Evangélikus Egyház és Iskola 1896.
Tematikus tartalom - Értesítők - Rév-Komárom
elnökének beszéde nyitotta meg a diszgyíílést. Beszédjében hivatkozott Ö Felségének a királynak azon szavaira, hogy Magyarországot a lefolyt ezer év alatt egyedül a nemzet fiainak szabadság- és honszeretete tartotta fenn. S csak ha ez él a nemzet fiainak szivében, akkor remélhet a magyar nemzet még egy évezredet. Miért is a semmi áldozattól vissza nem rettenő szabadság- és hazaszeretet ápolását kötötte a nemzet napszámosainak szivébe. A lelkes hangon előadott ós élénk tetszéssel fogadott beszéd után kiosztották az egylet jegyzője által összeállított diszes millenniumi emléklapokat, melyek az első ezer év alatt a tanügy fejlődését, az egylet történetét és a lefolyt diszgyűlésnek tárgysorozatát örökítik meg. Ezután Bognár Endre lovászpatonai lelkész, az egyletnek egyházi elnöke mondotta el ünnepi beszédjét. Röviden rajzolta hazánk ezeréves történetét, kiemelve különösen azon mozzanatokat, melyek az oktatásés nevelésügyre vonatkoznak. Hangsúlyozta a tanitói karnak fontos, magasztos feladatát a haza megtartásában és felvirágoztatásában. Végül buzdította az egyleti tagokat elődjeik példájának követésére ; arra, hogy Istent félő, királyt tisztelő, hazát pedig szerető polgárokat és egyháztagokat neveljenek, s akkor bizalommal tekinthetünk a sötét fátyollal borított bizonytalan második évezred elé. — A zajos tetszéssel fogadott, szívből szakadt és szívhez szóló emlékbeszéd elhangzása után nem kevésbé zajos tetszés fogadta e. elnöknek azt a bejelentését, hogy Földváry Elemér a mai nagy és szép napnak emlékét azzal óhajtotta maradandóbbá tenni, hogy az egylet segély alapjának növelésére 100 forintot volt kegyes adományozni. — A diszgyűlésről nyomban felvették a jegyzőkönyvet, melyet e. elnök indítványára az összes jelenvoltak aláirtak. — Miután még Kiss Jenő győri iskolaszéki elnök indítványára elhatározták, hogy a jegyzőkönyvben mindkét elnöki beszédet szó szerint megörökítik, a magasztos ünnep a „Hymnus" eléneklésével véget ért. Baltik Frigyes püspök júl. 5-én szentelte fel M i h a 1 o v i c s Samut segédlelkésznek a nógrádmegyei Bérre. A körmöczbányai egyházközségről az utolsó időben többen emlékeztek meg hagyományokkal. A Losonczon elhalt Keleti Nándor nyug. főerdőtanáesos, az egyház szülöttje, 200 forintot hagyományozott az egyháznak. — Az április 21-én itt elhalálozott Gr a 1 a n t h a József, egykor az egyház másodfelügyelője, az egyházról 50 frttal, a szegények alapjáról 5 frttal emlékezett meg. — Priviczky Ede papfi, a helybeli m. k. pénzverdében főaranyválasztó s az egyház másodfelügyelőjének örökösei, ki egyházát szerette s hirtelen hunyt el, 127 frtot juttattak az egyháznak, leginkább Priviczky Rezső selmeczbányai kereskedő s a boldogultnak testvére közbenjárása folytán. Az Úr tudja ezt be jóltevőinknek, az élet könyvében ! A közbenjáró úrnak s a többi önzetlen örökösöknek legyen jóakaratukért itt nyilvánosan is az egyház köszönete kifejezve ! Póttanfolyam, A tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerület eperjesi collegiuma tanítóképző intézetében egy 6 heti póttanfolyam tartatik. Részt vehetnek azon evang. tanitók, kik hosszabb idő óta a tiszai kerületben a tanitói pályán működnek, de oklevelet még nem szereztek. A póttanfolyam júl. hó 25-én veszi keszdetét; a részt vevő tanitók a tanítóképző internátusában kapnak: ingyen szállást (ágyneműről maguknak kell gondoskodniok,) ebédet és vacsorát a convictusban (esetleg havi 6 frt 20 krért), taneszközökről stb. maguknak kell gondoskodniok. Jelentkezhetni júl. 25-ig. A lég rád i Ügyre vonatkozólag a következő nyilatkozatot 'kaptuk: ..Kijelentvén első sorban azt, hogy a „rágalmazó levélkét" sem nem zsidó, sem nem szatócs, még kevésbbé 6 frt Judáspénzért irta alá, hanem méltó felháborodásában ugyanaz irta alá a levélkét, a ki az egészet irta : jóravaló keresztyén ember. Ebben tehát semmi jellemző sincs sem a luth, atyafiakra, sem pedig a gseftelő zsidókra vonatkozólag, legfönnebb jellemző a „Magyar Állam" hiszékenységére. Arra nézve pedig, a mi a luth, és apáczák iskolájában elért eredményt illeti, azt mondhatom én, ki mindkét iskola működését figyelemmel kísérem, hogy igen is: a mi a szini előadást és gépies imádkozást illeti, e tekintetben az apáczák iskolája utolérhetetlen; de a mi a tantárgyaknak előadási módját, vagyis a módszert s az ezzel elért eredményt illeti, e tekintetben pedig az apáczák nem versenyképesek. Ez tehát semmi esetre sem fáj a luth, atyafiaknak annyira, mint mennyire a „Magyar Állam" aggódik. Az igaz tényállás pedig még földerítve nincs, —- mit ne is igen óhajtsanak az apáczák. — tehát határozott véleményt a „Magyar Állam" ne is igen koczkáztasson. Ennyit az igazságért. " Megjelent a rév-komáromi evangelikus egyház értesitöje, Megemlékezik az egyház életének nevezetesebb mozzanatairól, a gondnok és lelkész elhunytáról, az új lelkész megválasztásáról. Tartalmazza Hering Lajos esperes gyász- és beiktató beszédét, Payr Sándor gyönyörű oltári imádságát, a lelkész beköszöntőjét. Megtudjuk belőle, hogy a lelkész megismerkedvén az anyagyülekezet minden tagjával, még a tél beállta előtt bejárta három vármegyére terjedő szórványát is, örömmel tapasztalván mindenütt, hogy az ősök hitbúzgósága kiolthatatlanul ég a Nagy-Megyer, Nagy-Surány, Esztergom, Nagy-Igmánd és Győr-Szent-János közti óriási területen elszórtan élő hivek, különösen az értelmiség lelkében, a szegénye, a zsellér és cseléd nép természetesen itt is ki van téve az anyagi javakban dúskálkodó ősi ellenfél eszközökben nem válogatós