Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Raffay Sándor. A hit bibliai képekben

törekvésünket az ő anyaszentegyházának jóvoltára és nagy nevének dicsőségére ! Ámen. Mély tisztelettel maradván Főtisztelendő és Méltóságos Püspök Urunknak Sopronban, 1897. febr. hó 8-án alázatos szolgái : BRUNNER JÁNOS, STIEGLER GUSZTÁV, ZÁBRÁK DÉNES, ev. lelkészek. A hit bibliai képekben. Irta s a pozsonyi prot. estén 1897. ápr. 10-én felolvasta R a ffay Sándor theol. akad. tanár. Tisztelt hölgyeim és uraim ! Az embernek örök problémája az ember maga. Ezen mindenkor érdekes, nehéz problémával foglalkozunk itt is. Külső viszonyai szerint láttuk az embert a múltban, láttuk jelen törekvéseiben. Belső fejlődésének kezdetét, a gyakran világokat bámulatba ejtő szellemélet lassú, de hatalmas megindulását is lelki gyönyörrel szemléltük. Most nyissunk be e csodás világba, mely mennyet és poklot egyesit magában, vonz és eltaszít, bámulatra kelt és szánalomra gerjeszt, mely a legnemesebb érzelmek csodálatos szentélye s a legrútabb vágyak, indulatok tanyája, Nyissunk be az emberi lélek csodás világába. Hitünk szent könyve a biblia mondja, hogy Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára alkotá. Szellemében ezért rokon Istennel. Lelke ezért száll föl, túl a csillagokon, az egek egébe és a Teremtő titkait is feltárni igyeKSzik. Szivének vágya ezért emelkedik föl, föl a magasba és ott pihen meg az Úr kebelén. Jákobról olvassuk, hogy egyszer azt álmodta, mintha egy lajtorja nyúlnék föl az égig ós azon az angyalok járnának-kelnének ég és föld között. (I. Móz. 28, 12.) Ami az eget igy a földdel összeköti, amin fokról-fokra haladva a földről föl az égbe juthatunk: a hit. A lélek, melyből a hit hiányzik, virág, a melynek nincsen illata ; szárnyaszegett madár, mely csak a föld porában vergődik ; sugár, a mely talán világit, ámde életet nem fakaszt. A hit összes boldogságunk forrása, kútfeje ; legnagyobb kincsünk, melynek értékét csak akkor tudjuk igazán becsülni, ha ismerjük valóban. Szenteljünk rá néhány rövid perczet. Vizsgáljuk meg mibenlétét, kifejlődése útját-módját, akadályait, amint azt nem az ember okoskodása, hanem maga a való élet mutatja. Jer hát, földi kincsünk legnagyobbika, az életnek s hitünknek könyve, bölcseség forrása, te Szent Biblia, jer, beszédes lapjaid tanítsanak meg rá, hogy mi az a hit ! Egy szent történet elevenül meg előttem. A Tiberiás tavának keleti partján, Peréában egy kis haj ócska köt ki. Benne az Úr tanítványaival. Galiléából jönnek, hogy megpihenjenek a csendes pusztaságban. De micsoda sötét tömeg gomolyog a túlsó parton? Már szinte megkerülte a tó csúcsát s mint egy hadsereg tolong egymás nyomában. Férfiak, nők és gyermekek nagy tömege nyomul ott az Üdvözítő után. Mit várnak, mit akarnak tőle? Már elérték a Jézus kis csapatát. Már ott van közöttük a Mester, ajakán a vigasztalás igéivel, kezében a szeretet áldó munkáival. Gyógyít, tanít, vigasztal és int, világosit, vezérel. Mi hozta hozzá azt a tenger népet? — A hitnek csodás szárnyain hozzájuk is eljutott, miként ragadta bámulatra Jeruzsálemben nemcsak a népet, hanem még az Írástudókat is. Hallották már, hogy Istenfiának mondogatja magát. Aztán ők maguk is látták, milyen csudákat végzett itt köztük Galiléában. Csak nemrég is Keresztelő János, az a nyiltszavú próféta azt hirdette, hogy amit az irások beszélnek, beteljesedett, a megígért szabadító, a Messiás megérkezett, itt jár köztük. Hátha éppen ez a Messiás! Majd meglátják, majd megkérdik. De olyan csodálatos dolgokról s olyan szépen beszél, hogy bizony megfeledkeznek a kérdezősködésről, hallgatnak, csak hallgatnak néma áhítattal. Azt sem veszik észre, hogy rájuk száll az este. Azonban akinek mindenre van gondja, észreveszi az. A kiállott népnek a testéről sem feledkezik meg, aki a lelket oly hű gonddal táplálja. — És az öt kenyérnek csudája bámulatra ragadja a népet. Nem kérdezik, elhiszik már mostan, hogy csakugyan ez a Messiás, mert más ilyen csudára hogy is volna képes ! Királylyá kell tenni, hadd boldogítsa az egész Izráelt ! Az eltűnt Messiást keresik, keresik, mígnem feltalálják. Hívják, nógatják, ösztönzik, menne velük, lenne a királyuk, és a midőn Jézus kijelenti, hogy ő a lelkeken akar uralkodni, nem a testet, a lelket akarja boldogítani, a csalódott nép nem hódol tovább, megbotránkozva elszéled. (János ev. 6. r.) Hitre készen indultak el a Messiást keresni; el is hitték, hogy ő az, hiszen látták csudáit, de hitük nem volt igazi hit, az elhivós pedig, legyen annak alapja a csodás, a kielégített vágy, a bámulat, vagy bármi más, csak addig él, mig alapja meg nem ing. Ilyen volt a Nikodémus hite is. (János ev. 3. r.) Tudós volt ő nagyon, hit dolgában tekintély.