Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A vallástan tanítása középiskoláinkban

missiói működésnek tekintik. A belmissio szempontjából nem az a főkérdés, hogy ki, hanem hogy mikép taníttassék a vallástan, sőt ezen álláspontról tekintve a kérdést, sokkal szebbnek tűnik fél a vallástannak, például valamely egyháztag általi sikeres tanítása, mint a lelkész általi tanítás. A mely gyülekezetben ugyanis olyan nagy a vallásos lelkesedés és ismeret, hogy egyes tagjai a vallástant taníthatnák is, ott az egyház iránti érdeklődésnek igen nagynak, az egyházias életnek igen élénknek kell lennie, melyet egy gondos lelkész belmissiói intézményeknek létesítésére könnyen felhasználhat. A vallástan lelkészek általi tanítása csak arra való, hogy általa megkönnyítse a belmissiói munkát s belmissiói munkásságnak annyiban s ott tekinthető, a mennyiben s a hol a diasporalis vagy egyéb viszonyok miatt másokra nem bizható a tanítás. Belmissiói szempontból a vallástan tanításának irányítása feladata a lelkésznek. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a lelkésznek nem kötelessége a vallástant tanítani. Ellenkezőleg oly kiváló kötelességének ismerem ott, a hol azt a körülmények követelik s megengedik, hogy annál kiválóbb kevés van s oly kedves foglalkozásnak tudom, hogy nagyobb örömet s szebb élvezetet alig nyuithatna neki más foglalkozás. Nem is csuda, hogy nincsenek erről tájékozva, hiszen még Németországban, a prot. theologiai tudományok ezen katexochen hazájában sincsenek a lelkészek minden tekintetben tájékoztatva s ép ez okból tartanak a belmissio lelkes hivei évenként vidékek szerint felváltva belmissiói előadásokat és rendeznek tanfolyamokat, hogy felvilágosítást adjanak a cura pastoralis ezen fontos társadalmi kötelességeiről. A belmissio nem külön tudomány, melyet a theologiákon betanítani lehetne; theologiai tanáraink tehát nem is vádolhatók hanyagsággal azért, a miért az életbe kilépő hitjelöltek ilynemű tapasztalat nélkül hagyják el a theologiai intézeteket. Sehol a világon nincs oly theologia, mely gyakorlatot adhatna, mert azt csak az élet adhatja. Kétségkívül van egy nagy hibája lelkészképzésünknek, de ez különösen vizsgálati rendszerünkben s abban keresendő, hogy nincsenek kellő számmal szervezett s tisztességes fizetést adó segédlelkészi állások. Vizsgálati rendszerünknek az a főhibája, hogy az u. n. szakvizsga az összes gyakorlati theol. tárgyakat Öleli fel kellő gyakorlati tapasztalatok nélkül s hogy az u. n. papi vizsga ugyanazon tárgyakból sokszor pár napra reá követi az előbbit. Észszerű eljárás az volna, ha az u. n. szakvizsgálat tárgyai közül a gyakorlati theologia tárgyai kivétetnének s a papi vizsgálatra, mely a gyakorlati theologia tárgyait a kellő gyakorlattal s tapasztalattal ölelné fel, csak azokat bocsátanák, a kik egy meghatározott ideig már káplánkodtak. De hát, mit tapasztalunk e tekintetben ? Azt, hogy midőn a tiszai kerület által kiküldött bizottság a lelkészek választásáról szóló szabályrendeletbe az eperjesi theol. tanárok közreműködése mellett ily nemű határozatnak felvételét kérték, hogy t. i. csak bizonyos ideig tartó segédlelkészkedés után lehessen valakit rendes lelkészszé választani és hogy az exponált s nagy gyülekezetekbe csak tapasztalt lelkészek legyenek választhatók, hogy azt a gyülekezetek autonómiájának megsértésével azonosították és elejtették ? Más részről azonban a lelkiismeret kérdése követelni gyakorlati éveket, holott nincs miből még a rendes lelkészeket sem fizetni; nehéz ez különösen addig, míg a lelkészi állások tetemes része még a lelkész megélhetését sem képes biztosítani. Ily viszonyok mellett az evang. közszellem felélesztése s a hitélet ápolása bizony, bizony nagyon nehéz és sokáig háládatlan feladat marad. Mert hogyan ápolja a hitéletet az, a kiből az élet gondjai és sivársága minden nemesebb ambicziót kiölnek s nem egyszer magát az éltető és éltetadó hitet is? Csuda-e, hogy sokszor a legkiválóbb tehetségű és lelkes ifjaink is elmaradnak a világtól s nem lévén elegendő szellemi táplálékuk a társadalomban nem foglalhatják el az őket joggal megillető s egykor talán mohón kivánt helyet?! Az a sokszor hangoztatott anyagi, de nem különben a rendesen elhallgatott szellemi szegénységünk, a mely kettő együtt jár, egymást hatalmasan gyámolítja s egyik a másik vállán egekig nő, ez az alapoka minden bajunknak. S így nagyon helyes dolog, hogy úgy anyagi, mint szellemi szegénységünket igyekezzünk eltávolítani, mert ha egyben fogunk gazdagodni, hiszem, hogy másban is gazdagokká leszünk. A vallástan helyes tanítása kétségkívül alapja az egyházias gondolkodás és élet megteremtésének, alapja egyházunk ugy szellemi, mint anyagi meggazdagodásának. Egyházunknak oly fontos kérdése ez, melynek mindig napi renden kell maradnia. Ez épen oka annak, hogy a népiskolai vallástan tanítása mellett felhozom a középiskolai vallástan tanításának kérdését is, a mely nem kevésbé fontosabb amannál. Sőt a mennyiben egyházunk egyházi s világi vezetői, előkelői középiskolai tanulmány nélkül díszes állásaikat tulajdonkép nem is szerezhetnék meg és a mennyiben a vezetéstől a vezetetteknek sorsa is függ annyiban a vallástannak a középiskolákban való tanitása még nagyobb jelentőségű, mint a népiskolai vallástan tanitása. Tudva levő dolog, hogy a középiskolák évi értesítőinek feladati a tanításnak hű s világos tükörét adni, nekem is csak ezek szolgálhatnak forrásomúl s csak a bennök közlöttek alapján állíthatom össze a középiskolai vallástan tanításának képét. Hű lesz-e ezen kép? A kérdésre szóló felelet a szerint módosul, a mint az értesítőkben közlöttek hiven irják le, a mi az iskolában történt egy év alatt. Ha részletesebben s behatóbban kellene a kérdésről irnom, akkor nemcsak részletesebb s így hivebb tudósításokra, hanem közvetlen tapasztalásra is lenne szükségem. Régebben az egyetemes tanügyi bizottság terje-