Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Jelentés a soproni gyülekezetben gyakorlatba veendő belmissiókról

18 prot. növendék három csoportra (I—

II, III—IV, továbbá V—VIII. osztály képezvén egy-egy csoportot) heti egy-egy órában nyer hitoktatást, melyért az intézettulajdonos fizeti a szokásos dijat. Heti egy óra kevés ugyan, de a növendékek korlátolt számát tekintve egyelőre ezen állapotokban is belenyugodhatnánk. Hasonlókép a felső kereskedelmi iskola három osztályának evang. növendékei — ezúttal csupán 8-an — heti egy órában együtt tanulnak hittant s ezért a hitoktató lelkészt szintén az állam fizeti. Ámde a reáliskolában a heti egy óra egyegy csoportnak igen kevés. Különösen a felsőbb négy osztálynak csoportosítása nagyon is kifogásolható, mert az V. és VIII. osztály értelmi fejlettsége nagyon különbözik egymástól s egy és ugyanazon tankönyv, mind a négy osztályban czélszerűen nem használható. Itt tehát az I. és II. osztályból alakult népesebb csoportnak heti egy óra helyett két órát kellene adni, valamint a III. és IV. osztálynak is együtt kettőt ; a felsőbb osztályokból legalább két csoportot alakítani s mindegyikét kölön-külön, hetenként ' legaiább egy órában vallásoktatásban részesíteni. De megoldhatatlan a kérdés, hogy ki fizessen ezen háromból hatra emelendő órákért, mikor eddig is csupán a növendékektől — szerintük jogtalanul szedett 2—2 frt hitoktatási díjból jutott egy-egy órára évenként alig 20—25 frt. Az állam nem fizet, mert a reáliskola segélyezésén a cultus minister budgetjében nem évről-évre külön állapittatik meg, mint pl. a felsőbb leányiskolánál s kereskedelmi akadémiánál, hanem állandó, változatlan összegként szerepel s a hitoktatási díj abba felvéve nem lett. A gyülekezet szintén nem hajlandó veszedelmes és igen terhes következményekkel járó praecedens esetet alkotni, annál kevésbél mert az állami intézetekben a hitoktatóról való gondoskodást illetőleg igen, de annak díjazására nézve kötelezhetőségét egyáltalán el nem ismeri. A fentebbi hat nagyon is szükséges óra tehát csakis egyházkerületi segély mellett lenne megtartható. A kereskedelmi tanonczok iskolájában szintén a fizetés kérdése miatt szünetel a hitoktatás. Az iskolafentartó kereskedelmi testület a hitoktató fizetésére nézve kötelezettségét elismerni nem akarja. A hitoktatást tavaly teljesitő evang. tanitó mult évit dijáért most perli az iskolafentartó testületet. Az állam, nem az ő tanintézetéről lévén szó, természetes, segélyt szintén nem ad. A fentebb érintett oknál fogva a gyülekezet sem vállalhat ilynemű terhet magára, miként annak viselését a maga részéről a kath. konvent is határozottan megtagadta. Itt tehát szintén csak a hitoktatói ötven frt honorárium kérdésével együtt lenne megoldható a vallástanítás kérdése is. Harmadéve ugyanis a kereskedő testület a hitoktatói dijat megfizette, vagy mint ő mondja „előlegezte" azon reményben, hogy azért az állam őt kárpótolni fogja. Midőn azonban az állam a fizetést megtagadta, a kereskedelmi testület az előlegezett összeget az illető tanitótól visszakövetelte s egyidejűleg a conventhez fordult a fizetési kötelezettség elvállalása iránt, de persze eredmény nélkül. Ily viszonyok között a tanitó a kereskedelmi testülettel perbe keveredvén s dijaztatásra sehonnét kilátása nem lévén, a hitoktátást beszüntette; pedig éppen ezeknek a serdülő ifjaknak volna igen nagy szüksége a vallás-erkölcsi oktatásra. Mi lelkészek a fizetésre való tekintet nélkül is szivesen vállalkoznánk e fiatal nemzedék vallásos nevelésére ; de hivatalos elfoglaltságunknál fogva nem tehetjük azt, mert ama hittani óra csakis vasárnap délután 2 órakor tartható, mikor minket a templomba szólit a kötelesség. Ez az ügy is rendezésre vár. De még inkább a több százra tehető iparostanonczok vallásoktatása, amit még eddig minden jó igyekezetünk mellett is meg sem kezdhettünk. Hogy ezeknek a sokszor a durva környezetben felserdült, könnyelműségre és pajkosságra hajlandó inas-gyerekeknek a vallásos oktatás szelid s jótékony melegségére milj nagy szükségük van shogy ez a társadalmi élet jövendő alakulására nézve mily fontos és életbevágó tényező, azt bizonyitgatnunk fölösleges. Hisz mestereik által a legtöbb esetben még a vasárnapi istenitiszteletek látogatásától is elvonatnak. S irne a szép czélt mindeddig valósitanunk még sem lehetett. És pedig egyrészt azért, mert a fiűk oktatására alkalmas helyiségről senki sem gondoskodott, másrészt s főképpen, mert az oktatásra szánt törvényes heti óraszámból az illető tanárok hitoktatásra egy órát sem engedhetnek át ; a heti tanórák számat pedig az illető mesterek nem engedik szaporittatni. Továbbá fontos itt is a fizeés kérdése. E fiúkat ugyanis nyelv és kor szerint^