Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Ünnepélyek - Hernád-Vécse

sülét a maga kebelében gyűjt, s a begyült össze­get legkésőbb juniusig kell beküldeni Kurz Sá­muelhez (Budapest, Erzsébettér 12.) Örömnap. Azzá tette f. év márczius 24-ikét a hvécsei ev. gyülekezetre mélt. és főtiszt. Zelen­ka Pál püspök úr, ki az nap reggel főtiszt. F a r­b a k y József főesperes K i n s z k y Károly egyház­felügyelő és F i e d 1 e r Szilárd telkibányai kőedény­gyáros, egyháztag urak kiséretében az egyházköz­ségben váratlanul megjelent. A közgyűlésen, mely az napra hirdetve volt, Ömltga s a főesperes ur is részt vettek. — Fénypontja volt a közgyűlés­nek az, midőn a napirend letárgyalása után szól­ni kezdett a szeretett főpásztor. Személyesen, ma­gam jöttem el — úgymond, — hogy az isteni gondviselésnek egy ragyogó fénysugarára rámu­tassak a kis gyülekezetben s hirdessem az úr bá­torító, biztató szavát: ..Ne félj kicsiny sereg . . Eljöttem, hogy magam adjam hírül e gyülekezet­nek azon örvendetes eseményt, melyszerint a Gusz­táv-Adolf egyesület schleszvig-holsteini főegylete az 1894. év nyarán itt járt Rendtor ff preétzi lelkész, említett főegylet titkára közbenjárására, az egyháznak, oda beterjesztett kérvénye alapján 5407 márka segélyt küldött hozzám, mely összegből 5000 márka építkezésre fog fordíttatni, 407 már­ka hova fordítását pedig rám bizta az adományo­zó egylet, mely összeget én munkája jutalmául a lelkésznek adok. — Oly nagy adományhoz jutott ez által az egyház, melyhez hasonló magyarországi egyházközségeink közül igen kevésnek jutott ez ideig osztályrészül. Megvalósulhatnak ezáltal a gyülekezetnek azon vágyai, melyeket templomá­nak renoválásához, toronyépítéshez s a többi szükséges építkezésekhez fűzött. — A gyü­lekezet ezen hathatós felsegélésében én folytatá az ihletett lelkű főpap — Istennek az ő kevés számú, gyenge népe iránt való áldásteljes gondoskodását látom és látom azon atyafiságos szeretetnek hatalmas megnyilatkozását, melyet ha az egyházközségnek tagjai egyenként és összesen élő hittel fogadnak, buzgósággal használnak s az egyház érdekében buzgalommal, kitartó munkával gazdag és értékes gyümölcsök termelésére fordítani igyekeznek : az egyházközségekre nehéz mult után ma örömteljes nap, biztató jelen s szebb jövő hajnala derült. — Üdvözölte ezután őméltósága a gyülekezet élén álló elnökséget s a szórványok képviseletében megjelent egyháztagokat. — Mire a lelkész az egyház és a maga nevében mondott köszönetet püspök úrnak azon szeretetteljes, gon­doskodó támogatásért, melylyel a hvécsei gyüle­kezet iránt viseltetik. — Ezután püspök úr, áhi­tatteljes, buzgó imádsággal s a gyülekezetnek megáldásával berekesztette a közgyűlést. — Gyűlés után az egyházközség által foganatosítandó épít­kezések ügyében tartatott tanácskozás. —A tervrajz és a költségvetés átvizsgálása után abban történt megállapodás, hogy a templom magasabban eme­léssel renováltatni fog, elébe torony építtetik, a mostani szűk paplak négy szobás lakásra fog kibővíttetni s ennek folytatásaként új konyha s be­járat s új iskola — alatta pinczével — fog épít­tetni, Áldottak legyenek azok, a kik nekünk az örömet szerezték ! Köszönet püspök urunknak, ki ez örömet hirdetni jött hozzánk az Urnák nevében ! Hvécsén 1896. márczius 27. Kovács Andor ev. lelkész. KÜLFÖLD. Â német keresztény socialis párt februárban tar­totta meg nagygyűlését Stöcker, volt berlini udvari lelkész, birodalmi képviselő vezetése alatt. — A gyűlés a következőkben állapodott meg : 1) Helyesli Stöckernek kilépését a conservativ párt kebeléből, 2) Önálló ker. sociális pártot képez, s állást foglal ezentúl is minden olyan conservativ irány ellen, a mely a középpártoknak kedvezményeket tesz vagy egyoldalulag az anyagi érdeket szolgálja. — 3) A jövőben is a gazdag és szegény egyenlősé­géért küzd s jogosnak tekinti gazdaságilag a gyengébbeknek támogatását, de elitéli az oly ra­dikális tanokat, a melyek a feltétlen egyenlőséget hirdetik. 4) Az élő keresztyénség zászlaja alatt folytatott küzdelmet tartja egyedül olyannak, a mely a felforgatás hatalmasságaival szemben győzelemre vezet. — Az ilyenek ellen a keresztény-sociális párt teljes erejéből küzdeni fog. - Sajnos, hogy a socialisták nem olyan irányban haladnak, mint a sociálisok. Az iskolás gyermekekfegyelmetlensége, A badeni első kamarában Károly badeni berezeg rá mutatott arra a veszedelemre, mely a társadalmat az ifjúság elvadulása következtében fenyegeti. — A belügy­miniszter megköszönte a herczeg figyelmét, s meg­ígérte, hogy oda fog törekedni, miszerint az iskolának nagyobb körű fegyelmezési jog adassék. A tovább képző intézetek növendékeire vonatkozólag a karls­ruhei ker. hatóság dicséretre méltó határozatot hozott, a midőn kimondotta, hogy szorgalmazandó nálunk a tisztességes magaviselet úgy a templomban, mint az utczán s a midőn megtiltotta a növendé­keknek a dohányzást, a tánczmulatságok látogatását és a korcsmázást. A rendelet megszegéseért 2 napi fogházat szabott ki büntetésképpen. — Nálunk is vannak hasonló törvényes rendeletek, a végrehajtás azonban meglehetős lanyha, pedig egy kis szigor itt is elkelne. Az egyházak segélyezése Poroszországban, A porosz országgyűlésen, a „katholikusolc a kik a népesség Vs részét teszik, panaszkodtak, hogy ők az evan­gélikusok mellett az államsegély dolgában rövid­séget szenvednek, a mire a minister a következőket mondotta : „A költségvetés tanúsága szerint az

Next

/
Thumbnails
Contents