Evangélikus Egyház és Iskola 1896.
Tematikus tartalom - Lelkészválasztások - Trnyik János
hogy rövid idő alatt 6300 forint gyűlt össze. Azonkívül minden vasárnap házigyűjtést eszközöltek a gyülekezet buzgó fiatal tagjai. Igy történt, hogy a toronyépítő alap körülbelül 14.000 forintra emelkedett. Ezen összeg elég biztosíték volt arra, hogy a gyülekezet az építést magát megkezdhesse. Meg is kezdte, még pedig a híres bécsi műépitő Selioene által készített terv szerint, a melynek keresztülvitele a soproni építésznek. Sármár-nak adatott át. — A munka már októberben kezdődött, de az alapkő-letétel f. é. november hó 8-án ünnepélyesen történt. A megye dr. Baán Endre, sopronmegyei alispán és Rabel, ugyanazon megye aljegyzője által volt képviselve. Egyházi részről jelenvoltak: Renner Henrik, a soproni felső egyházmegye kiváló esperese és dr. Schreiner Károly, ugyanazon egyházmegye érdemdús felügyelője, továbbá Seholcz Ödön ágfalvi és Breyer Jakab, medgyesi lelkész, valamint a soproni tanítóképző-intézet tanárai Simkó, Papp és László. — Azonkívül Sopronból és a szomszéd ÓV. községekből is számos vendég jelent meg, valamint a ruszti tűzoltótestület és az aggharczosok teljes számmal ott voltak a kiknek megjelenését az ünnep végeztével Renner Henrik esperes és dr. Baán Endre alispán meleg szavakkal köszönték meg. Az ünnepély maga 1» órakor kezdődött és rövid ének után a helybeli lelkész az oltár elé lépett és megható beszédében üdvözölte a megjelent vendégeket és az ünneplő gyülekezetet. Ennek utána meghatottan végezte a liturgikai istentiszteletei. A főének elzendülése után Breyer Jakab, medgyesi lelkész. Máté 12,35 szentigék alapján tartotta a szószéki szent beszédet. A szószéki beszéd bevezetése után a ruszti első fértidalegylet négyeshangú karénekével ragadta meg az ünneplő közönséget. A szószéki beszéd végeztével pedig az „erős vár mi istenünk" megható eléneklése alatt kivonultunk a templomból a feldíszített ünnepi-helyre, a hol Renner Hemik esperes magvas és megható ünnepi beszédét, a mire a helybeli lelkész az alapkőbe leendő okmányt felolvasta és a jelenlevő egyházi és világi tisztviselők aláírása által hitelesítve az alapkőbe tette. Kalapácsütéssel és egyházi ének elzendülésével véget ért a tulajdonképeni ünnepély. Délután V 21 órakor díszebéd volt, a „szőllőhöz" nevű vendéglőben. :— este pedig tánezestély. Több írásbeli és távirati üdvözlet is érkezett a ruszti gyülekezethez, még pedig: Kund esperestől Répczelakról. Stettner esperestől Felső-Lövőről. Linberger lelkésztől Késmárkról, S te kló volt esperestől, a kolozsvári, sárvári, petőfalvi, orsovai, diósgyőri lelkészi hivataloktól és a soproni lyceuin, valamint az eperjesi kollégiumtól. Azonkívül több magán embertől, egyebek között Lichtenstein Józseftől. Szép ünnepet Ült f. hó 8-án a béri (Nógrádrn.) ág. h. ev. egyház. Ekkor szentelte fel W lad ár Miksa, nógrádi alesperes úr Maroth y Emil va.ÜHMIH^^^I^^HflMH^Hlfl^HH nyarczi és W a 11 e n t i n y i Samu dengelegi lelkésztársai segédlete mellett a kisded gyülekezetnek megnagyobbított és teljesen újból berendezett templomát. — A kedvezőtlen időjárás daczára a közelből és távolból egybegyűlt hivek szorongásig megtöltötték az Isten házát, melyet a felszentelő alesperes úr tót nyelven tartott megindító beszéddel adott át rendeltetésének. — Utána Maroth y Emil vanyarczi lelkész a szószékről tartott magyar beszédben fejtette ki meggyőzően, hogy miért „Erős várunk nekünk az Isten háza!" — Mert falain megtörik 1. a világi mammon, 2. a hitetlenség és 3. a szenvedések hatalma. — Wal lenti nyi Samu körlelkész az Urvacsoráját szolgáltatta ki és avatást végzett. — Az istentisztelet végeztével a helybeli lelkésznek vehdé'gszerető házánál gyűltek össze a vendégek s a lelkes felköszöntőkkel fűszerzett ebédnek csak a korán beállott alkonyvetett végett. —- Ez volt az ünnepély külső lefolyása. — De a mi annak belső, maradandó értékét megadja, az azon körülmény, hogy a 4000 frtot meghaladó építési költséget az alig 650 lelket számláló anyaegyház hivei kivetés útján teljesen maguk fedezték, egyedül nagyságos özv. B o z ó Pálné úrnő emlékezett meg rólunk 50 frtnyi kegyes adományával, a miért is fogadja e helyen is az egyház hálás köszönetét. — Jól esik a híveknek ezen áldozatkészségét kiemelnünk különösen most, a midőn egyes — a bérinél bizonyára tehetősebb gyülekezetek — valóságos virtuozitással végzik a könyöradományok gyűjtését. Van a mi népünkben áldozatkészség, csak tudjuk és akarjuk azt ápolni és gondozni ! — A bériek szőllőhegyeit is elpusztította a phyloxera s most a rossz utakon való fuvarozással kénytelenek megkeresni a mindennapi kenyeret; mint község - valóságos Mostohafalvát képeznek, de azért a hol az egyház szükségleteiről van szó. ott megvonják maguktól a legszükségesebbet és örömmel adakoznak. Ezt pedig a mai mindig csak másokra támaszkodó világban ki kell emelni ! A balázsfalvi zsinat atyái feliratot küldene tv a kormánynak. melyben rámutatva egyfelől a tűrhetetlen, nyomorúságos helyzetre, másfelől állásuk és egyházmegyéjük méltóságára, úgy a 18,000 frtnyi királyi segélyt, mint az újabb időben folyóvá tétetett 6700 frt pótlékot csakis egyházmegyei hatóságuk által kérik a papság részére kiosztatni. Kellner Mária az igiói ág. hitv. ev. polgári leányiskola nyugalmazott tanítónője nov. 22-én meghalt 37 éves korában. Trnyik János püspöki segédet és irodavezetőt a tápio-sz.-mártoni egyház megválasztotta lelkészeid. A Szegedi r. kath. esperesi kerület közgyűlésén tett jelentesből érdekes tudni a következő pontot: 2. Második romboló hatása az új törvénynek a vegyes házasságok nagy száma, mely az összes házasságoknak 9"2 százalékát teszi ki. E romboló ___