Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Endreffy János. Ezredéves ünnepi beszéd

tette magát méltóvá. Szeressük ezért még jobban vallásunkat és egyházunkat ! Áldott legyen a vajlás, a mely hazánknak kilencz századon át mentője, megszentelője volt. Áldott minden lelki kincsekórt, a szabadságért, művelődésért, melyhez vezetett. A bitért, a melyből vigaszt és álihatatosságot merítettek eleink, úgy hogy elviselték a nyomort, üldöztetést, rabságot, a gálya és vérpad kinjait. Legyen áldott a szeretetért, mely testvériségre, türelemre, alázatosságra és megbocsátásrs tanitott ós tanít s az egyház fiait, legyenek bármily vallásúak, nemzetiségűek vagy sorsuak, egymáshoz közelebb hozza, a szivekbe. családokba, meghitt körökbe és mindenüvé békességet és boldogságot visz be. És legyen a vallás áldott a reménységért, mely csüggedni soha nem enged. És azzal biztat, hogy Isten a mi erős várunk. Oh ón nemzetem ? Ha élni. boldogulni akarsz, ne feledd az írás eme szavait: ..A Kris.tus ama kő, ki lett a szegletnek fejévé. És nincsen senkiben másban idvesség, mert nem is adatott emberek között, az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk." Ap. Csel. 4, 8. 12. III. A honszeretet küzdött, a vallás megszentelt, de az Isten kegyelme megtartott. Ez a harmadik feleletünk a feltett kérdésre, hogy mi tartotta fenn hazánkat egy ezredéven át. Azért mi ezen az ezredéves ünnepen az Isten megtartó kegyelmét áldjuk és imádjuk mindenek felett. Ézsaiás próféta is ezt teszi, szent leczkénk szavai szerint mondván: „Énekeljetek, örvendezzetek mindnyájan Jeruzsálem lakosai, inert megvigasztalta az Úr az ő népét, megszabadította Jeruzsálemet." Hol vannak az egykori mérhetlen birodalmak? Babylon, Assiria, Róma, Jeruzsálem? Hol az egykor fényes ragyogó koronák? Hol a magyarral rokon népek, melyek hajdan virágzó államokat alkottak? Nincsenek sehol ! Hosszabb-rövidebb ideig fennállottak, fénylettek, aztán mint a hulló csillag, a semmiségbe vesztek. S lia mi tán fennmaradt, úgy elváltozott, hogy rá sem ismernénk. Nemzetek vesztek, országok pusztultak a lefolyt ezredév alatt is. S a magyar nemzet kicsiny bár, de mégis él és már egy ezredév van mögötte. Él egészen magára hagyatva, minden fajrokonok nélkül, idegen népcsaládok közt. Ha a nagy népesség volna a népek fenntartó ereje, hát akkor az egykori hatalmas birodalmak mért pusztultak el és a kisebbek hogyan tarthatnák fenn magukat? De nem a birodalmak niérhetlen határai, hanem az Isten karja tartja meg a népeket, az ő áldott kegyelme tartotta meg a kisebb magyar nemzetet is. „Énekeljetek, örvendezzetek mindnyájan Jeruzsálem lakosai, mert megvigasztalta az Úr az ő népét, megszabadította Jeruzsálemet." Megszabadította az ellenség kezéből. Ez az ellenség volt a török, a tatár és a többi sok más, kik feldúlták ezt a hont, hogy nem maradt kő a kövön. És a nemzet mindannyiszor nagy, igen nagy beteg lett. Ezer sebből vérezve, megdermedt tagokkal, meggyengült szívveréssel, nehéz lélekzettel, fénytelen szemekkel, mintha nem is élt volna többé. De az Isten különös kegyelmének a jele e nemzet iránt, hogy azt a még ily halálos dermedtségéből is új életre ébresztette. Az ellenség erejét megtörte, a csapást elfordította és még a rosszból is jót hozott ki. „Énekeljetek és örvendezzetek mindnyájan Jeruzsálem lakosai, inert megvigasztalta az Ur az ő népét és megszabadította Jeruzsálemet." Megszabadította oly módon is, hogy nem hagyta bűnei miatt sem elveszni, hanem, midőn már eléggé megbűnhődött, levette róla büntetését. Mert nagy erényei mellett nagy bűnei is voltak nemzetünknek, a melyek sokszor majdnem a végromlásba sodorták. E bűnök voltak: az önzés, hatalmaskodás és főleg az örökös pártviszály, aztán sokáig, kívülről is szitva, a felekezeti gyűlölség és vallási üldözés. Az egy haza fiai, a helyett, hogy összetartva, közös erővel szálltak volna szembe a fenyegető veszélyekkel, sokszor pártokra szakadtak és ádáz gyűlölettel egymás vérét ontották. Sajó, Mohács, a gályák, Karaffa, mind szomorú bizonyságot tesznek erről. Törvényt hoztak apáink, hogy a lutheránusok megégettessenek, találkozott magyar, a ki nyíltan hirdette, hogy Magyarországot először koldussá, azutan katholikussá, végre németté kell tenni. Sokszor gondoltak gonoszt hazánk ellen, százszor akarták széttépni testét-lelkét, a „vitézek" sorsot vetettek rá, mint egykor a Krisztus köntösére, hogy kié legyen. És ime a nemzet mégis él, a nyomorúságából kibontakozott. Kinek köszönje ezt másnak, mint az Isten megtartó kegyelmének, ki a gonosznak határt vetett, a ki nem akarja a bűnösnek halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Légy áldott, ezerszer áldott Istenünk ! Te, egyedül csak Te tartottad meg hazánkat még bű-