Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Lelkészválasztások - Trnyik János

ból, melynek tudvalevőleg báró Schräder áldo­zatul esett, igen kemény czikkben itéli el a most napi renden levő páros viaskodást. Okot e czikk megírására a Kreuzzeitung 172-ik számában meg­jelent halotti jelentés következő szavai szolgál­tattak: „Tetszett az Istennek . . . báró Schrä­der kamarást . . . egy jobb életbe elszólítani ! „Ez a dolog" — irja a Christliche Welt, — a mint egészében véve a magasabb .körök részéről a keresz'tyénsógnek kígúnvolása volt, éppen olyan blasphemiával végződött is. mert a mohamedá­nusok Allahja az ilyen előre elrendelést is meg­enaedlieti magának talán, de a keresztyének Istene sokkal szentebb, semhogy az ő nevét ilyen bot­rányba keverni szabad volna. A miről á keresz­tvének ennél a szónál bizonyságot tehetnek, az csak egy, az t. i., hogy az Istennek nem tet­szett, nem tetszhet ik, hogy a megpróbáltatás ideje, melyet ő az ember részére kiszabott, em­beri bűn által megrövidíttessék. Minden más vé­lemény csak a felületes keresztyénség torzszü­löttje s annak nyilvánítása a 2-dik parancsolat elleni vétek. A párbajozok felett külömben pálczát törni nem akarunk, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ők az ő köreikben érvényes ..becsületkódex" be­folyása alatt cselekedtek, de azért, a mi egyszer bűn, az bűn marad s a kegyes emberek tisztelete és hálája, a mellyel annak a valódi lovagias em­bernek adóznának, a ki az ilyen bálványtól az áldozatot megtagadná, eléggé ellensúlyozná azok­nak gúnyolódását, a kik az etikettnek rabszolgái." — Ezek után röviden megemlíti, hogy a párbajnak ellentmond a jog, a történet, az ész és a vallás s igen jó jelnek tekinti, hogy a hírlapok legna­gyobb része a párbajt helytelenítette és ellene foglalt állást. Protestáns közlöny, Szász Domokos javasla­tát közli az egyházkerületi özvegy-árvai alap fel­használása tekintetében. Életbe lépvén az egyete­mes özvegy-árvai gyámintézet, az a kérdés, hogy a kerületinek jövedelme minő czélokra volna for­dítandó? „E kérdés elbírálásánál a döntő szem­pont, nézetem szerint, az. hogy oly czélokat illet meg e tekintetben az elsőség, melyek az alap - eddigi rendeltetéséhez legközelebb állók. Első : az egyházkerület theol. facultása, melynek fokozatos fejlesztése a midőn egyfelől egész egyetemes egyházunk kiváló érdekében álló, másfelől, és pe­dig eminens mértékben, magának a lelkészi kar­nak is jövendőjót érintő. A statistikai adatok ugyanis azt tanúsítják, hogy a lelkészi pályára lépő ifjak többsége főleg a papi s tanitói csalá­dok leszármazottjai. Második : az egyházkerület által felállítandó szeretetház. Ennek feladata az, hogy a papok hátramaradó fiait, hat éves ko­ruktól kezdve, fogadja kebelébe s gondozza mind­addig, mig az elemi s középiskolai tanulmányai­kat végzik, s közülök a papi pályára lépendők az egyházkerület theol. facultásában folytathassák s végezhessék a szükséges további évfolyamokat s ez úton gondoskodjunk a jövendő idők számára egymás nyomába lépendő papi generatiókról." Magyar-zsidó szemle, Az izraelita magyar irodal­mi társulat választmánya jelenti : ..A szentírás for­dításának elkészülte állandó gondunk és munkánk tárgya. De nem kecsegtethetünk hamaros sikerrel. A ki az ily munka természetével ismerős, tudja, mennyi baj és akadály nehezít meg -minden lépést s hányszor követi a hosszú tépelődés közt meg­született elhatározást is nyomon a kétség és bi­zonytalanság. Azonban a munka egy napig sem szünetel s a szerkesztő bizottság reméli, hogy mi­előbb gyorsabban haladó eredményről fog beszá­molhatni." A M, Protestáns Irodalmi Társaság igazgatóválaszt­mánya f. hó 17-én Hege dűs Sándor másodelnök vezetése alatt Szász Károly. Antal Gábor. Szi­la s s y Aladár, Petri Elek, Szabó Aladár, S z ő t s Farkas és Ben dl Henrik jelenlétében ülést tartott. A fontos ülésről, melynek nevezetes határozatai és javaslatai figyelemre méltók, röviden a követ­kezőket közöljük: A kiadványokról szóló titkári jelentés tudomásul vétetett, s ebben az is, hogy a „Koszorú" folyó évi irói honoráriumait közel 500. frt értékben, ismét Hegedűs Sándor fedezte: hogy a ..HerczegszőllősiKanonok", melyek kiadása technikai nehézségek miatt megkésett, nemsokára szintén ki kerül a sajtó alól. — A pénztár álla­potáról szóló pénztári jelentésből megnyugvással látta a választmány, hogy a hátralékok és tagdijak elég jól folynak be : a késedelmezők szorgalma­zása elhatároztatott. — A bizományos elszámolásá­ból örömmel tapasztalta a választmány, hogy a ..Koszorú." e népies kiadványokból tavaly 36.100 példány kelt el, s hogy ez a vállalat a mult év­ben csak 113 frt 99 kr. külön költséget igényelt. A bizományost felhatalmazta, hogy a ..Koszorú" eddigi füzeteit két kötetbe köttetve, könyvalakban is terjeszthesse, — a „Koszorú "-t a jövő évben is folytatja a Társaság, még pedig két-három nagyobb füzet kibocsátásával, melyek irói tisztelet­diját ismét Hegedűs Sándor elnök vállalta ma­gára. - Az 189 T-ik évi monografia gyanánt Zsilinszky Mihály vallásügyi tárgyalásaiból fog egy újabb kötetet, illetve kötet-részt kiadni a társaság. — Két fontos javaslata még a választmánynak a következő: ..Házi Kincstár" czim alatt külön elő­fizetés útján indittassék meg egy hiterősitő könyv-. sorozat a művelt közönség számára, s ebbe első­nek adassék ki Miller Silent Times (csendes órák) e remek angol műve, melyet felkérésünkre Szász Károly püspök fog magyarra átdolgozni. Másik az, hogy a többfelől sürgetett „Magyaráza­tos Biblia" megindítására a választmány Szász /

Next

/
Thumbnails
Contents