Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Név nélkül: - A tiszai egyházkerület nyugdíjintézetének válsága

tott 1894. évi XXVII. t. cz. 3. §-a értelmében 52 tanárnak kellene ezen nyugdíjintézetből kilépnie s nekik az őket jogosan megillető összeget kifizetnie, a mely összesen kerekszámban 20,000 frtot tenne ki. Ez összegnek egyszeri kiutalása által a nyugdíjintézet körülbelöl 1000-frt jövedelemtől fosztatnék meg, mi által a hiánylat ugyanannyival emelkednék az intézet pénztárában. Halogatták a megoldást a papiroson levő egyetemes nyugdíjintézet ígérete miatt is. Végre Zelenka püspök felkérte Fischer Miklós iglói igazgatót és a mathematika tanárát, annak kiszámítására, hogy a nyugdíjintézet feloszlása esetén, mennyit haphatna kiki az intézet pénztárából. Fischer Miklós meg is felelt, de sajátságos módon. Sajátságos ezen számítás azért, mert a nyugdíjintézet 189,916 frt 70 krt tevő tőkéjéből legelsőbben a jelenleg nyugdíjas tagok nyugdíjának biztosítására 117,721 frt 91 krt levon és csak 72,194 frt 79 krt tart eloszthatónak a nyugdíjintézet cselekvő s illetőleg kilépő tagjai között. Teljesen méltányolható Fischer méltányossági érzelme, melyet a nyugdíjas szegény özvegyekkel és árvákkal szemben tanúsít, midőn részökre az eddig biztosított és kijárt nyugdíjat a jövőre nézve is biztosítani akarja, ámde kérdem, helyes-e azon eszköz, a melylyel ő a czélt elérni akarja? Helyes-e, hogy míg azokat biztosítja, a cselekvő tagokat a legnagyobb mértékben megrövidíti? Hányan lehetnek a cselekvő tagok között még rosszabb viszonyok között, mint a nyugdíjat élvező özvegyek, a kiknek minden reménysége az a csekély nyugdíj, melylyel az intézet eddig kecsegtette? Méltányos s jogos-e ezeket egynéhány forinttal kielégíteni s az intézet kötelékéből kizárni? Matheinatikai számításról lévén szó, tekintsünk el egy időre a méltányosság s az irgalmasság érzelmétől s pusztán számokkal dolgozzunk. Keressük a válságnak okát. Nemde ezen válság különösen két okra vihető vissza? Az egyik az alapszabályokban rejlik, a másik ellenben a kamatláb esésében. Az alapszabályok egyik radikális hibája a 9. §-ban található, a mely azt állapítja meg, hogy a ki 300 frtot egyszerre lefizet, az már 5 év múlva 200 frtos nyugdíjra nyer jogot s a másik az 1. § a pontjában, a mely szerint az 1866. év jan. 1-én életbelépő nyugdíjintézet már 1871-től kezdve* kötelezi magát a jogosultaknak nyugdíj fizetésére. A két pontnak természetes folyománya, hogy a most élő nyugdíjas tagok között nyolczan 1871-től évente 1220 frtot kapnak nyugdíjban, vagyis eddig 25 éven át kaptak 30,500 frtot, holott ők ennek ellenében legfeljebb 2000 frtot fizettek s így a nyugdíj intézeti pénztár részökre 28,500 frtot a sajátjából fizetett. Honnan vette a nyugdijintézeti pénztár ezen összegre a fedezetet? Nemde a cselekvő tagok befizetéséből, tehát azokéból, a kik a pénztárba befizetnek s a kiket apró pénzzel kifizetni akarna Fischernek niatheniatikai kalkulusa? Mert hogyan viszonylik a cselekvő tagok osztozkodása alapján kiutalt összege egymáshoz ? Mutatják ezen példák: Schönwiszner János 1866-ban lépett be s fizetett kamatjával összesen 972 frtot, kilépés esetén kapna 681 frt 37 krt, Wittchen Frigyes pedig, a ki ugyanakkor belépett s tizetett kamatostul 660frtot, végkielégitésképen kapna 462 frt 66 krt. Mind kettőnek 200 frtos nyugdíj igénye van s az elsőnek befizetése majdnem V

3-dal többet tesz ki, mint az utóbbinak s a végkielégítésnél az első 190 frt 63 krt veszítene nagyobb tőkéjéből, a másik pedig 197 frt 34 krt, tehát az előbbinél 7 írttal többet az ő kisebb tőkéjéből. Hol itt az arány s hol a méltányosság, melyre a kiszámítás hivatkozik? Még eklatánsabb a következő eset: Altmann Gusztáv 1886-ban befizetett egyszer s mindenkorra 300 frtot s kapna kilépés esetén 294 frt 42 krt, tehát 5 frt 58 krral kevesebbet, mint a mennyit tőkében befizetett. Ebből világos, hogy a nyugdíjat a cselekvő tagok fizetnék az ő keservesen összerakott filléreikből. Kívánhatják ezt tőlök a nyugdíjas tagok? Ok a hibásak, hogy az intézet e válságba került s nekik kell bünhödniök? Minthogy a nyugdíjintézet a kerületnek felügyelete s felelőssége alatt áll, ez okból csak a kerületet lehetne kényszeríteni, hogy a nyugdíj igényeket mindenkivel szemben az alapszabályokban foglalt határozatok szerint kielégítse, nem a nyugdíj intézetnek a dolgokban ártatlan tagjait. Annál is inkább kötelezve van erre a kerület, mivel a nyugdíjra jogosult tagok kezében levő tagsági okmány erre mindegyiknek jogot ad. Vagy pedig, ha az intézet nem menthető, akkor mindenki szenvedje a kárt s veszteséget arányosan. A nyugdíjintézeti válságnak másik oka a kamatláb hanyatlásában keresendő. Alapításkor az