Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházkerületi szabályrendeletek a lelkészek alkalmazásáról (Holles Dániel)

327 tilkiiiTákiitéii szabályok tervezete.. A dunáninneni kerület nagy bizottsága mult év deczember havában néhai Simkó Frigyest és alólirottat bizta meg a lelkészválasztási szabályok tervezetének elkészítésével. Irányt vagy épen vázlatot a nagy bizottság nem adott, hanem azt mondta ki, hogy a zsinati törvények szellemében, azoknak korlátai között s az azokban kimondott elvek alapján készítsük el őket. Nem is mondhatott egyebet, mert semmiféle „rendeletnek" sem szabad a „törvénynyel" összeütközésbe jönni, sőt inkább az a feladata, hogy ezt alkalmazhatóvá és igy élővé tegye : testet rakjon az alapvázra s kidomborítsa a már .egész, de még fejletlen idomokat. Én tehát ugy gondolkoztam, hogy az én feladatom sem az, miszerint sokak előtt tetsző, az iró szervező tehetségét kedvező fénybe állító, új, talán épen meglepő elvektől duzzadó lelkészválasztási szabályokat tervezzek ki : hanem az, hogy a nem régen megirt törvény és az iigy históriai fejlődése értelmében rövid, kevés paragrafusu, peres magyarázatokra mennél kevesebb alkalmat adó, világos szabályokat ajánljak a nagy bizottságnak, illetve a kerületi közgyűlésnek elfogadás végett. Fájdalom, nem számíthatok azoknak tetszésére, kikről Gaal Mihály barátom azt mondja legközelebbi, idevonatkozó biráló czikkében, hogy a lelkészi karnak nagy többségét képezik s kik azt szeretnék, hogy az egyházak, különösen pedig a parasztegyházak választási szabadsága jókora mértékben redukáltassék, a lelkészek fokozatos előléptetése pedig szabályrendeletileg állapittassék meg : de hát ha az a bizonyos többség csakugyan oly kétségtelen, akkor többségnek kellett annak lennie a zsinaton is ; miért hogy nem csináltak reá még csak egy parányi vonatkozást sem a közt a szép számú paragrafus között, melynek egy tetemes része az egyház üdvének különösebb megkárosítása nélkül más Iidvösebb szakaszoknak adhatott volna helyet. Ha már azt megtenni elmulasztották (vagy talán mégsem volt olyan evidens többségök), akkor ne követeljék, hogy a törvény ellenére a szabályrendeletek korlátozzák meg a választás szabadságát s hozzák be a lelkészi előléptetést. Hja de, mondják a modern Mariusok, ha a zsinatnak valami elkerülte figyelmét, nyitva hagyta a szabályrendeletek útját, hogy ezek segítsenek a bajokon, mert hát baj van a faluban. Első baj, hogy az egyházak, különösen a falusiak nem jtudják az autonomiát, a szabadválasztást helyesen használni, hanem „bődületéből" értik meg a lelkész tudományát. Ez ugyan egykevéssé sem udvarias kifejezés Gaal Mihály barátom részéről s felette léhűtő lehet nem csak a mi saját titkos önérzetünkre, a kik, ha őszintén kell beszélnünk, magunk is be kell, hogy valljuk, miszerint megválasztatásunkban jókora része volt egészséges tüdőnknek s singgel is felmérhető termetünknek : de léhűtő volna még, ha élnének, Székácsra, Haviárra, Baabéra, Mádayra és sok más nagy templom nagy papjára is, kiket ifjú korukban még nem oly nagy számot tevő tudományuk, mint inkább részint kitűnő hangszerveik, részint pedig pompás alakjuk miatt is választottak meg egyházaik, — s ime mind nagyon beváltak helyükre. Szomorú tüneménye volna ev. egyházunknak az a leirt drastikus visszafejlődés, az a választói tudatlanság, ha ugy volna; de ha volna is valami a dologban, megvan annak az ellenmérge : a qualificatio ; megvan az orvosa is: az igazságos és szigorú felsőbbség, mely eljárásaért saját megbízójának, az esperességnek és kerületnek személyes felelősséggel tartozik. Második baj, mely abból az elsőből ered, hogy, úgymond, sok jeles pap elmarad, sőt elparlagosodik. No de már ezért mégis csak semmiféle választási rendszer sem lehet felelős. A lelkész a gyakorlati, — nem pedig áz elméleti keresztény tudomány szolgálatában áll. Meg kell szereznie ezt, hogy fejleszteni tudja amazt; de nem szabad mellőznie vagy csak el is hanyagolnia amazt, hogy ennek túlnyomó müvelésében lelhesse gyönyörét. Ha már egy lelkész a szónoki előadás, az egyház kormányzat, a lelkipásztorkodás, a szerető bánásmód terén, kitűnik, akár a teljes, akár a részleges választási szabadság mellett is előre fog haladni ; ha azouban colossalis theologiai tudományra tesz szert, de az élő tudományt elhanyagolja, a korlátolt szabad választás mellett is minden praktikus jelölt társa mellett elesik. Itt csak a határozott kinevezés segítene, a mi pedig protestáns elveinkkel össze nem fér. Össze nem fér a pályázat utján való választás sem elveinkkel s különösen pedig a lelkészi hivatással. Az egyházgyülekezet a lelkész személyében csak kis mértékben választja meg a hivatalnokot, — van neki arra presbyteriuma, gondnoka, felügyelője, — hanem megválasztja a lelkiatyát, a lelkipásztort, oktatóját, tanácsadóját, védőjét, ki vele folyton, jó és rossz állapotában, örömében és bánatábau közvetlenül együtt van s kihez őt ha a rokonszenv, szeretet és bizalom nem vonzza, nem csatolja, — bármiféle nagy tudomány s más tereken szerzett érdemek is nagyon kevéssé csatolhatják. Nem érthető tehát, hogy lehessen ily bizalmi, ily közvetlen, ily keresztény családi hivatást pályázat utján bntölteni. Ujabb időkben nevezetesebb baj, azt mondják, a korteskedés is. Tagadhatlan, hogy az teljes elkárhoztatásra érdemes: de vájjon segítene e ezen a jelölési vagy választási jog korlátozása? Én azt hiszem, hogy nem. Nem a választókat kell azért sújtani, mert esetleg meghagyják magukat vesztegetni, hanem a jelöltet ütni el a jelöltségtől s csak ugy fog ritkulni a korteskedés. Különben pedig a nepotismus és clique rendszer nagyobb rákfene volna ev. egyházunkon mint a suffrage universelle, mint a zsidó bérlő cséplőseinek szavazata. Bocsánatot kérek, hogy nézetem habár szük kifejtése is, ily messze elvitt tárgyamtól s most máiszerény munkámat bocsátom a szives olvasó bírálata alá :