Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Weber Samu. Prot. történetírásunk bajai

A mesetündér, mintha földre szállva Legszebb csodáit játszaná veled, Föltárja bájos csarnokok sorában, Mit alkotott a bűvös képzelet. Együtt csodálja repeső fiával A kerti pompát most az apa is, Szemét vakítja a látvány varázsa, Hová kanyargó sima útja visz. S a mint a fénytől elkábulva jár-kel S szemét lesütve nézi lépteit: Nemesb irányát mintha elveszítné, Lassankint lelke elsötétedik : „Ah ennyi kincse van hát e hazának? — így kezd tűnődni a látvány felett — És ennyi kincsből, ha jutalmat oszt ki, Mit ad minékünk ? — száraz kenyeret ! S még jó, lia ez van, gyakran éhezünk is, Tengődve élünk, rongyos a ruhánk : A gond, miként a bűnesetnek átka, Fojtó súlyával nehezül reánk. És itt ragyogsz a nagy világnak óh hon, Hirdetve büszkén ezredévedet S ón — áhítattal ég felé lia nézek, — Imával is tán áldozzak neked?!" És a megtévedt szív örvénye mélyén Háborgni kezd a lázadó harag, Már-már szitokká torzul a hozsánna, Mi kis lakában oly tisztán fakadt. Ekkor szelíden, mint egy más világból, A lázadót egy kéz érinti meg . . . Tán homlokáról már leolvassák azt, Mit el nem árult ajka senkinek? . . . Hogy összerendül ! — A fojtó keservtől Melle zihál és lelke oly nehéz . . . Az idegen most újját fölemelve Meginti s mélyen a szemébe néz : ,.Fáj látni ennyi pompát, ennyi kincset? Szegény tanitó, szived úgy sajog . . . Miért meredsz rám titkos borzalommal, Kérdezve szemmel, némán: ki vagyok? Ismerlek én s te jobb, ha nem tudod meg, Tán egy felejtett régi jó barát, Ki messze tőled, magasabb köréből, Kísérve sorsod, úgy néz szánva rád. Legyek ma nemtőcl, ki szivedben olvas ! Hazádnak kincse bántja szivedet? Olyan csekélynek érzed itt valódat, Balsorsod' a ki tűrve viseled? Pedig te büszkén nézhetsz szét e pompán — Oh nézd, e tündér-csarnokok sora Onnan telik meg, hol te fáradoztál; Te vagy a nemzet hű apostola. Te tőled árad szerte a hazában A gazdag ér, az első ismeret ; A te szivednek dobogása az, ha E küzdő nemzet hisz, remél, szeret. Fáj a te érző, elhagyott szivednek, Hogy még nem tudja, mi vagy ő neki? Szeresd még jobban, áraszd rá szerelmed, Átérzi majdan és megértheti. Nevelj magadnak egy jobb nemzedéket, A ki majd egykor megbecsülni tud. A hogy te munkálsz, úgy a nagy hazának Hű mintaképe lesz kicsiny falud. Előre bátran, hű apostolok ti ! Egy jobb kor üdve a ti ügyetek, S lia él a nemzet még egy ezer évet, Új ezredéve a ti művetek. Majd akkor, akkor zendül a hozsánna, Szent hivatásod üdvözölve lesz . . Büszkén tekints szét e tündér-világon, A nagy, dicső kor fényes képe ez." Halkan beszélt és szava zengett mégis

r Mint ősiclőkbeu térítőn a hit . . . A bús tanitó ellágyulva néz fel, Hogy megfigyelje arczvonásait ; De összerendül ; eltűnt a beszélő . . . Megfoghatlan. titkos pillanat ! . . , Csak a fiúcska húzódik szivéhez S szorongva suttog ilyen szavakat ; Apám, apám, ki volt ez, a kiszólott? S engem mi lelt? A szívem úgy dobog ! Fejed fölött egy tüzes nyelvet láttam, Mint gyertyaláng a szélben, lobogott ; S az idegennek arcza úgy sugárzott, Miként a hold a tiszta kék egen . . . Gyerünk apám, a lámpák már kigyúlnak Gyerünk, a fénytől káprázik szemem!" Az apa ott állt megrendülve, némán, A kis fiú szavára nem felel ; Kopott kalapját lassan leemelve Boldog mosolylyal néz az égre fel. Lényét, miként a pünkösd nagy csodája, Egy mondhatatlan érzés hatja át . . . Két forró csepp hull a levett kalapra : „Oh Isten, áldd meg, áldd meg a hazát !" Protestáns történetírásunk bajai. Payr Sándor lelkésztársam „Hazaiegyházunk a történetírók ítélőszéke előtt" czimmel e lap 17-ik számában czikket tett közzé, melynek megfontolásamennél több oldalról felette kívánatos.