Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Unió

'238 Á mai közgyűlés egyik főtárgyát a dunántúli egyházkerület rendszabályai- és utasításairól készült tervezet fogja képezni. Ennek beható tárgyalására különösen felhívom a Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés figyelmét. Midőn egyúttal jelzem, hogy ez év október havában letelik azon hat év, melyekre ezen egyházmegye felügyelőjévé választattam, állásomróli lemondásomat, hogy az egyházmegye választási jogát újból gyakorolhassa, — itten benyújtom, — fogadja a Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegye közönsége a bennem helyezett megtisztelő bizalomért, személyem iránt folytonosan tanúsított jóakaratáért s támogatásáért hálás köszönetemet. Törekvésem volt egyházamat hiven és odaadással szolgálni, de csak a törekvés volt az enyém, ha valami jót vihettem ki, az érdem ezen egyházmegye közönségéé, mely erőt adott törekvéseimhez támogatásával. Feledve előttem hivataloskodásom ideje nem leend, hálám és ragaszkodásom ezen egyházmegye közönsége iránt meg nem szűnik, jutalmam az leend, ha szives emlékük és rokonszenvükben továbbra is megtartanak. S midőn a gyűlést megnyitom, az Isten áldását s a tőle származható sikert kérem tanácskozásainkra. Andorba Gyula. V n 1 o. „És leszen egy akol, egy pásztor". Üdvözítőnk életmunkájának e magasztos czélja, eszményképe mindazoknak, a

; kik a Fiúban az Atyához törekesznek, hogy a mint Ü egy volt az ő mennyei Atyjával, úgy azok, a kiket az Atya neki adott, magok között is ő benne egyek legyenek. Alig van valódi evangyelionrí ember, kinek legalább ifjú korában, midőn még az eszmények ábrándképekből szövődnek, ne lett volna kedvencz gondolata az elvi ellentétben álló egyházakkal szemben, az elvi egységben élő egyházaknak egyesülése. S még férfikorban is, kivált ha a reactio hatalmasan emelte fel fejét és attól a szabadságtól, melylyel minket a Krisztus megszabadított, megakarja fosztani a Krisztus hitében élő híveket és egyházakat, vagy pedig lia az idők folyamatában korszakalkotó események emléke ujúl meg: önkéntelenül is a köztudatban fölébred az a vágy, tömöríteni az erőket s egyesüléssel megszentelni, a jövőre biztositani a múltnak áldott gyümölcsét. Hazánk s nemzetünk életében mindkét tényező közreműködéséből megujult többeknél a két ev. prot. egyház egyesülésének gondolata. Nem csoda ! A r. kath. egyház, kivált az u. n. egyház-politikai törvények indítására, eddig nem tapasztalt erélylyel fog hozzá nemcsak sánczainak megerősítéséhez, hanem egyenesen támadást intéz minden ellen, a mitől hatalmát és dicsőségét féltenie kell. Midőn nyilvánosan a hozott és szentesitett törvények ellen keresztes hadjáratot prédikál, egyúttal minden egyes papja a proselyta-csinálás nemes(?) mesterségét kétszeres erővel űzi. Nem kérdezi kit és mi módon hódit meg, meg van elégedve azzal, ha egy-egy juhocskát hozzácsatolhat nyájához. Más oldalról tény az, hogy létező sectáink szintén benyúlnak nyájunkba s kivált lia a pásztorok alusznak, el elragadozzák híveinket. Hiszen igaz, hogy akár ama szervezett ellenség, akár ezen alkalomszerűen támadó futkározó atyafiak, legtöbbnyire oly hiveinket ragadják magokhoz, kikben nem vesztünk valami nagy szellemi és erkölcsi tőkét; de tény az, hogy a napról-napra növekvő szomorú tapasztalatok gyöngeségünket juttatják eszünkbe, fegyvertárs s igy megerősödés keresésére inditanak. Ki csodálkoznék tehát azon, ha legalább az ily gonosz időben eszébe jön a két testvér valamelyikének, hogy van testvére, kivel összeforrva, megerősödnék és erősítene. Nemzetünk ezredéves fennállásának nagy ünnepét készül megülni, a midőn mi ev. protestánsok, Isten iránt hálatelt szivvel fogunk az ünnepélyekben részt venni, megemlékezve arról, hogy a két prot. egyház sorsa közel négy évszáz óta, mily szorosan öszsze van nőve nemzetünk sorsával. És nemcsak nemzetünkkel volt közös örömünk és szenvedésünk, hanem a két ev. prot. egyház is hiven osztozott egymás örömében és bajában. Ismét egész természetszerűen támad föl az a gondolat, a kik együtt egyet éltek, egyesüljenek a jövőre nemcsak a közös sorsra hanem a közös szerves munkára is, mert hiszen Istenországának épitése nemzetünk ölén oly közös feladat, melyet egyikünknek is, másikunknak is folyton szivén kell viselnie. E téren azonban ép úgy, mint minden nagyobb szabású kezdeményezésnél, nem elég a jámbor óhajtás és a jóakarat s kivált az egyházaknak nem szabad koczkáztatott vállalatba fogniok. Szükséges tehát komolyan fontolóra venni, mit, akarnánk és meg vannak-e a czélba vett egyesülésnek elmaradhatlan előfeltételei? Ilittani egyesülésre, úgy hiszem, senki sem gondol. Az ev. lelkiismeret szabadságából folyó tudományos kutatás szabadsága s az ezen alapúló egyéni hitbeli meggyőződés, az elvek azonossága mellett a vélemény különféleségét teljesen jogosultá tevé a múltban s jogosultságát biztositja a jövöre is. És ha végig tekintünk a két egyíiáznak szellemi életén, szemet nem húnyhatunk azon jelenség előtt, hogy már magokban az egyes egyházakban is oly eltérő theologiai irányok vannak, hogy a vélemény és irány azonosságában senki sem fogja az ev. egyház egységének biztositékát keresni, valamint a két egyház között létező eltéréseket sem fogja a hitelvi felfogás különbségében találni. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy — közel négyszáz éves — mult áll mögötünk, mely minden egyházban, sajátos szellemet alkotott: tudományban, alkotmányban, istentiszteletben, szokásokban, egyháztársadalmi modorban. És szerintem ez a sajátossága az