Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Koren Pál. Pál ap. levele a zsidókhoz Mayer E.

lására felhasznál s részletesen kifest, szintén nem vészit szépségéből. A gyülekezetnek lelkiismeretét úgy hiszem szintén nem sérti, ha a komoly tudomány kutatásainak biztos eredményeit közlik vele kellő módon, a mint azt különben a szerző is próbálja, midőn egyes helyeknek többféle magyarázatát közli (36. ol. 2. fej. 1 vers.) Helyesen jegyzi meg maga a szerző, hogy a levél értékéből semmit sem von le, lia nem is bizonyos, ki a szerzője (4 oldal). A levél olvasóira nézve természetesnek kell vennünk azon általában elterjedt felfogását, hogy olyan keresztyéneknek szól, a kik előbb zsidók voltak s különféle okokból ismét zsidókká lenni akarnak ; de már a levél felosztásában egészen a véletlen alakiságnak hódol s nem a tartalomnak csoportosítása, rokonság szerinti, hanem egy szentirási hely képezi a felosztás alapját, majd meg úgy jellemzi az első szakaszt (1—10) hogy az első rendszeres dogmatika s a másodikat (11 —13), hogy erkölcstan (5 és 305 oldal.) pedig bizonyára tudja a szerző, hogy nincs a szentírásnak egy könyve sem, a mely akár dogmatikának, akár ethikának volna nevezhető. S lia már „rendszeres hittanról" szólhatnánk a szentíráson belül, kétségkívül a római levelet kellene annak minősítenünk, a melynek gyönyörű logikai okoskodása, s bizonyításai, bármennyire nehezek, s idegenek ránk nézve, egy bölcsészetileg gondolkozó s az alapokokat kutató férfit mutatnak be. Az irat zömét képezi az 5 -10 fejezet, a melyekben Jézus egyetlen főpapi tisztjéről szól, mert ő úgy származására és személyére nézve, mint pedig áldozatának bemutatására, helyére, minőségére s eredményére nézve felette áll az Áron családjából származott főpapoknak ; az első négy fejezet, melyekben az angyaloknál s Mózesnél különbnek mutatják be, csak előkészítő s a 11—13 fejezet a főgondolatokat összefoglaló és sok intést tartalmazó befejező szokást képez. — Egyik sajátossága az^iratnak, hogy fejtegetéseiben mindennütt közbe szúrt idézeteket találunk, a mi magában véve is elegendő bizonyíték arra, hogy itt hiába keresünk rendszeres hittant, vagy erkölcstant s hogy a szerző figyelmeztető s intő czélzatot tart szemei előtt. Egyegy gondolatot annyira fontosnak talál, hogy ismételve felhozza, hogy jól szivökbe vésse az olvasóknak. A levél szerzője az allegorikus írásmagyarázatnak az új szöv. írók között legkiválóbb liive s mivel mindaz, a mi az ó szöv.-ben található, nem csak az ó sz. részre, hanem mireánk keresztyénekre is vonatkozik, azért a főpapi intézményt annak jelentőségével s kötelességeivel egyetemben a Krisztusra vonatkoztathatja, sőt a mennyiben az ó szöv. a Krisztusra vonatkozólag íratott meg, tulajdonkep csak az új szöv. álláspontjáról érthető igazán. A levélnek ezen jellegzetes tulajdonságát Korén magyarázata nem csak kidomborítja s igy hű marad az író felfogásához, hanem még azon túl is megyen, midőn az áldozatokról szólva a .267 oldalon azt állítja, hogy az ó szöv. áldozat azért volt rendelve, hogy Krisztus áldozatára figyelmeztessen „és a ki hitt a jövendő főpapban és az ő áldozatába vetette az ő bizalmát, az elnyerte bűneinek bocsánatát. De csupán az ajándék az áldozat révén nem jutott bocsánathoz " Ezen felfogást az ó szöv.-bői nem igazolhatja, hisz eleve magába foglalja azt, hogy egy zsidó sem hitt az áldozatok bűnbocsátó hasznában s igy képtelenség feltenni a levél olvasóiról, hogy keresztyén létökre újra zsidókká akarjanak lenni, holott meg volt bennük az a hit. hogy az áldozatok a Krisztusra előkészítettek. Ilyennek tekintették a későbbi időkben a keresztyének, de a zsidók az ó szövetségnek ezen jelentőségét nem ismerték. Ellenkezőleg azt hitték, hogy a mesiási ország nem fog másban állani, mint az ó szöv. intézményeinek tökéletes s teljes végrehajtásában, még pedig nemcsak a zsidók, hanem a pogányok által is ; szerintök a Messiás megjelenése az ó szöv.-nek diadalát jelentette a többi népek felett. A művet általánosságban jellemző ezen észrevételeim után, kötelességein apróbb részleteiben is bemutatnom, mert csak igy gondolom igazolhatni általánosságban tartott megjegyzéseimet s az ezek alapjául szolgáló első benyomásokat. Miként az egyházi beszédnél, úgy a homiliánál is különös súlyt kell helyeznünk arra, hogy az alapul szolgáló szöveg tartalmas legyen s lehetőleg egy kerekded főgondolatot kifejezzen, mert semmit nem mondó szöveg alapján csak semmiről, vagy mindenről lehet szóllani. csonka szöveg félreértésekre s elmagyarázásokra ad okot. Sajnos, a. jelen mű is beleesik ezen hibába s elégbő alkalmunk van azt tapasztalni, hogy majd egy egy versikét vesz fel alapul, majd több verset ugyan, de a melyekben a gondolat nincs befejezve, hanem még a következő versekben is folytatódik s e miatt a szöveg sokszor érthetetlen. Ennek következménye, hogy a honiiliák, úgy terjedelmök,