Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Gaál Mihály. Lelki Óra
dekesen adja elő a lelkésznek minden irányú fontos lelki teendőit. A kiinduló pont a lelkésznek vallásos hitbuzgalma, emberszeretete, melyet már mint gyermeknek lelkében kell hordoznia. Ajánlja az ige-hirdetésnek intensivebbé tételét. A lelkésznek hatni kell mindenütt, — a családok örömnapjaiban épen úgy, mint gyásznapjaiban, —ható tevékenységgel kell épitőleg hatni. — Mindvégig érdekes s gyakorlati ismereteken s közvetlen tapasztalatokon nyugvó ezen fejtegetést lekötött figyelemmel hallgatta az értekezlet. Végül Tabajdy Lajos szatmári lelkész értekezett a nő képzésről. Ajánlja az ev. ref. tanítóképző intézet felállítását Szatmáron. Ennek létesithetése végett kéri az egyházak és egyházmegyék támogatását. Este 8 óra volt, midőn az értekezlet véget ért. Közben d. u. 2 órakor 400 értekezleti tag részvéte mellett közebéd volt, melyen fellelkesítő toasztokban nem volt hiány. Este 8 órától pedig a „szatmári dalegyesület" rendezett sikerült dalestélyt a vendégek tiszteletére. Itt még egyszer találkoztak a testvérek s azon reményben oszlottak szét a szél-rózsa minden irányában, hogy e társas összejövetel erőt adó leend további küzdelmeikben, az értekezleten hangoztatott magasztos s egyházat újjitó elvek pedig nem maradnak hatás nélkül az ev. ref. egyházi élet belső és külső erejének megújhodására, Turparti. A rozsnyói ker. ág. h. ev. polgári leányiskola felavatása.*) A tiszai ev. egyházkerület s a rozsnyói ev. egyház által Czékus István püspök lelkes kezdeményezésére nagy áldozatokkal létesitett, benlakással egybekötött polgári leányiskola új palotaszerű épületének ünnepélyes felavatása s magasztos rendeltetésének való átadása f. évi szept. hó 7. és 8-án ment végbe Zelenka Pál püspök úr, nagy, közelből és távolból egybesereglett ünneplő közönség jelenlétében a rozsnyói ev. egyháztagok, lélekemelő tömeges részvéte mellett. F. hó 7-én a d. u. 3 órai személyvonattal érkezett a nemzeti szinű zászlókkal gazdagon fellobogózott Rozsnyóra várva-várt vendégünk, kerületünk lánglelkű, ap. buzgalma, szeretet és tisztelettől környezett püspöke, Hámos László gömöri főispán, mint a közoktatásügyi m. kir. kormány ez ünnepélyes alkalomra külön kiküldött képviselője, Szentiványi Árpád orsz. képviselő, gömöri esp. felügyelő, Radvánv István kir. tanácsos, hegyaljai esp. felügyelő, Chotvács Endre sáros-zempléni főesperes és T h ú r ó c z y Pál hegyaljai h. esperes és számos más résztvevő társaságában, kiket az indóháznál az egyház ikerelnöksége Terray Gyula és Pál János felügyelő fogadott. A püspök s a többi vendég harangzúgás mellett vonult be a városba. *) A gyűlési tudósítások miatt késett. Este Va 8 órakor az ev. főgymnasium szép tágas új tornacsarnokában a leányiskola javára igen sikerült, tömegesen látogatott hangverseny tartatott, mely tisztán 200 frtot jövedelmezett. F. hó 8-án a lelkészlakon történt gyülekezés után reggeli 9 órakor megindult az ünnepélyes menet harangzúgás közben az ez alkalomra szépen feldiszitett, 3 évvel ezelőtt Ízlésesen megújított régi érdekes templomba, mely ünneplő közönséggel teljesen megtelt. Az oltár előtti szolgálatot Terray Béla süvetei ev. lelkész esp. jegyző végezte, az ünnepi szentbeszédet Terray Gyula gömöri főesperes, helybeli lelkész tartotta a 118. Zsoltár 22—24. verse alapján. A rozsnyói német egyház nagyérdemű, fáradhatlan munkásságú lelkésze —- kit ezen palota létesítésében az oroszlán-rész méltán megillet — ezen szivet, lelket megindító, remek kidolgozású, magasztos eszmékben bővölködő s lelkesen előadott, tartalmas, szép beszédében az intézet létesítésének egész történetét varázsolta lelki szemeink elé ; foglalkozott a leányiskola múltjával, a kis kezdettel, a biztató jelennel s a reményteljes jövővel, meleg kegyeletteljes hangon megemlékezve Czékus István nagynevű dicsőült püspökünk, ez intézet szellemi atyjának, első lótesitőjének hervadhatlan s halhatatlan érdemeiről, ki a leánynevelés fontosságát, nagy horderejét napjainkban belátva, a kerület, a rozsnyói egyház s a hivő közönség lelkes, odaadó támogatásával törhetlen bizalommal s Istenbe vetett erős hittel, Istennek szent nevében hozzáfogott a nagy munkához s ez iskolát az 1886/7-iki tanév elején az egyházkerület nagy örömére megnyitotta, szép rendeltetésének ünnepélyesen átadta. A kis mustár-magból terebélyes, árnyas, enyhet nyújtó fa lett ! Beszédközben a Maszny Pál kántor-orgonász által vezetett rozsnyói dalárda a hivek épülésére szép karéneket adott elő. A beszéd utáni oltári liturgiát ugyancsak Terray Gyula tartotta Terray Béla és Krausz K. Lajos lelkészek segédkezése mellett. Az ünnepi istentisztelet után V2II órakor vette kezdetét a tulajdonképeni felavatás a polgári leányiskola szép tágas udvarán, melynek közepén egy fenyőfa-lombbal és nemzeti szinű zászlókkal Ízlésesen feldiszitett emelvényes sátor állott. Ezalatt foglaltak helyet a püspök, Hámos L. kormányképviselő, Szentiván yi Árpád, Radvány I., Terray Gyula, Gál János és Bartholom a e i d esz Adél intézeti igazgatónő. Az ünnepély a növendékek szép karénekével vette kezdetét, melynek elzengése után a diszmagyarban megjelent főispán a közoktatásügyi kormány nevében üdvözölte az intézet társtulajdonosait, köszönetet mondva nekik azon nagy áldozatért, mellyel ezen hézagpótló intézetet létesítették. Gál János egyházfelügyelő a rozsnyói egyházközség nevében őszinte hálás köszönetének adott kifeje-