Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Gyűlések - Gömöri egyházmegyei közgyűlés

csak amolyan kezdő dilettánsok a korteskedésben, Önöktől jól-rosszúl tanulván e mesterséget, addig az Önök kortesei egy, már vagy 20 év óta szervezett, kitanított, gyakorlott, subordináczióhoz hozzá szokott, kiképzett hadtest, a mely parancs­szóra sorakozik, indul éjjel-nappal küzd, figyel mistifikáló táviratokkal dolgozik, siboletekkel terro­rizál. „Mi tótok ne hagyjuk magunkat," vagy „sir felett álltok, ha az ellenfélre (értsd: magyar érzelműre) szavaztok, elnyel benneteket a sir, ha a mienkre (tót) tietek a jövő;" vagy: „magyar isteni tisztelet," „magyar prédikáczió," „magyar énekes könyvek" stb. stb. . . Magam is hallottam sopánkodni egy tiszteletreméltó vén asszonykát : „hisz ha magyarul muszáj majd ezentúl imádkozni, akkor már templomba sem fogok járhatni töb­bé, Istenem! hisz én csak nem értek magyarul." S ha esetleg mind e kortesfogások nem használnak, akkor az illetők Önök által megfe­nv-egettetnek, kicsúfoltatnak s „istenteleneknek" elneveztetnek. Lám. e napokban is beállított hoz­zám az én gondnokom azzal a panasszal, hogy most már csak ..istentelennek" csúfolják azért, mert V. H.-ra nem szavazott, pedig nevezett gondnokom egy talpig becsületes ember és csupa vallásosság. A mostani választásoknál tiszta kezekkel akar­ták megnyerni a többséget ; legalább azt jelentet­ték a lapok útján, hogy nem fognak korteskedni. Es mi történt? Alig hogy megindult a választás s a mint tudomásukra esett, hogy az egyházköz­ségek sorakozni kezdenek a Beniczky-féle párt körül, meghökkentek: „baj van!" „tűz!" Utczu neki, a régi fegyverzetbei s legott talpra állt az egész Márton s a régi hajsza virágzott. Háji egyházközségben, a mely július 4-ikén tartotta választó gyűlését, alig egy-két reportér jelent meg az Önök táborából, de már Ivankafalván, a mely július hó 25-ikén választott, ott volt Mártonnak szine-java élükön a takarékpénztári személyzettel. Hát mi ez? Hol fog ez végződni? Ez kérem, Önök részéről baltacsapásokkal való döngetése annak a vén fának, a melyet őseink nagy küzdel­mek árán ültettek s a melynek a neve : autonomia. Azon is megakad czikkiró úr, hogy katholiku­sok protegálják a Beniczky-féle pártot. Hát bizony, ha ez igaz, az is baj, ha t. i. más hit­felekezetüek avatkoznak a mi belügyeinkbe. Csak­hogy erre is van kadenczia : Hát, kérdem, ki lett váljon kiküld ve Önök részéről a háji választá­sokhoz? Nemde egy bizonyos „Zsiak" nevü katholikus, aki betolakodott még a templomunkba is, s ott hátul a szavazók között foglalván helyet, csinálni kezdte a hangulatot s mint hallom — no „ezt nem állítom, de mégis megmondom," hogy nevezett úr azon kezdett fáradozni, hogy a választást meghiúsitsa, mig aztán, s ezt már „állitom," — egy önérzetes lutheránus megbot­ránkozván szereplő magaviseletén, kiutasította az őt megillető helyre, az utczára. Kár tehát gáncsolni pártunkat oly hibákért, a melyekben Önök még inkább Jeledzenek. A turáni és felső-jeszeni választásokról, a melyeket ön — (no bizonyára nem „pártpoliti­kából" !) szükségesnek talál megvédelmezni, ez­úttal nem szólok, mert ott oly épületes dolgok történtek, hogy azokkal okvetlenül fog majd fog­lalkozni a törvényszék. Itt csak ama kocsmai vig poharazásra nézve van az a kis megjegyzé­sem, az t. i., hogy abból egy szó sem igaz, de az már igaz, hogy a jeszeni templomnak két kijáró ajtaja van s az egyik ajtó ez alkalommal kulcs­csal volt elzárva s valószínűleg azért, hogy a templomból haza menő asszonynép annál több időt vegyen igénybe a csak egy nyitott ajtón való kivonulásnál, mely idő épen elegendő lett arra nézve, hogy hamarosan megtartassék a választó gyűlés körülbelül 20 egyháztag jelenlété­ben, mig a templom körül várakozó választók száma meghaladta a 150-et. No a törvényszék majd kideriti a valót. A záturcsai választásra nézve, -— a mely egy­hangúlag folyt le s a melyről Ön azt irja (no nem „pártpolitikából)," hogy a ruttkai szavazók parola szerint kénytelenek voltak szavazni Benicz­ky-Klimóra, — az a megjegyzésem, hogy a Sche­matismus szerint a záturcsai egyházközség 1845 lélekből áll. mig Buttkán csak 857 lélek van. Hát a többi 988 lélek, tehát az egyház többsége és pld. nem. ruttkai lakos, hol volt akkor? vagy az is a ruttkai parola szerint szavazott? Talán csak nem rekesztettek ki az önök szavazói a templom­ból úgy, mint a jeszeni választók? A háji választásról azt irja ön (no itt sem pártpolitikából): „értesülésem szerint a háji egy­házban szolgabiró úr — katholikus — s Kör­nt öczbány a város, mely az erdőben munkát ad, annyira befolyásolták az egyháztagokat, hogy na­gyon sokan inkább otthon maradtak." Hát ezen értesüléséhez van némi szavam, A háji egyházközség nem azért, hogy itt a kat­holikus szolgabiró és Körmöczbánya város, mert munkát ad az erdőben a hájiaknak, befolyásolták volna a választókat, de más valamiért szavazott ő a Beniczky-féle pártra. Első sorban t. i. azért szavazott ez urakra, mert ez urak, mint helyettes elnökség, derekasan megállották helyöket, korrekt magaviseletökkel ki­érdemelték magoknak a bizalmat elannyira, hogy csak a roszakarat tud találni ez urakban gáncsolni vaiót s egyedüli bűnük csak az, hogy az Önök pártpolitikáját nem szolgálják. Második sorban pedig azért szavazott a háji egyházközség ez urakra, hogy ez által bizalmával akarta megtisztelni szeretve tisztelt helybeli egy­házi felügyelőjét, a kit Önök minduntalan üldöz-

Next

/
Thumbnails
Contents