Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Külföld - Egy pár szó a stettini missióról

387 és családos ember. A Muzeum, raktár és dolgozó szoba megtekintése után összegyűlt a körülbelül tiO-an növendék az énekteremben s mivel épen karácsony utáni időben látogattuk meg, a karácsonyfa körül helyet foglalva, zenei ismeretükben gyönyörködtünk Gyönyörűen tudnak énekelni, van rendezett bandájuk sőt vezető prímásuk is s hozzá jól tudnak zongorázni. Egy pár darabot elhúztak a hegedűn s a zenéhez értők gixert nem fedeztek fel. Igy töltik napjaikat azok, kik a napot nem láthatják. A stettini missió vezetőjének a növendékekhez intézett buzditó és a nevelőknek szóló elismerő beszéde után átmentünk a Bethánia kórházba, hol csak diakonissák működnek, mint ápolók. „Das Diakonissen und Krankenhaus Bethánien" tavaly ünnepelte 25 évi fennállásának jubileumát. Hatalmas toronynyal diszitett épület. Már külsőleg is olyan különös benyomást gyakorol a szemlélőre s bent látja az ember a nők önfeláldozó hűséges ápolását és az emberi szerencsétlenségek tengerét. Az emberen végig szalad a hideg, midőn látja, hogy a még nem régen erőteljes fiatal ember ma a tegnapi szerencsétlenség folytán erősen zokog roppant fájdalmában. A férfi és női szakasz kor és betegség szerint van rendesen beosztva. Ebben a szobában bölcső áll. a másikban nemsokára koporsóra lesz szükség. Végig mentünk valamennyi termen, mindenütt beszélgettünk a betegekkel és az ápoló nőkkel. A diakonissák két csoportba vannak beosztva, az első inkább a nappali, a második inkább az éjjeli órákban enyhit és ápol. Mennyi lemondás, meünyi önodaadás és szeretet szükségeltetik ahhoz, hogy éveken keresztül nézzük a borzasztó kinokat s éveken keresztül kötözzük a fájó sebeket és hallgassuk a jaj kiáltásokat. Az itt működő diakonissák száma megközeliri a 200-at és a vezető lelkész azon panaszkodik, hogy nincsen elég diakonissa és sehol sem tudnak kapni. Némelyik bizony a terhes munkát nem birja és odahagyja az intézetet sőt néha a kigyógyult beteg hálából feleségül is veszi az őt oly nagy szeretetettel ápoló diakonissát. A betegek száma igen nagy. Különösen rosszul érinti az embert a gyermek szakasz. Itt a két hetes csecsemő, ott a 2—3 éves gyermek fetreng kis ágyában, amott a 4—5 éves nyugszik bekötözve csendesen, hiszen annyit sírt már, hogy könnyei megszűntek. Az egész vidék ide hozza kicsinyeit, nagyjait, fiatalját, öregjét, itt ápolják őket türelemmel és mindig türelemmel. A betegeket hetenkint kétszer és esetleg szükség szerint többször is meglátogatják a városi missionáriusok, kik rendesen jótékony hatást gyakorolnak a beteg benső vallásos érzületére, noha megtörténik nagyon ritkán az is, hogy a beteg elküldi a papot maga mellől, azt mondván: „Nem igaz az tisztelendő úr, nem kell nékem az Ürvaisorája." — És ezekkel is úgy el tud bánni a lelkész, hegy utóvégre is magába száll az illető, természetes, hogy ez csak gyakorlott embernek műve lehet, ki nagyon jól ismeri az egyes betegek különféle nézeteit és azoknak gyógyítási módját. Az egyik missionárius elbeszélése szerint az ilyenekhez való közeledés nem reverendában, nem „papi szájjal" történik, hanem mint privát ember közönséges dolgokról beszélve juthat el a kétkedő szivéig s maga iránt bizalmat keltve, gyújthatja meg szívében a hit lámpáját. — Konyhai és pinczei raktára az intézetnek impozáns és nagy kiterjedésű, de ez máskép nem is lehet, hisz százak vannak kebelében. Gyógyszcrtárját szintén egy diakoniaaa vezeti. Nem akarom részletesebben leírni az ott látottakat, hanem e rövid ismertetés után áttérek a siket-néma intézetre, hol számos, mintegy 15 tanitó működik és nem csekély eredménynyel. Az első szakaszban a betűket tanúlják a gyermekek kiejteni s némelyeken alig vehető észre, hogy némák volnának, mig ellenben a legnagyobb rész borzasztóan küzd nyelvével. írni úgyszólván mindegyik tud helyesen, beszélni is tud úgy — a hogy a legnagyobb rész. de azt csak környezete érti meg, van egy-kettő, kit mi is megértettünk. Természetes, hogy itt a legélemibb dolgokkal foglalkoznak a gyermekek s az elméletet illetőleg a vakok sokkal inkább előtérben vannak. Van köztük egy pár okos gyermek is, de a legnagyobb rész az adott kérdésre nem tud felelni, mivel nem tudja magát kifejezni, hanem a kezével és fejével integet, hogy érti a kérdést, de a nyelve nehezen jár. Kín volt nézni, mikor még a lábukat is segítségül hívták, csakhogy valamit produkálhassanak. Miután az egyes osztályokat végig hallgattuk utoljára átmentünk az igazgató termében, hol a fiúk az egyes dol gokról már több fogalommal birnak. Hallani szintén roppant keveset hallanak, hanem figyelemmel kisérik az ember szája járását és abból értik meg a közlötteket. Az igazgató több egyszerű kérdés után, melyre könnyű volt a felelet azt kérdezte tőlök, hogy mutassák meg a jelenlévő kémagyart. A gyerekek nevettek, köhögtek, de erre a kérdésre nagyon könnyen nem tudtak felelni. Azt hitték, hogy a magyarok nagyon szőrösök, ép azért azokon mutogattak, a kiknek legnagyobb szakáluk és bajuszok volt. Végre nagy útbaigazítás után ránk találtak, persze roppant örültek, hogy magyart láthatnak, meg is bámultak alaposan. A gyerekek az igazgató állítása szerint sokat felejtettek a karácsonyi szünidő alatt s ezt a gyerekek is erősítgették mondván, hogy otthon mindig kolbászt ettek, de semmit sem olvastak. Nem tudták azt sem megmondani, hogy ki volt Luther és mit csinált. Én az egyik előtt szótagolva csendesen kiejtettem a „reformátor" szót és ő megértette, felugrott és kimondta. Az igazgató kérdésére, hogy honnét tudja ; rám mutatott e szavakkal de unga ha ge—a—ght (der Ungar hat gesagt). Roppant bátrak és nem ijednek meg az embertől. Kérdezte az igazgató tőlök, hogy mit gondolnak, hol van ungarland, hát azt felelték egyhangúlag : neben Greifswald és azután elkezdtek nevetni. Szegény fiúk ! Olyan jó kedélyhangulatuk van, nem igen szomorkodnak sorsukon. Csudálatos az is, hogy ennyire képesek velük menni, pers e roppant rürelem eredménye ez is. — A gyermekek nem laknak az intézetben, hanem privát házban, csak előadásra járnak fel. Áttérek ezzel a Züllchowi Rettungshausra, melylyel nagyon röviden fogok végezni, mert ott igazán hamar végeztünk. Egy jó negyed óra alatt bejártuk a szobákat és azután teritett asztalhoz ülve szivarozva beszélgettünk. Az intézet vezetője papi ember, meglehetős optimismussal. Egy pár száz gyermek talál menhelyet itt abból a czélból, hogy rendes felügyelet, tanulás és tisztességes bánásmód által az elpusztulás veszélyétől megóvassanak és tiszteséges emberek lehessenek a jövőben. A gyermekeket, kik csak fiuk, diakonok nevelik a vezető felügyelete alatt, mindaddig mig garantiát nem nyújtanak önmaguk jövőjükre nézve. A tanórán kivül a fiúk, hol kertészettel foglalkoz-