Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Költemények - Sántha Károly. Fohász

kozat tartalmilag egyezik s csak stiláris különbségek vannak köztük. Daczára a közölt nyilatkozatnak szükségesnek látom, hogy a 3 evang. theologia egyesítésének kérdéséhez egyénileg is hozzászóljak s igy a kérdés tisztázásához én is hozzájáruljak. A kérdés kiváló jelentősége s egyesek részéről a halálharangnak megkonditása az eperjesi theologia felett, de még egy sárospataki theol. tanárnak ama nyilatkozata, hogy az eperjesi theol. tanárok való; ágos öngyilkosságot követnek el intézetök feláldozásával : erkölcsi kötelességemmé teszi, legalább én azt ugy érzem, hogy felszólaljak. Szükséges ez azért is, mivel egyházunknak igen sok vezérféríia úgy gondolkozik, hogy e kérdésnek tisztázására első sorban a theol. tanárok illetékesek. Végül ez alkalmul szolgál nekem arra, hogy azon félreértéseket helyre igazítsam, a melyek a theol. akadémia két bizottsága által kiadott „előadói jelentés és javaslat"-ba kerültek. A protestantismusnak fő jellemzője s erénye lényeges s elidegeníthetetlen tulajdonsága az egyénnek önállósítása vallási felfogásban lelkiismereti dolgokban, a minek azon társadalmi s politikai következése van, hogy az ember szabad akar lenni szabad társak között. Ereje s hatalma nem a centralisatióban, hanem a decentralisatióban s hogy úgy mondjam, a centrifugai erők érvényesülésében van s hogy a több százados üldözések közepette el nem pusztult, csak annak tulajdonítható, hogy a protestantismus nem volt pusztán eszme s talán egy kézben öszszepontositott hatalom, a melyet elfojtani s megsemmisíteni lehetett volna, hanem protestáns emberek, evangeliomi hittől áthatott s vezérelt személyek lelkiismereti ügye és szükségben önkényt létesült egységes hatalma, melyet leverni lehetett ugyan, de megsemmisíteni nem, mert Antaeusként újra meg újra feltámadt. Ebből érthető, hogy a protestantismus, a hol azt a történeti viszonyok nem akadályozták, nemzeti egyházakat teremtett, nemzetiségek szülő forrásává lett és independenmusra vezetett; ez teszi megmagyarázhatóvá a theol. tudományokban a különféle irányok létezését, a melyek sokszor élethalál harczokat vivnak egymással és végül ez nehezíti a protestáns egyházaknak kormányzását, mert a személyi vallásos és sokszor idegen belekevert érdekeknek kiegyenlítése az egyházi közérdekkel nagyon nehéz. Ámde foszszuk meg a protestantismust ezen legfőbb tulajdonságától s a decentralizáló erőkkel szemben érvényesítsük minden téren a centralisztikus erőket s megfosztottuk életgyökerétől, holt egyházzá lesz, a mely lassan a katholicismusba tér vissza. Evangelikus egyházunkban ugyan ezen erők és irányzatok érvényesülnek, de az utolsó évtizedben ezzel ellenkezőleg határozottan a központosítás, az erőknek oly egyesítése uralkodik, a mely a mint üdvös és szükséges bizonyos fokig, az egység szempontjából, úgy veszedelmes s egyházunk életérdekeivel ellenkező lehet, ha ezen fokot meghaladta. Igy pl., hogy a legutóbb tartott zsinatunkra hivatkozzam, szükséges volt az egyetemes gyűlésnek, mint legfelsőbb végrehajtó hatalomnak törvényes szervezése, a kerületek, esperességek s egyházak egymáshoz való viszonyának törvényi meghatározása s a hatásköröknek közigazgatási s egyházi törvénykezési kijelölése, a nélkül, hogy ezen törvényileg kifejlődött testületeknek az idők által törvényesített alapjogait elszedte volna ; de merőben protestáns és egyházellenes működést fejtett volna ki, lia akár magához ragadta volna az egyházi legfőbb hatalmat, akár az egyetemes gyűlésre ruházta volna azt. Felfogásom szerint igy is túl sok hatalmat adott az egyetemes gyűlésnek ; több oly tényezőt fosztott meg eddigi jogaitól, a mely tényezők kiváló szerepet játszottak egyházunkban s viszont több oly tényezőt vont be, a mely csak arra való, hogy az egyetemesgyűlés velők a kerületeket esetleg elnyomhassa ; ámde ez nem oly veszedelmes, mint amaz lett volna, mert a végrehajtásban enyhíthetők a központosítás túlzásai. Ilyen központosítási irányzatnak tulajdonítom én a theologiák egyesítésének eszméjét, mely, daczára majdnem százados lételének, nem tudott egyházunkban mély gyökeret verni s daczára egyes kiváló elmék törekvésének, nem tudott megvalósulni, mert sokkal erősebb egyházunkban a decentralizáló, mint a központosító erő, több a történeti érzékünk, mintsem hogy könnyen lemondanánk arról, a mi hosszú időkig éltető elemünk volt. Éppen az a sokszor meghiúsult törekvés és az egyház-kerületeknek szigorú ragaszkodása theologiai intézeteikhez visszatarthatta volna az egyetemes gyűlést attól, hogy az egyesítésre vonatkozó határozatát meghozza. Zsinati törvényeink egyetlen egy pontja sem?.