Evangélikus Egyház és Iskola 1895.
Tematikus tartalom - Belföld - A dunáninneni ev. egyházkerületel. közgyűlése
'279 melyen nt. Ritter Károly Pozsonymegyei főesperes űr mondott IV. Mózes 6. 24—26 alapján magvas szentbeszédet. Baltik Fr. püspök úr imája után, melyben Isten áldását kérte le a ker. gyűlés munkájára, Laszkáry Gyula ker. felügyelő úr mondott rövid, de tartalmas megnyitó beszédet, melyben hivatkozva a múlt 1894. év deczember havában tartott közgyűlésnek a renitens esperességekkel szemben hozott határozatára, ezek ellenében minthogy a kerület fenhatóságát elismerni vonakodnak, a törvényt teljes súlyával alkalmazandónak jelentette ki. Dicséiőleg kiemelte továbbá a prot. püspököknek f. hó 6-án Miskulczon tartott együttes értekezletéből kiadott javaslatot, mely az állami törvényhozással szemben az igazi protestáns liberalismus szellemét leheli ; majd jelentve hogy Liptó immáron, Baltik pk. urnák Balassa Gyarmatra történt meghivatása következtében, a tiszai kerület köteléképe lép át, végül elismerő szavakkal méltatja a napokban elhúnytKalmár Lajos honti vo t esp. másodfelügyelő érdemeit s azoknak jegyzőkönyvi megörökítését indítványozza, az ülést megnyitottnak jelenti ki. A közgyűlés ez alapon immár megalakúlván, constatáltatott, hogy Nyitra, Trencsén és Liptó ezúttal sem kül döttek képviselőket, nemcsak, de sőt a püspök úrhoz intézet átirataikban azt jogtalannak s törvénytelennek jelentették ki, melyben részt venni nem is akarnak : mire dr. Láng Lajos pozsonyvárosi esp. felügyelő úr indítványára, minden további vita mellőzésével határozatba ment, hogy Nyitra s Trencsén ellen a törvényes eljárás megindittassék, Liptó — mint mely immár a tiszai kerülethez tartozik — figyelmen kivül hagyatván. — Egyúttal — minthogy a régi kerület által választott jegyzők, Münnich ügyvéd s Boór Lajos lelkész a három renitens esperesség álláspontját foglalván el, a ker. gyűlést törvényesnek el nem ismerik, kimondatott, hogy e kijelentésük lemondásnak tekinttetik s helyükre Haendl Vilmos főjegyző mellé Hering Lajos fehérkomáromi esperes s Korcsek Zsigmond, a pozsonyi ev elemi népiskolák igazgatója jegyzőkül megválasztattak s nyomban fel is eskettettek. Ezután Baltik Frigyes pk. úr felolvasta buzgó főpásztori lélekről tanúskodó püspöki jelentését, melyet egész terjedelmében mult számunkban közöltünk s bemutatta a ministeri rendeleteket, különösen kiemelve azokat, melyek az egyházpolitikai törvények által teremtett új helyzet következtében kiváló fontossággal bírnak. Bemutatta egyúttal Wlassics Gy. cultusminiszter átiratát, melyben ez öt hivatala elfoglalásáról értesiti s működésében a kerület támogatását kéri, mély leiratra a kerület ministerhez üdvözlő irat küldését határozta el. Majd kiküldettek a különböző (felebbezési, segélyosztó s pénzügyi) bízottságok s kiegészíttetett a kerületi törvényszék az elhunyt Simko Frigyes, Kalmár Lajos tagok helyére Hrk János málnapataki ev. lelkész, s Pongrácz György árvaszéki elnök megválasztása által, kik közül az első, mint a gyűlésen jelenlévő, nyomban fel is eskettetett, hasonlóan kiegészíttetett a kerületi szabályrendelet készítő bizottság is az eltávozott Schneller István és Bella János helyére dr. Masznyik Endre theol. akad. igazgató s Gáncs Jenő székesfehérvári ev. lelkész magválasztása által. Az igy sorrendre került _ tanügyi bizottsági jelentés folyamán, mely egész terjedelmében a jkvbe felvétetik, e bizottság javaslatára kimondta a kerület, hogy a felállítandó ker. felsőbb leányiskola székhelyéül — mint legtöbb előnyt nyújtót Modor városát fogadja el, s egyúttal a ker. elnökség vezetése alatt egy nsgy< bb bizottságot küldött ki az ügy érlelésére s megvalósításának előkészítésére. Az idegen iskolákba járó ev. növendékek vallás-oktatásáról szóló jelentése tudomásul vétetik, s a bizottságnak azon indítványa, hogy a vallás oktatás az egész kerületben a zsinati törvény értelmében rendeztessék, elfogadtatik. A Zsedényi. féle stipendium ez éven úgy osztatott fel, hogy a kerület 10 esperességének mindegyikében egyegy tanitó részesült abban; kimondatott azonban, hogy jövőre az egyes esperességek tanitói létszámának arányában fog kiosztatni. A Német-István féle ösztöndíj ügyében határozatba ment, hogy az ezentúl sorrendben a theol. akad., pozsonyi és selmeczi lyceum között osztassák ki. A Reischel-féle bizottság jelentése, mely szerint az alapítvány jel-nlegi értéke körülbelül 153.000 frt. örvendetes tudomásul vétetik. Főt. Baltik F. püspök úr a ker. papi gyámoldának 10 frt 59 krt adományoz, mi hálás köszönettel fogadtatik. Következett a gyámintézeti bizottság jelentése, mely bői kitűnt hogy ez idén 1500 frt. folyt be, tehát 500 frtal kevesebb, mint elozö évben, mi onnan eredt, mivel Trencsén és Nyitra esperesség adománya ez idén elmaradt. Több kisebb alapítvány jelentéseinek meghallgatása után, a pozsonyi lyceum államsegély iránti, a magas kormánynyal kötött szerződése került sorra, mely helyeslőleg fogadtatott; az egyetemes gyűlés elé pártolólag helybenhagyás végett fog felterjesztetní. Ezzel a gyűlés e napra véget ért. Délután több bizottság ülésezett. Másnap, aug. 22. Trsztyénszky Ferencz, pozsonyvárosi esperes, előterjeszti a papi értekezleten vett megbízás alapján, a lelkészeknek miheztartás végett adandó utasításokat, melyeknek az „e sk etésr ől" szóló része hosszabb vitát idézett elő, mig a többi: a keresztelésről, konfirmáczióról, temetésről, anyakönyvekről szóló részek minden nevezetesebb megjegyzés nélkül elfogadtattak, s elhatároztatott, hogy az egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe vétetvén, külön is kinyomattatik. (Lapunk mult számához mellékletül jelent meg.) A pénzügyi bízottság jelentését mit. dr. Láng Lajos terjeszti b j, mely szerint az összes szükséglet 7302 frt: fedezet: 5815 frt. a hiány tehát 1487 frt; e hiány a 6000 frtos államsegélyből 1500 frtig fog fedeztetni. A renitens esperességek pénzei letétbe helyeztetnek. — Liptó esp. pedig egyházi kötelezettségének teljesítése után a tiszai kerülethez áttétetik. — Végül Láng ajánlatára, Farbaky József, selmeczi lyc. felügyelő, a pénzügyi bizottságba tagúi választatik. A segélyosztó bizottság jelentése szerint az államsegély és a Baldacsyánum szokott módon és arányban osztatott fel. — A ker. világi új jegyzője : Sziklai Ottó, ki e gyűlésen megjelent, feleskettetett. Délután több f. ügy letárgyalásával elnöklő felügyelő úrnak köszönöte és püspök úrnak buzgó imája után a gyűlés szétoszlott.