Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Holles Danó. Nehány szó a nyugdíjintézet szabályrerndelet javaslatáról

a felszaporodott tőke kamatjából, az egyet, egyház évi adományából, az egyházak és tagok évi befizetéseiből s időközi jövedelmekből összesen 63,260 frt, mely összegből a 16,879 frt 50 kr. nyugdijak kifizettetvén, ismét 46380.5 frt fog a tőkéhez csatoltatni. Nem untatom a t. értekezletet számok előadásával, csak a számítás eredményét vagyok bátor előterjeszteni, mely az, hogy midőn a statisztikai alapon előirányzott 47 nyugdíjas, 168 özvegy és 84 neveletlen árva teljes létszáma bekövetkezik, az ón hozzávehetőleges számitásom szerint 30 év múlva, vagyis az 1927. év végén, akkor a tőke már nem kevesebb mint 1,601.758 frtos lesz. Miért nincs ez a fontos körülmény a mérlegben számításba véve és kitüntetve, azt én megérteni nem bírom, sem pedig annak magyarázatát a nyugdíjintézet tervezetében nem találom. Ugy látom, hogy a mérleget készítő tudós szaktanár s az ezen mérleg nyomán számítgató és tervező G-l auf Pál főesperes is minden aggály nélkül úgy osztja szét azt a 46 ezernyi biztos jövedelmet, mintha az intézet megalakulásakor azonnal megvolna a 47 nyugdíjazandó pap, tanár, hitoktató és énekvezér, a 168 özvegy és 84 árva, kik között feltétlenül ki kell osztani a jövedelmet; de hát, t. értekezlet, akkor egy hajító fát sem ér az egész költségelőirányzat vagy műszóval „mérleg," mert ha ezen létszám egy emberöltőn keresztül arányosan szaporodik, akkor 30 év múlva a nyugdijazandók száma legalább megkétszereződik, sőt már mindjárt a következő évben egynóhánynyal több lesz s igy, hogy azok is, kik csak ezután esnek nyugdijba, elláthatók legyenek, fokozatosan kellene emelni a jövedelmet. Ha pedig azok a számok a statistikai kimutatások és a halandóság törvényei szerint oly számok, melyeket egy egész emberöltő mutat ki s melyek a működő lelkészek stb. számához mérten csak jelentéktelenül változhatnak fel vagy lefelé ; akkor a növekvés az élet és halálozás örök törvénje szerint fokozatosan halad egészen odáig, mig a netovábbot eléri, melynél aztán nagyon kis külömbséggel megmarad ; de akkor az én fenti számitásom minden algebrai képlet nélkül is megáll, vagyis a 2-ik mérleg nyugdijösszegei mellett a tőke 30 év alatt 1,601.758 frtra emelkedik. Ily eredményért az egyházát szerető s hivatalának méltóságát nemcsak a jelen, hanem a jövő kedvéért is becsülő lelkész, tanár, hitoktató ós énekvezér, meggyőződésem szerint, készséggel aláveti magát legmagasabb életkorában is az általános tagkötelezettségnek s még ha soha sem volna reménye, de szándéka sem a nyugdijat igénybe venni, örömmel beleegyezik a 65 éven túli kivétel törlésébe. Ennyiből áll az egyet. ev. lelkészi nyugdíjintézet reám bizott ismertetése, s ennyiből annak, lehetőleg rövidre szabott bírálata, mellyel megbízva ugyan nem voltam, ele mely önként következik a műnek nagy érdeklődéssel történt áttanulmányozásából. Most pedig már t. lelkészi értekezlet, legyen kegyes megengedni, hogy ezen nyugdíjintézetre vonatkozólag saját javaslatomat is előadjam. En t. lelkészi értekezlet az egyet, nyugdíjintézet megalapítása körül a következő elveket ajánlanám az egyet, bizottság figyelmébe s nagyon kérem kedves tiszttársaimat, a kiket az ügy úgyis közvetlenül érdekel, gondolják és vitassák meg azokat egymás között komolyan és behatóan s ha igazságosoknak ítélik, foglaljanak mellettök állást. Első az, hogy a kit az egyet, nyugdíjintézet rendes lelkészi, hittanári hitoktatói ós ének vezéri hivatalban talál, — a megalakulás első napjától kezdve nyugdíj kép es tagja legyen az intézetnek. Az egyetemes ev. egyház közalapja, az egyes egyház gyülekezetek és magok a tagok oly tekintélyes tőkével s évi dijakkal járulnak hozzá a nyugdíjintézet létesítéséhez és fenállhatásához, hogy igazságtalannak, hogy ne mondjam : szivtelenségnek tartom teljes 10 évig úgy sakkban tartani a tagokat, hogy igazi szükségükben sem részesülhessenek azon intézet segélyében, melyet ők, esetleg 9 éven keresztül hiven fentartottak. Tiz év oly hosszú idő az emberi életben, hogy 700 ember között sok szívfacsaró eseményt hozhat a felszínre ; már pedig magunk is, de a közegyház is nem azért hozza meg tetemes évi áldozatait, hogy ily véletlen balesetek felett hidegen eltekintsen. A lelki és testi elnyomorodások, hála istennek, már csak kevéssé viharom foglalkozásunk miatt is, felette ritkák közöttünk, — bár nem példanólküliek ; — miután pedig ritkák, feltehető, hogy kevés lesz a nyugdijat kérő is s igy azokat mérsékelten nyugdíjazni nem annyit tesz, mint az intézet gyarapodásának útját vágni. Önként érthető, hogy az intézet létre-