Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Költemények - Sántha Károly. Ezredéves ének

közérdekű vállalatokban, tetszetősebb czimek alatt dolgozva, a nagy hazai közönséget is olvasóik közé sorozhatják. Midőn ezt egy felől el kell ismernünk, más felől e jelenségnek okait is könnyen kimagyarázhatjuk. Olyan módja és annyi ideje az irodalmi foglalkozásra, mint Fraknóinak, Pór Antalnak, vagy akármelyik olvasó kanonoknak is van, prot. lelkésznek vagy tanárnak közel sincsen. A ki a mi jeleseink közül előkelőbb városi helyen szolgál, az be van fogva napestig. A ki pedig vidéken több idő felett rendelkeznék, azt a szegénység nyűgözi le és zárja el a forrásoktól. A mi irodalmi munkálkodás nálunk történik, az igazán a szükséges pihenő órák, sőt legtöbbször az éjszakai idő feláldozásával válik csak lehetségessé. És a kiadási költség is rendszerűit az iró zsebjóre megy, ő adja meg az árát. Olyan sinecurái evang. egyházunknak, melyek a hivatásszerű irói munkásságot megengednék, nincsenek. E téren tehát továbbra is a belső indíttatás, a kedv, lelkesedés és áldozatkészség fogja szülni egyházunk historikusait. Történeti források tekintetében is egyházunk sokkal mostohább helyzetben van. A múltban oly gyakorta előfordult templomfoglalások alkalmával levéltáraink és könyvtáraink is a diadalmas ellenfél birtokába estek. Akárhány káptalani levéltár őriz gazdag protestáns forrásokat is. De ezek hét pecséttel vannak elzárva tőlünk ma is. A mi egyházunk tehát ennyivel is szegényebb, azoké enynyivel is gazdagabb. A kath. történetírás főforrásait pedig rendszerint a szerzetesek, különösen a jezsuiták egykorú följegyzései, a szokott kolostori naplók képezik. De ezek ugyancsak viszás képét mutatják a mi egyházunk múltjának. Ilyeneknek van bővében a klérus. És világi történetírók is sokszor használják e forrásokat. Evang. egyházunknak is vannak szép forrásai azokból, a miket különös szerencse megmentett. De a mi van, az is rejtve van, hozzáférhetlen. Évtizedek alatt alig bolygatja őket valaki. Tekintélyes levéltárak, könyvtárak nincsenek rendezve, katalógusuk még csak kéziratban sincsen. Ezekre igy virrad a millenium. A legújabb szabályrendeletek azután az elmulasztottak egyenér. téke fejében oly szigorúak, hogy akármilyen kezesség mellett sem adatnak ki kéziratok. Arról meg bölcsen nincs gondoskodva, hogy vidéki lelkészek. vagy akár csak helybeliek is, legalább hát saját helyiségében használhatnák eme szellemi bányáinkat. Igy majd azután továbbra is pápisták fogják irai a mi históriánkat. Még 1894. elején bátorkodtam e becses lapok hasábjain egyházunk figyelmét felhívni a „heverő kincsekre" és a millenniumra való tekintettel néhány szerény indítványt tenni. De hát ez is csak elhangzott, mint kiáltó szó a pusztában. Annyival is inkább, mert csak Názáretből jött. Pedig a r. kath. irók példájából tanulva, nekünk is arra kellene törekednünk, hogy nem csak egyházi, hanem általánosabb érdekű, a nemzeti és közművelődési fejlődést is feltüntető történeti munkában is kifejtsük az evangyéliomi protestantismus hatását hazánkban. Mert a szorosan egyháztörténeti dolgozatoknak alig akad nagyobb olvasó közönsége s az ilyen művek leginkább csak az egyházon belül terjesztenek világosságot. Olyan korszakot, olyan helyet, olyan jellemet kellene tárgyul választanunk, a mely már hazánk történetében vitt szerepénél fogva is érdekel. Ezen keretben azután az egyházi viszonyokat, az evang. hitnek a korra, helyre és egyénre való hatását is mind lehetne illusztrálni. Hasonló okokból, hogy egyházunk ferde világításba ne helyeztessék vagy hallgatással ne mellőztessék, szükséges volna legközelebb ott, a hol most városi és megyei monográfiák készülnek, gondoskodni arról, hogy egyházunk, mint a valláserkölcsi életnek és a közmivelődésnek tényezője, szintén ott szerepeljen kellően megvilágított történetével. Álljunk őrt egyházunknak igazai mellett mindenütt ! A hol igaztalan támadást, a történelemnek oktalan vagy szándékos meghamisítását látjuk, az ellen lépjünk fel bizonyítékainkkal mindenkor ós pedig azon közönség előtt, melyet félre vezettek. Czáfoljuk ne csak az unitáriusokat, hanem — persze mindig higgadtan és az igazságnak beszédével — a katholikusokat is. Azokra várna itt-különösen szép szerep, kik már az irodalomban egyébként is tekintélyes névnek örvendenek. Különösen világi jeleseink részéről vennők azt nagy köszönettel, lia az evangéliomi protestantismusnak érdemeit hazánk culturalis fejlődésében jobban és határozottabban juttatnák kifejezésre. Mert néha úgy látszik,. mintha igen is sokat elhallgatnánk és keveset mondanánk csak azért, hogy ez által mások vallásfelekezeti érzékenységét kiméij ük.