Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - Válasz Zemán e jegyző úr támadására

385 a negyedik a templom előtt foglalt állást. Egy század a mai Ró mer Flóris-utcza felé, egy másik pedig az iskola épülete elé vonult. A város kapuit bezárták és az utczákon erős őrjáratok ezirkáltak, melyek a házakból senkit se be se ki nem bocsátottak. Hat óra tájban megjelent a „Grüne Stübel"-nél Kollonics Lipót a kir. kamara elnöke, számos kanonok és kamarai tanácsos és kamarai cseléd kiséretében, hol már előbb összegyülekezve várták őket a katholikus tanácsosok, több katholikus polgár és Pesty Endre a judex curiae pronotáriusa. Erre Kollonics magához hivatta a paplakból a két evang. lelkészt Reisert és Sutoriust, kik legott meg is jelentek. Mintegy félóráig faggatta őket a templom kulcsai végett. De ezek azt mondták, hogy a kulcsok az iskola conrectoránál Püringernél vannak. Erre Kollonics 50 muskétás katonával közre fogattatta és a főtéren át az iskola épületéhez kisértette őket azon parancscsal, hogy az ott lakó conrektort és adjunktust Püringer Keresztély eléje hozzák. Püringer eleintén vonakodott kijönni, mi Kolonicsot annyira dühbe hozta, hogy a két lelkészt azzal küldte vissza, ha Püringert azonnal el nem hozzák, fel fogja őket akasztani. Miután erre Püringer az épületből kijött és közéjök állott, a katonák közre fogták és Koílonicshoz kisérték, ki őket a kulcsok miatt ismét egy óra hosszáig fagatta és keményen megfenyegette. Kilencz óra tájban a három lelkészt 50 katona az iskola épülete elé kisérte, kiket 4 lakatos és egy ács követett, mögöttük pedig Kollonics ment nagy kíséretével. Az iskola elé érve a protestáns lelkészeknek fel kellett szólítani az ott lakó egyházfit, hogy adja át a templom és iskola kulcsait, mit azonban ez a gyülekezet beleegyezése nélkül tenni nem akart. Ekkor Kollonics előszóllitott egy ácsot, és a király parancsára meghagyta meghagyta neki, hogy az ajtót törje be. A sürü fejszecsapások alatt csakhamar bedőlt az ajtó és a tömeg magával vive a három evangelikus lelkészt benyomult az épület belsejébe és innen az udvaron át a templom felé tartott, ennek hátulsó ajtaját Kollonics szintén felfeszitette és a templomba érve végig vonult rajta egészen a főtérre nyiló ajtókig, melyeknek zárát szintén feltörette és az ajtókat kinyitattak. Ezen aktussal birtokba vették a templomot. Most Kollonics állott a menet élére. A három protestáns lelkészszel együtt a templomnak a főtérre nyiló ajtain kilépve az egész tömeget a magyar templom felé vezette, ennek ajtait is feltörte és belelépve birtokba vette ezt is. Ugyanez alkalommal Nádasdi, Fischer, Karner és Auer evang, polgárok házait is lefoglalták a kincstár számára. Ezzel a nyers erőszak végrehajtotta a boszúmüvet és jogtalanul prédájává tette azt, mit a hitbuzgóság és áldozatkészség oly édes örömmel összerakott és ápolt. A prot. lelkészek a városházára vitettek, és Kollonics parancsára az egyházfival együtt az u. n. „Lövengrube"-ba zárattak : Pürringerre még bilincset 1 is vertek, mivel oly makacsul mert ellenszegülni Kollonicsnak. Ezután a kasonaság dobpergés és zeneszó mellett elvonult ; a két templomot és az iskolát katonaság vette őrizet alá. Déltájban az egész evang. gyülekezet a „Grüne Stübel"-be idéztetett, hol tudtára adták, hogy a nagy-szombati törvényszék fej- és jószág vesztésre ítélte őket. Ezzel a prot. polgárok minden jogaiktól meg voltak fosztva. A prot. lelkészeket, névszerint Reiser Antalt, Sutorius Bálintot, Horeczky István magyar-tót lelkészt és Püringer Keresztély segédlelkészt augusztus 9-éig sanyargattatta Kollonics a városháza börtöneiben akárcsak mint közönséges gonosztevőket. Ekkor tudtokra adta, hogy szabadságukat visszanyerhetik, ha egy nyilatkozatot irnak alá, melyben arra kötelezik magukat, hogy innen kibujdosnak és soha többé e hazába vissza nem térnek. Erre augusztus 9-én reggeli 4 órakor megnyilt előttük a börtön ajtaja. Egy útlevelet kaptak, melyben nemeseknek és tudósoknak voltak kiadva, kik mint volt pozsonyi lakosok, szerencséjüket a római birodalomban akarják keresni és mint ilyenek mindenütt a hatóságok jó akaratába és támogatásába ajánltatnak. A szabadon bocsátott lelkészek fél órái engedélyt kaptak, hogy családjukkal a szükséges teendők felett értekezzenek. A főtéren felállított szuronyos katonák sorai között mentek szállásaikra, a kir. kamara titkára, a városi kapitány két szolgája és egy lakáj kiséretében. Itt mindenik lelkész saját könyvtárából 12 —12 könyvet választhatott ki magának és vihetett magával, és azonkívül a mire az útra legnagyobb szüksége van. Pont 3 órakor távozásra sürgettettek, mivel már hajnalodni kezdett és félni lehetett, hogy a polgárság neszét veszi a lelkészek eltávolításának és még zenebonát talál csinálni. Erre katonai fedezet alatt a halászkapun át a Dunához kisérték őket, hol már készen állott egy hajó, mely őket a túlsó partra szállította. A ligeti korcsmába érve nem sokára megérkeztek a kocsik, melyek őket Köpcsény felé vitték. Feleségeik, gyermekeik néhány héttel később utaztak utánuk. Könyveiket 13 szekéren a jezsuitákhoz szállították. (Vége köv.) x*üirlü. Válasz Zemán e. jegyző úr támadására. Még a kerül, közgyűlés előtt egy nyilt levéllel bátorkodtam Méltóságos Zelenka Pál püspök úr becses figyelmét a papi fizetések rendezésére fölhívni s e végből neki hódoló tisztelettel egy javaslatot benyújtani. Tettem ezt Zemán úrnak az e lapokban megjelent „800 frt" cimü czikkelye alapján, amelyben bemutatja a sáros-zempléni esperességet, mint úttörőt arra nézve, hogyan kell a papi fizetéseket rendezni. Rámutattam levelemben, hogy ez nem úttörés, hanem inkább csak porhintés és a törvény bűnös kijátszása. Ebben az adatokat leginkább maga Zemán űr czikke szolgáltatta. E mel*