Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Raffay Sándor. A hit bibliai képekben

Á zsidó vallásnak valamennyi törvényét ismerte, magyarázta. Óh, ö nagyon is jól tudta, hogyan szerezheti meg az ember Istennek tetszését, lelke üdvösségét. Hanem az a csodálatos rabbi is úgy vonzotta. A törvénynek - - ö tudja legjobban, pontról-pontra figyelte — minden jövendölése ráillik. Ez lesz csakugyan a megígért Messiás. Dolgait szóvá is tették már az Írástudók maguk között, hanem csak hallomásból tudják, amit tudnak. Pedig érdekes volna őt magát hallani, vele beszélgetni. De hogyan vegyülhetne ő a nép közé. Mit szólnának, ha látnák, társai, mit maga a nép'?! — Mégis ennek kell lennie a Messiásnak ! 0 beszél vele. Éjnek évadján, sötétben, titokban keresi fel hát, akit Messiásnak hisz és e hitéről vallomást is tesz : „Mester, tudjuk, hogy az Istentől jöttél tanítómesterül, mert senki sem teheti e jeleket, melyeket te teszesz, hacsak az Isten nincsen ő vele." (János 3, 2.) A külső, a bizonyságokban való hitnek, az elhivésnek ime az élő példája ! Milyen másként hangzik Péternek a 12 tanítvány nevében tett- eme vallomása : „Uram, kihez mennénk máshoz, örök életnek beszéde van te nálacl és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia." (János 6, 68—69.) A léleknek felgerjedése, az érzelem pillanatnyi fellobbanása, csodák által fölkeltett bámulat még nem hit s múló elhivésnek elröppenő szava még nem az igaz hitnek vallomása, (Máté 7, 21.) Az apostolok tettel vallották hitüket, elhagytak a Krisztusért mindent. Nikodémusnak a hite nem volt igaz hit, mely átalakít embert és világot, az ő hitének még a törvényben s annak cselekedeteiben támasz kellett, azért Jézus ezen szavaira: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Istennek országát" (János 3, 3.) csalódva eltávozik. A hit azonban nem bizonyos előirt teendők törvényszerű elvégzése, nem is vallása valaminek, nem egyszerű elhivés (Jakab 2, 19.) hanem olyan élő, személyes meggyőződés (Róm. 4, 21, Eph. 3, 12), amely átalakítja az egész embert, lélekben, szívben mássá teszi. Ott a hit apostola Pál. A mig Saul volt, milyen hévvel üldözi, kínozza, hurczolja halálra a Krisztus hiveit (Ap. csel. 8, 1—3. v. ö. Gral. 1, 18.) Milyen gyönyör neki azok kinos fohásza, rajongásuk nevetség, hitük balgaság, pusztulásuk boldogság. Elégedetten indul el Damaskusba, hiszen ott van nála a felhatalmazás, mely szerint joga van azokat a törvénytagadó keresztyéneket akár sorba köveztetni. Hadd veszszen ki még a magja is azoknak, akik azt a nazarethi prófétát olyan nagyra tartják ! — Jgen, az a Jézus az oka, hogy most tulajdon vérei, Izráel fiai ellen kell erőszakot alkalmaznia. De hát az Úr törvényét, az Istenhez vezető, vele összekötő e szent kegyelemadományt nem hagyja megcsorbulni. (Gai. 1, 14.) De egyszerre mennyei világosság támad előtte s látja a Krisztust, akit gyűlöl, hallja szavát, boldogító igéjét és újjászületik, hogy élő példaképe, örök időkre szóló hirdetője legyen a hit munkájának, az élő. személyes, teljes hitnek. (Ap. csel. 9, 1—9.) A galiléabeli zsidókat, Nikodémust, Sault, mként láttuk, az a meggyőződés tartotta vissza az igaz hittől, hogy Izráelen és annak törvényszerűségén kivül nincs út, mely Istenhez vezetne. Ez a partikuláris hit pedig, hogy mire vezet, mondjam-e'? Ott a zsidók példája, kik minden népet kizártak az Isten kegyelméből s mert nem teljesen azt vallották, amit ők, gyűlölték és kiátkozták még testvéreiket a samaritánusokat is. S azóta is, hogy hányszor volt az ilyen felfogás vétkes testvérharcznak ezerszer megsiratott forrása, máglyák felgyújtója, vérpad felállító ja — minek elbeszélnem. Csak Jézusnak ama szavai jutnak eszembe : „Nem mondhatjátok azt : ime itt, vagy amott van, mert az Isten országa ti bennetek van." (Luk. 17, 21.) A történelem, de a mindennapi élet tapasztalata maga is elég példát mutat, hogy van hit, mely nem egyesit, hanem elválaszt, mondhatjuk-e hát, hogy a hit áldás, vagy inkább a visszavonások melegágyának tekintsük? A hol a hit, a vallás ellenségeskedések, gyűlölködések forrása, ott, a dolog mélyére tekintve, mindig könnyen felismerhető azon tagadhatlan tény, hogy a hitet, már akár intézményhez, akár törvényhez vagy tanhoz, akár személyhez, de mindig valami külső tekintélyhez kötik. A hitnek e félszeg felfogása már az apostolok egységét is megzavarta és szomorú tény, hogy Jakab apostol a keresztyénséget a zsidók törvényei nélkül, sőt Izráelen kivül más népre is kiterjesztve el sem tudta képzelni. Ezért vitázott Pállal, kinek apostoli jogosultságát a zsidóskodók el is vitatták. Igy történt Pál egyik legkedvesebb gyülekezetében Korinthusban is, melynek kebelében, mint maga Pál irja, volt „irigység, versengés, visszavonások." Nagy és kemény harcz volt az ott nagyon ! Pál maga plántálta az Úr e veteményes kertjét. Szépen fejlődött, hogy öröm volt a szemnek is, a léleknek is. Számban, buzgóságban egyre gyarapodott. Hanem odament Apollós is, aki igen tudós bölcsész volt, ekkor már a Krisztusnak a hive. Voltak, akiknek jobban tetszett az ő beszéde, mint magáé Pálé. De vetődött oda azokból a jerusalemi zsidóskodókból is néhány tanitó, akik Pálnak egész működését nem szerették. Minek veszi be a pogányokat is a mennyek országába a zsidók rovására. A törvényről miért