Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A bányai ág. hitv. ev. egyházkerület alapszabályai

2 hetne; nincs az az ellenfél, mely vele megmérkőzhetnék; nincs az a földi kincs, melyet ez „egy"-ért szívesen árúba ne bocsátana a földi mulandóság gyarló gyermeke. S megérzik akkor nemcsak a szegények, tudatlanok és bűnösök : mily nagy kincs a krisztusi hit; megérzi azt a gazdag, tudós és nemes törekvésű is, hogy ez ereje az erősnek, világossága az igazságnak és megváltása a bűnéből szabadulni nem birónak. Isten kegyelméből, Atyánk legnagyobb adománya egyszülött fiában, földi gyermekeinek üdvére ! De ha a só megizetlenül, mivel sózattatik meg? nem jó azután semmire, hanem, hogy kivettessék és megtapodtassék mindenektől. Úgy látszik, egyházi életünk csakugyan a só megizetlenedésének stádiumában van. Az a krisztusi hit itt-ott még ajkainkon, de sziveinkben igen gyéren jelentkezik, mert vajmi kevéssé látjuk cselekedeteinkben azt az élő, meleg, mozgató hitet. Nem csoda azután, ha a hitnek áldó gyümölcse, a szeretet is elmarad, sőt gyűlölködés lép helyébe. Azt reméltük, hogy a szentesített zsinati törvények megadják a szilárd keretet, melyet egyházunknak és az Úrnak szeretetében végzett építő munkával kitöltünk s benne az Úr lelkével megszentelt kedves otthont alkotunk magunknak. Máskép történt; reményünk legalább ez idő szerint nem valósult. Hazai evang. egyházunknak 5 esperessége, mert elérkezettnek látja azt az időpontot, midőn „jobban illik engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek", az egyházkerületek arányosításáról hozott zsinati törvényt formailag elismeri ugyan, de ethikailag nem. Távol legyen tőlünk itt s most vitatkozni akarni ezen különösen tisztelt urakkal s csak arra kérjük, tekintsék meg keresztyén igazságszeretettel az Apostolok cselekedetei könyvének 4. részét s az Ige föltétlen tekintélye előtt meghajolva, vessék egybe az idézett hely tartalmát saját elhatározásukkal s indító okaikkal s mi lelkiismeretök szavában megnyugszunk. Egyszóval megindult egyházunkban a belső liarcz. Mennyi időt s erőt fog az fölemészteni? Pedig nekünk minden kis erőre, minden emberre nélkülözhetlen szükségünk van. Kívánatos, hogy a küzdelem mielőbb véget érjen. „Segíts Uram, mert elveszünk!" Véget érjen úgy, hogy úgy a győző mint a legyőzött a megnyert békességen örömöt élvezzen. Ezt pedig elérjük, ha a küzdő ellenfelek megbecsülik egymást s ha az egyéni vagy pártérdek fölébe helyezik a közegyház s vele a haza javát és mindenek felett valónak fogják tartani Isten országának s benne Isten népének vallásos érdekét. Am küzdjünk, ha kell, ha kikerülhetlen. Küzdjüuk Pál apostol hétszeres fegyverzetében (Efezusbel. 6, 14—18); de senkit meg ne botránykoztassunk s még kevésbbé szabad megtévesztenünk a reánk bízott hívek lelkiismeretét s felzavarni gyülekezeteink békességét. A győzelmet úgyis az Úr adja ! ! azt koronázza meg, a ki igazán tusakodik. Emberi felfogás szerint tehát nem valami kecsegtető a jelennek képe; de a hivő tudja, hogy ez idő sem egyéb, mint eszköz Istennek, a világot s emberek sorsát kormányzó Urnák kezében, az ő szent akaratának kivitelére s ép ezért nyugodtan, sem jobbra sem balra nem tekintve odaadó hűséggel végzi munkáját, békében és küzdelemben teljesíti kötelességét. Ez uj esztendőben is egyházi hivatásunkhoz kérjünk erőt, munkánkra áldást, onnét felülről az áldás Atyjától. Trsztyénszky. Minden, a nyilvánosság terén működő egyén és testület természetszerűleg a nyilvánosság bírálata alatt áll. E birálat jogszerű és szükséges még a legjótékonyabb intézményekkel szemben is. Hiszen minden intézmény éppen a nyilvánosság bírálata alatt fejlődhetik ki igazán helyes irányban. Előttem vannak a bányai egyházkerület segélyzo intézetének alapszabályai. Ki vonhatná kétségbe, hogy ez az intézet a legáldásosabb, legszentebb czélt szolgálja, mikor a könyörülő szeretet gyakorlására fordítja minden erejét ! De éppen azért, mert szelleme krisztusi, mert czélja magasztos, mert hivatása a felebaráti szeretet gyakorlása : az egész intézménynek magasztosnak kell lennie, hogy a mikor könyeket törül le, ne fakaszszori sóhajokat, a mikor áldást oszt egyik kezével, a másikkal senkit ne keserítsen, a mikor szeretetet akar gyakorolni, ne kövessen el igaztalanságot. Pedig a kerületi segélyző intézet alapszabályainak intézkedése sokban nem méltányos. Megengedem, talán szükséges, de jogtalan. A czél pedig nem szentesíti az eszközt. A mit tisztelünk, azt szeretnők, ha minden legkisebb gáncs és hiány nélkül, tisztán, eszményileg állana előttünk. E vágy adott magának az ev. egyháznak is léteit. E vágynak kell érvényesülnie minden intézményében is. E vágy adta az én kezembe is a tollat, hogy megjegyzéseket koczkáztassak az alapszabályokról. Mert én szent czélja miatt végtelenül tisztelem a kerületi segélyző intézetet, de éppen azért szeretném, ha eszményileg állana előttünk. Szeretném, ha nem volna egyetlen egy intézkedése sem, mely valakinek fáj, mert méltánytalan. Es én nem tarthatom sem méltányosnak, sem igazságosnak, sem a lelkiismereti szabadsággal és egyházunk szellemével megegy eztethetőnek azt, hogy a 4. §. szerint mindenki, aki akár ezután lép egyházi hivatalba, akár más kerületből ide átjön, köteles az intézet tagjává lenni. Megengedem, hogy a szándék nemes. Azért van megalkotva ez a §., hogy még az esetleg könnyelműen gondolkodókat is kényszerítsék a saját és övéinek jövőjéről való gondoskodásra. De ez határozott és jogtalan korlátozása az egyéni szabadság-