Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Kovács Sándor. A kuruczvilág kültő asszonya

azután a török fogságra veti, pályája messze a hazától, Kis-Ázsiában enyészik el, — Szidónia rokoni szeretete mindenhová követi. Csodálja diadalait, hősiességét, vele bánkódik vereségein; midőn hírét veszi, hogy a török fogságból kiszabadult, mindjárt reá gondol, levelet ir neki s intézkedik, hogy semmiben szükséget ne lásson. Ez a levél remeke az asszonyi gyengédségnek, gondosságnak, a rokoni szeretetnek s egyszermind jellemzi barátságukat. ..Méltóságos fejedelem ! Nekem jó Kegyelmes Uram ! Isten Ngodat előtte álló dolgaiban boldogitsa, emberi reménség felett ellenségein győzedelmessé tegye, szivből kívánom. Az Ngod én előttem igen örvendetes levelét nagy alázatosan vettem, kiből örömmel értem, hogy Isten Ngodat veszedelmes állapotjábúl kiszabadította és dolgaiban szerencséltetni kezdette. Isten továbbra is, hogy Ngod jobb keze felől állván szerencséltesse, ő szent felségét kérem. Én Ngodnak csekély és együgyü állapotomhoz képest egyébbel kedveskedni nem tudván, küldtem három abroszt, három kendőt, tizenkét asztalkeszkenőt, egy párnazsákban hálószerszámot s egy pinczetok aquavitát, másik pinczetokban is lévén Kende Klára asszony aquavitája, Ngod szolgái kitöltötték s azt is magam készített aquavitával megtöltöttem ; három mézespogácsát s három zsák muntlisztett. Ngodat alázatosan követem, hogy nem Ngod méltóságához illendők ez fejérruhák, de hirtelen szebbeket nem készíthettem, minthogy minden egyetmásom az rossz hírekre nézve széjjel van eltéve . . . A minap is küldtem terjéket bepecsételve Ngod számára, de Kende Klára asszony magánál tartván, pecsétemet felszakasztotta, már el nem mertem azt küldeni ; de mivelhogy még nála van, ha szintén Ngodnak elküldi is, véle ne éljen, mivel én mást küldtem Ngodnak ; adja Isten, ne kivántassék ! Kérem alázatosan Ngodat, Ngod ne feledkezzék rólunk. Isten is Ngodat minden dolgaiban boldogitsa. Ezzel Istennek ajánlom Ngodat!" Thököly nagyrabecsülte rokona ragaszkodását, leveleiben folyton „kedves hugomasszonynak" nevezi s nem győz hálálkodni jóságáért. A midőn már kortól, csalódástól megtörve, elhagyva, elfeledve haldoklik Nikomédiában, még van egy lélek, a ki gondol reá, fájdalmát enyhíteni próbálja, a maga és leánya kézi munkájával kedveskedik néki a régi jó. szerető unokatestvér. A hazájából távol szenvedő fejedelem megható levélben köszönte meg a gyengéd figyelmet ; ez volt Szidóniához utolsó levele, alig egy hónapjára rá meghalt idegen földön. Szavai úgy hangzanak, mint a haldokló búcsúja, végső áldása, „Róllam való el nem felejtkezésót és mind maga, mind az nagyobbik leánya nevével való kedveskedését kegyelmednek atyafi szeretettel vettem ; Istentől mind édes urának s mind szerelmes gyermekeinek kegyelmeddel együtt jó egészséget, boldogabb állapotot s hazájokban velem együtt csendes és békességes lakást kívánván." Végrendeletében pedig hálából bugát tette örökösévé. A művelt lelkű leány az erdélyi nemességben hamar megtalálta azt a férfit, a ki szerelmével boldogította s a kinek életéhez örömmel kötötte sorsát. 1675. táján neje lett Pekry Lőrincznek, Bethlen János mostoha fiának. Házasságuk a legtisztább vonzódáson, kölcsönös becsülésen alapult. Legalább Szidónia teljes odaadással szerette férjét, a kiben a nemes férfi eszményét megvalósulva látta. Pekry ben utóbb a szív nemesebb érzéseit elnyomta a nagyravágyás, a hideg, önérdekét leső számítás; sok keserű órát szerzett áldott jó nejének, de házasságuk első évei zavartalan boldogságban folytak le az ozdi kastélyban s a fejedelmi udvar vig életzaja közt. Isten egy fiúval s öt leánynyal áldotta meg szövetségöket.*) Azonban nem sokáig maradt felettök felhőtlen az égbolt. Szidónia 1678-ban elvesztette egyik bátyját, Jánost; utánna rövid időn meghalt az öreg Petrőczy István is, a nélkül, hogy hazáját szabadnak látta volna. Fiára III. Istvánra hagyta örökül a kötelességet, hogy nemzetét hozza ki a „szolgaságnak házából." A kettős csapás leverte a családján szeretettel csüggő nőt, aggódott még életben maradt bátyjáért, a ki Felső-Magyarországon a bújdosók közt élt s készült a jövendő szabadságharczra. A keserűség pohara azonban még nem telt meg csordultig. Mig kedves halottait siratta és sovárgott szülőföldje után, honnan gyermekségében elszakadt, a boldogtalan asszony megdöbbenve vette észre, hogy férje elfordul tőle s szerelmével más nőt boldogít. A fiatal, szelid lelkű hitves fájdalmas lemondással „hordozta ő szent Felségének ez súlyos keresztjét;" kis gyermekei közé menekült, vidám nevetésökkel próbálta elandalítani szive gyötrő kínját, — de hasztalan volt minden törekvése. A csalódás oly mély sebet ütött szivén, hogy csak évek multával hegedt be a feledés gyógyító balzsamától. Férjét a bosszús Tele k y Mihály, Apafi mindenható minisztere, azzal vádolta, hogy Béldi Pállal tart, a ki a fejedelem megbuktatására pártot szervezett ; elfogatta, börtönre vetette, javait elkobozta. Ez a vád nem volt igaz ; Teleky Thökölyt, a hatalmas kuruczvezért. akarta sújtani legkedvesebb barátjában. A csalódott hitves, bár még szivében érezte a fájdalom tövisét, — elfeledte a. megbántást, — addig járt könyörögni a fejedelemasszonyhoz, Bornemis z*) Klára-Szidónia, b. Révay Imréné, Anna-Katarina, b. Kemény Lászlóné, később gróf Bethlen Elekné ; Zsófia, b. Kemény Sándorné ; Polixéna, b. Daniel Istvánná ; és ErzsébetTerézia, b. Radák Andrásné.