolai tanárok részére hozott nyugdijintézeti törvény a tanárok sorából kihagyott s a lelkészi statusba utalt. Ezek részére a törvény egy maximalis összeget rendelhetne s a mennyiben a fenntartó testületek azt nem kép3sek adni, az állani pénztárából kiegészíttetné. Végül a törvény végrehajtására nem 10„ hanem öt évet kell felvenni, mert hisz az a nagy nyomorúság, melyet az állani elismer, 10 év alatt helyrehozhatlan pusztításokat okozhatna egyházunkban. Tátongó sebeink s a nagy feladatok, melyeket egyházunknak megoldania kell, a rögtöni segélyt követelik. Bármiként is vélekedjünk azonban e kérdésről, annyi bizonyosnak látszik előttem, hogy e nagyfontosságú törvényjavaslathoz okvetlen hozzá kell szólniok hivatalos testületeinknek is ; addig pedig lapokban nyilvánosan tárgyalnunk, hogy valamelyes közvélemény alakuljon s domborodjék ki a törvényjavaslatnak gyűléseinken ós a törvényhozásban való tárgyalásáig. Ebből a szempontból vegyék olvasóink figyelembe jelen felszólalásomat is. Eperjes, 1898. febr. 21-én. MAYER ENDRE.