Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Kapi Gyula. Kérelem a dunántúli ág. h. ev. ének- és zenepártoló egylet érdekében

zeteí, az 1860. év tavaszán, még kétfelé voltak oszolva. Az autonom rész esperese, mint akkor esetneki lelkész alólirt volt. Tudvalévő dolog, hogy az időben, hazaszerte az volt a jelszó, tüntetni az alkotmányossá g mellett ott és úgy, a hol és a hogy lehetett, erre pedig legalkalmasabbak voltak a protestánsok gyűlései ; ám, de ezek ellen is tiltakozott a világi hatalom, s azokat lehetőleg meggátolni igyekezett. A gömöri ág. h. ev. egyházmegye ez időben tavaszszal, gyűlést hivatott Csetnekre, mint az esperes lakhelyére, melyre a pátenst elfogadott egyházakat is meghívta, s melyre minden oldalról, de különösen a Sajó vidékéről, a világi urak is valláskülönbség nélkül tömegesen felrándultak. Ám a megye főnöke Koreska — tal­pon volt és a gyűlés meggátlása ezéljából egy század "katonaságot menesztett, R.-Szombatból Cset­nekre, mely már a gyűlés előtti napon Csetneken három felől őröket állított fel, hogy a városba senkj be ne szökhessen. — így történt, hogy a sajó­vídéki urak Csetneken megjelenvén, a S zentivá nyiék vezetése mellett a bemenetelt elzárva talál­ták, minél fogva az esperest kihivatván, oda utasí­tották, hogy reggelre Kozsnyóra jöjjön el, ők pedig szekereik rúdját megfordítván Pelsőcz felé, Rozs­nyó felé indultak, hogy ott, esetleg pedig a betléri grófi kertben a gyűlés meg legyen tartható és az olv megmenthető. A kormánybiztos ezt megtudván, az esperest felhivatá. (.'s becsületszavát kívánta arra nézve, hogy reggelig a városból eltávozni nem fog, mire ez kijelenté, hogy azt nem adhatja. Az esperes, alig hogy a városházából kilépett, már szemben találta magával a esetneki urakat, kik megtudván tőle a történteket, őt többé haza sem bocsátották, hanem J. A. házába vitték, honnan paraszt kalappal fején és gubával vállain alkonyatkor a városból mellékúton távozott, hogy a rá várakozó rozsnyói urakkal Rozsnyó felé vezesse útját, hová éjfél táj­ban meg is érkezett. Mikorra reggel a kormánybiztos Rozsnyón megjelent, akkor a gyűlés a templomban már összeült és a tiltakozó kormánybiztost is üléssel kínálta meg. — Az elv igy meg lévén mentve, a gyűlés csakhamar be is záratott. Az erre következett, de már akadálytalanul lefolyó egyházkerületi gyűlésen, Miskolczon a köz­ébe dnél, Palóczi László országgyűlési követ, az esperest űgy köszöntötte fel, mint az újabbkori Lóthot. BARTHOLOMEIDE­Z JÁNOS. . Kérelem az alakítandó ,Dunántuli ág. hitv evang. egyházkerület ének­s zenepártoló-cgyesület-' érdekében. Nem tagadhatjuk, istenitiszteletünknek egyik fontos része, a gyülekezeti ének és zongorálás sok helyen még nagyon kezdetleges és fogyatékos. A „musica sacra" templomainkban ünnepi köntös helyett sokszor bántó pongyolaságban jelenik meg, pedig jól tudjuk, hogy semmi sem hatja meg szivünket, lelkünket oly közvetlenül, semmi sem tölti el oly magasztos érzelmekkel, mint száz meg száz ajakról szép harmóniában felzendülő vallásos ének, vagy az orgona fenséges egyszerűségében ünnepet hirdető hangja. Liturgiánk e fogyatkozásának sok oka van, és sok tényezőnek kell összehatni, hogy a hiányok megszűnjenek. Lesz része a munkában az egyházi közigazgatásnak, a belmissónak, a kántor- és pap­képzésnek s az egyház társadalmának egyaránt­Az egyházkerületi népiskolai bizottság külö­nösen ez utóbbinak, egyházunk társadalmának meg­mozdulását óhajtotta akkor, a midőn egy egyház­kerületi ének- és zenepártoló-egyesület eszméjét kimondotta, az eszme megtestesitéseképen benyúj­tott alapszabálytervezetet elfogadta, arra az egy­házkerület jóváhagyását kikérte és megnyerte s most a munkát egyesületi tagok, lelkes munkatár­sak gyűjtésével tényleg megkezdeni elhatározta. Bizodalommal fordul azért a népiskolai bizott­ság evang. egyházunknak a nemes ügyért áldozni mindig kész társadalmához, szeretettel kérve őt, hogy egyházi zenénk s énekügyünk érdekében nyújtson neki a nemes munkában segítséget, gyá­molitsa erkölcsileg s anyagilag buzgó törekvésében. E törekvését, kitűzött czélját az alakítandó egyesületnek az alapszabály-tervezet következőleg mutatja be : ,.Az egyesület a) anyagilag gyámolítja az új orgona, vagy harmonium beszerzésén fáradozó ev. egyházköz­ségeket, azok számára ott, a hol szükségét látja,

Next

/
Thumbnails
Contents