Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Gyűlések - Dunáninneni kerületi közgyűlés

Jentését, hogy a nyitrai képviselők további maguktartását inditványaik el- vagy el nem fogadásától teszik függővé, mély hallgatással fogadta az értekezlet s egyhangúlag hozzájárult ahhoz, hogy azok a tárgysorozatba — még pedig ennek, Szekerüa Pál kifejezett kívánságához képest, mindjárt első pontjai közé — felvétessenek. Szept. 9-én reggel 8 órakor istentisztelet volt a nagy templomban, a melyen a közgyűlés tagjai majdnem teljes számban, a helybeli egyház liivei közül azonban alig néhányan jelentek meg. Riesz Károly zay-ugróczi lelkész, treneséni esperes-helyettes tartott alaposan kidolgozott, épitő hatású szentbeszédet 2. Kor. 8. alapján „Anyagiakban szegény magyarhoni ev. egyházunk gazdagságáról", mely áll : az élő hitben, a szeretetteljes áldozatkészségben és a szoros összetartásban. A kiváló beszéd kmyomatását elrendelte a közgyűlés. Ezután a lyceum könyvtár-termében kezdetét vette a közgyűlés. A püspök imája után, a kerület felügyelője nyitotta azt meg rövid beszéddel, melyben örömmel utalt legelsőbben is arra, hogy a ker. közgyűlés immár nem csonka, hanem minden egyházmegye képviselve van; hogy a kik eddig vonakodtak, azok is belátják az egyetértő működésnek e válságos időkben olyannyira szükséges voltát s megjelentek. „Szívesen, szeretettel fogadjuk őket s biztosítjuk arról, hogy itt mindenki, a ki törvényes téren munkára készen áll. egyforma mértéket fog tapasztalni; Isten hozta őket!" Majd a püspöknek tudori kitüntetéséről és a mult évi pozsonyi király-tisztelgésről emlékezett meg a felügyelői • megnyitó beszéd, mely, különösen ennek a nyitrai és treneséni képviselőket illető része, őszinte tetszés- és rokonszenv-nyilvánulásokkal fogadtatott. Hasonló fogadtatásban részesült ezután a püspök évi terjedelmes, az egyházi élet minden mozzanatára kiterjedő jelentése, melyet a zsoltáriró szavaival fejezett be : ime, mily gyönyörűséges dolog az atyafiaknak együtt való lakások. Ámen. A közgyűlés tagjainak névsora állapíttatott meg erre, miközben egy furcsa incidens esett mag. Ugyanis többször hangzott el a „Milos" és „Miloslav" név s S z o n t a g h Pál többek derültsége között kérdezte : „hogyan kelljen tisztelni a név viselőjét magyarul?" Mire a nyitrai képviselők csoportjában nagy izgatottság támadt s azok egyike ő kegyelmességét e kérdésével a magyar tud. akadémiához utasította. Most került tárgyalásra a nyitrai indítvány. G sulik Lajos jelentkezik s t ó t nyelven kezd beszólni. Zaj támad, miközben újból tótul kezdi, Laszkáry elnök figyelmezteti, hogy a tárgyalási nyelv a magyar, a felszólaló azonban úgy tesz, mintha a figyelmeztető magyar szavakat sem értené és megint csak tót nyelven akar tovább beszélni. A világi elnök ismételve figyelmezteti, hogy magyarul folytassa beszédét, mert hogy különben megvonja tőle a szót. Erre Osulik leül. Bodiczky Mihály konstatálni kivánja, hogy az előtte szólótól a szó azért, mivel tótul beszélt, megvonatott (Ellentmondások.) Kinyilatkoztatja, hogy mivel ők oly gyűlésben, mely tűlnyomólag tót egyházak képviselőiből áll s mégsem lehet benne e nyelven tárgyalni, beszélni nem akarnak, a további szótól elállanak s kérik indítványaikat egyszerűen szavazás alá bocsátani. Raab Károly meghatottan s szive teljes melegével üdvözli azokat, a kik eddig reszt nem vettek, de most eljöttek, hogy részt vegyenek a közös munkában, nem helyesli azonban, hogy utasítással, még pedig feltételnek látszó utasítással jöttek, s annak elfogadásától teszik függővé a további közreműködést. Pedig e feltétel teljesithetlen, mert a beterjesztett indítványok nagyrészben ellenkeznek e gyűlés többségének meggyőződésével. Ha tehát feltételük teljesítését kívánják, nyilván lehetetlent kívánnak. Kéri őket: lépjenek közénk feltétlenül s győződjenek meg, hogy mi szeretettel kívánunk velük együtt dolgozni, vonják vissza indítványaikat. Csulik Lajos újból, most német nyelven kezd szólani s a fentebb leirt jelenet ismétlődik. Az elnöki figyelmeztetésre Osulik kifelé készülődik, de még nem távozik el. Dr. Kulisek Milos kijelenti, hogy ők egyházmegyéjök utasításától el nem térhetnek s indítványaikat vissza nem vonják. Raáb Károly áll fel ismét s utánozhatlan nyugodtsággal és szelid békés hangon szól most már a beterjesztett indítványok lényegéhez — „felvilágosításul — úgymond — s remélem megnyugtatásul is." Sorra veszi a négy indítványt. Kezdi azzal, mely a tót nyelv behatóbb tanítását kivánja. A mennyiben e kérdés, nevezetesen a theologiákat illetőleg, úgyis fel van véve a mai tárgysorozatba, itten való tárgyalása felesleges ; a gymnasiumokat illetőleg pedig, ezekben irányadó az állami tanterv s mi nem intézkedhetünk. Azon további indítvány, hogy a kik bizonyos hűtlenséget tanúsítottak egyházunk irányában, egyházi hivatalt ne viselhessenek, a legkényesebb kérdést, az egyházi fegyelem kérdését illeti, mellyel a legóvatosabban kell bánni, mint bánt maga Luther is, a ki még a leg.égső esetben is csak az úgynevezett kisebb excommunicatiot tartotta megengedhetőnek. Feltűnő, hogy az indítvány nem vonja be a fegyelem körébe az egyház nőtagjait, hanem csak a tisztviselésre képes férfiakat. Egyébként az indítvány canoni vétség meghatározását czélozza, a mi csak a zsinatnak áll hatáskörében. Azon inditványnyal szemben, mely állítólagos uniói törekvések ellen irányul, ki kell jelentenünk, hogy ilyenek nem léteznek. Mi ág. hitv. evangélikusok vagyunk s az uniót a kálvinistákkal nem keressük, viszont ezek sem keresik