Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értesítők - Pozsony

ténynyel az utolsó rabszolga is felszabadul. A jövő az istentelensége, csak ebben van meg az emberek üdvössége, a melyet oly sokáig adott el egy őrültségért." „Mi az Istent az ostobaság menhelyének tekintjük s a legnagyobb rossznak a világon, azért üzenünk neki háborút!" A bibliát is a „gyalázatos könyvek leginfámisabbjának" nevezi el ez a mérges Vaterland ! Szegény !  Vaíikán és a Quîrinal. A mióta az olasz politikai viszonyok a pápa világi 'hatalmát megsemmisítették s a mióta a pápa a vatikáni palota 11,000 szobájában játsza a fogoly szerepet : azóta nem valami kegyes szemekkel tekint a kiátkozott olasz királyi családra s a hol lehetséges, nyiltan kimutatja ezen ellenszenvét a Quirinal lakói iránt. Kimutatta legutóbb is az olasz trónörökös esküvője alkalmával. Elzárta a mátkapár előtt az „urbs aeterna" 7 bazilikáját, úgy hogy az esketést Bariban kellett megtartani ; ott is megtiltotta — pedig ennek a templomnak a király a patrónusa — a harangozást, s a bibornokoknak és a pápai énekeseknek a megjelenést. A királyi család és az olasz nép nem sokat adott erre, úgy látszik, hogy már megszokták; a pápa érezte, hogy rövidet húzott s azért azzal igyekezett más fordulatot adni a dolognak, hogy Ferrari érseket a királyhoz küldte audiencziára, a kinek Menelik király egyik levelének másolatát küldte ajándékba! Ugy látszik, hogy Rómában az erélyes .,11011 possurnus"-nak mindig „tolerari posse" a vége. IRODALOM. Evang, egyházi szemle, „Az 1896. esztendő volt az utolsó, a melyben a zsinati törvények minden intézkedésének életbe kellett lépnie. Jobbára be is rendelkezett egyházunk az új törvények értelmében. Végre lettek hajtva lázas sietséggel különösen azok a §§-ok, a melyek a hívők szétválasztására, a lelkészek megfélemlítésére s az állami befolyás biztosítása alkalmasoknak látszottak. De még mindig a papiroson szerénykednek azok a szakaszok, a melyek a lelkész helyzetének javításáról, a nyugdíjról, a minimumról stb. mesélnek. Ha az egyház részéről azután is oly kevés biztatást és jóakaratot részünkről pedig oly kevés igyekezetet és kitartást tanusitunk, mint eddig, akkor a lelkészek szomorú helyzetének javulása nem egyébb mesénél." Szabad sajtó. Megjegyzéseket tesz minapi nyilatkozatunkra, melyben azt mondottuk, hogy ha valaki „elvi ellentót" miatt ott hagyja egy egyházi lap szerkesztését, s ugyanazt a lapot a régi iránynyal mint kiadó terjeszti : annak nagyon is üzleti szaga van. Naivitásnak mondja ezt a felfogást. Nézzük csak: „a hirlapkiadás egészen üzleti dolog." Igen a nyomdászra, kereskedőre nézve, de nem az a lelkészre nézve, inert az nem terjesztheti és pártolhatja öntudatosan azt, a mit elvi szempontból helytelennek tart. A hírlap eszmék, elvek, szent ügyek eszköze, nem olyan árúczikk, mint a ruha, a mit árul a kereskedő, bár az ő Ízlésének nem felel meg ; az egyházi lap nem olyan árúczikk, mint a csapszékben a pálinka: kiméri a csapláros, pedig tudja, hogy hamis is, ártalmas is. A politikában sokkal kevesebb figyelemmel vannak az erkölcsi szempontokra, mint az egyházban, mit szólna mégis a világ, ha p. 0. Ugrón Gábor, az ellenzéki politikát űző : kormánypárti lapot adna ki, csak azért, mert abból jövedelmet remél'?! Vagy ha protestáns lelkész ultrámon tán irányú kath. lapot adna ki üzleti érdekből?! Vagy ha Luther Márton üzleti érdekből maga is árulta volna a bűnbocsátó czédulákat?! Mi tehát joggal adhatjuk vissza a Szabad Sajtónak, hogy az ő felfogása a naivitás, midőn igy ir: „ha a Sz. S. kiadóját egészen üzleti érdek vezette volna is, akkor sem lehetne ellene semmi szemrehányást tenni" Hála Istennek, a protestáns lelkészek még olyan naivak, hogy az író tollat, meg az egyházi lapot nem szeretik csak üzleti czikknek tekinteni, hanem azt kivánják, hogy a toll meggyőződést, a lap elvet szolgáljon. De még azokban is, a kik tisztán üzletnek tekintik a liirlapirást, van annyi erkölcsi érzék, hogy ha 111a kormánypárti, holnap ellenzéki szellemben irnak : az egyiket névtelenül teszik. Mindkét irányt nyiltan, nevük alatt szolgálni maguk is röstelnék, mert érzik, hogy az "irás nem lehet puszta üzlet! A Sz. S. „szerkesztője, ki már tizenöt év óta foglalkozik hirlapirással és a lap kiadója között, ki még egészen fiatal ember, merülhettek fel olyan ellentétek, melyek a fiatalabb fél remélhető jobb meggyőződéséből napról-napra mindinkább el fognak enyészni." De mig az az idő eljön, hogy az „egész fiatal ember" megérik, addig is „muszáj" neki egyházi lapot kiadni, mig „jobb meggyőződését" megtalálja, „muszáj" neki közvélemény irányozására vállalkozni?! Ha a szerkesztőnek szabad keze van a szerkesztésben : őt semmi gáncs nem érheti, neki mi köze ahhoz, hogy ki nyomatja, ki árulja a lapot; ő a tartalomért felel. De lia az egyházi lap kiadója lelkész, s elvi ellent étben áll a lappal, melyet terjeszt, terjeszt csupán üzleti érdekből : azt méltán éri gáncs, mert egyháza és saját meggyőződése rovására csinál üzletet, olyan dolgokból, a mik a lelkésznek kell, hogy szentek legyenek. Az előző okoskodásból természetesen folyik a Sz. S. következő nyilatkozata: „Megsugjuk tehát igen tisztelt laptársunknak, hogy a lapszerkesztéshez három dolog szükséges, u. 111. először pénz, másodszor pénz és harmadszor is pénz." — A mi meggyőződésünk egészen más; nem sugjuk, de hangosan kiáltjuk, hogy a ki azt hiszi, mintha