Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Gyűlések - Barsi egyházmegyei törvényszék
A fürészmezei evang. egyház állapotáról tekintélyes kézből panaszos levél érkezett. Bár a beküldő az adatok valóságáért a f lelősséget levelében elvállalta : szinte hihetetlennek látszik, hogy félreértés ne volna a dologban ; azért csak kivonatban közöljük a levél tartalmát, azon reményben, hogy illetékes helyről rövid idő alatt megkapjuk a felvilágosítást ; ha nem kapjuk: a levelet egész terjedelmében kiadjuk az ügy tisztázása érdekében. A tudósítás szerint a fürészmezei lelkész 1896. aug. 2-án leköszönt lelkészi hivataláról, másutt •választatván meg s ott el is foglalván helyét; a főesperes ennek daczára máig sem intézkedett az állás betöltése iránt. Sőt az elbúcsúzott lelkész koronkint Fürészmezőn is lelkészkedik, a lelkészi fizetést itt is, új állomásán is élvezi. A fűrészmezei gyülekezet a lelkészi fizetést is kiegeszitette 800 frtra, csakhogy lelkészt választhasson, de az esperes még sem intézkedik, hanem administrator kérését sürgeti az egyháznál. Nagyon kívánatos, hogy mentül előbb tisztáztassék ez az ügy, kívánatos a gyülekezet egyházi, s az esperes hivatalos és egyéni tekintélye érdekében. Baltik Frigyes dunáninneni ker. püspök ápr. 7-én a Reischel-alapitvány-bizottság ülésére Pozsonyba jővén meglátogatta a theol. akadémiát s a Theol. Otthont is. Az Otthon társalgójában az ifjúság egybegyűlve várta a főpásztort. Megjelenésekor a felügyelő tanár üdvözölte meleg szavakkal, mint az Otthon egyik leglelkesebb pártfogóját, a ki igazán atyai szívvel viseli gondját az Otthonnak. Az üdvözlő szavakra a főpásztor meghatottan felelt, azzal a szóval köszöntve a tanári kart s ifjúságot, a mi az épület bejárása fölött olvasható : „Békesség nektek!" A theol. akad. tanári karnak köszönetet mondott s az ifjúságot emlékeztette jövendő hivatásának magasztos voltára. Ezután sorra járta a lakószobákat, az összes helyiségeket ; a látottakon megelégedését s örömét fejezte ki, nevét beirta az emlékkönyvbe. Másnap elutazottPöstyénre, hogy a fürhőhelyen építendő evang. imaház ügyében tanácskozzék. A ..Hymnus" költőjének a halhatatlan Kölcsey Ferencznek f. hó 4-én leplezték le érczszobrát — Szatmárniegye székvárosában : Nagy-Károlyban. A vármegye, mely hiven megőrizte nagy fiának emlékét, a ki a nemzeti hajnalhasadás napjaiban lánglelkű vezére bölcs tanácsadója volt a magyarságnak, önmagát tisztelte meg a f. hó 4-íki nagyszerűen sikerült ünnepséggel. Uj egyesület, A II. országos és egyetemes tanügyi kongresszus emberbaráti szakosztályának megbízásából elkészült az emberbaráti tanintézetekben működő nevelők és alkalmazottak egyesületének alapszabálytervezete, ennek tárgyalására, valamint az egyesület megalakulása további feltételeinek elintézése végett f. évi április hó 19-én d. e. 10 órakor Budapesten a vakok intézetének nagytermében alakuló közgyűlést tartott. Már ez évben megkezdi működését. Tagja lehet az egyesületnek a közvetlenül érdekelteken kívül minden ügybarát, férfi és nő egyaránt. A tagsági dij egész évre 3 frt, s ezért minden tag többek között az egyesületi közlönyt kapja. Jelentkezéseket Brocskó Lajos, az orsz. prot, árvaház igazgatója, mint ideiglenes pénztárnok — elfogad. A barsi ág, h. ev, egyházmegyei törvényszék mint delegált bíróság Léván 1897. évi április hó 27-én Raab Károly főesperes és Kosztolányi Sándor egyházmegyei felügyelő elnöklete alatt tartott ülésén ítélkezett a trencséni egyházmegyei helyettes elnökség peres ügyében. A törvényszék egyhangú Ítéletet hozott, mely szerint dr. Mi nie h Jaroslav bazini ügyvédet mint egyházmegyei másodfelügyelőt és helyettes elnököt minden egyházi és iskolai hivatalra képtelennek nyilvánította, Krizsán Zsigmond sztankóczi lelkészt pedig, mint egyházmegyei jegyzőt és helyettes esperest ezen hivatalától elmozdította. Az elitéltek a 164 frt 45 kr. perköltség megfizetésében egyetemlegesen elmarasztaltattak. A törökszentmiklósi ev. ref, Szeretet-egyesület indítványára elhatározta a presbyteriuin, hogy minden évben a tél alkalmas időszakában begyűjti az uradalmakban és messze tanyákon iskolázott, de vallásos oktatásban nem részesült azon fiúkat s leányokat, kik már tizenkét éven felül vannak és a Szeretet-egyesület, meg az egyházi pénztár költségén öt hétre elhelyezi kosztra, kvártélyra a városban egyes szegényebb, de jó református családokhoz, hogy ez idő alatt vallásos oktatásban részesüljenek. A tanyaiak mind rokonaiknál nyertek ingyen ellátást, a többiek pénzért voltak nyolez család körében meg a szeretetházi gondozónőnél elhelyezve. A tanulás kezdetén az uradalmiak csak az Űri imát s apostoli hitformát tudták, de annyira elferdítve, értelmetlenül és hibásan, hogy nem kevés időbe került, míg helyes értelmezéssel elmondani megtanulták. Sokan sokkal jobban tudták az „Üdvözlégy"-et, bár azt is értelmetlenül s volt különösen egy leány, kit a keresztvetésről alig lehetett leszoktatni. Imákat, éneket egyikök sem tudott, hanem az eltanult káromló undok szavak, melyek ellen szent harezot kellett folytatnunk, a vallásos nevelés hiányaként s a cselédviszonyokból folyó szilajság, nyerseség, továbbá a sokféle babona, a katholikus czeremoniák iránti fogékonyság voltak kiáltó bizonyságok a mellett, hogy az ő körülményeik közt mennyire szükséges velők szemben a tanitó. mentő szeretet. Bentlétök ideje alatt minden reggel isteni tisztelet előtt a presbyteri szobákba gyűltek' éneklés-tanulásra s együtt mentek templomba és onnan vissza egy-egy felvigyázóval. Igy vált lehetővé, hogy konfirmácziói ünnepélyek alkalmával adott feleleteik,