Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Vallástanítás és ev. közszellem (Csók György)

lisztikus irányú újság és könyv, a közlekedés stb. ; mind ezek a mindennapi életben egygyéolvadnak, hogy a közszellem romlását siettessék és nagyítsák, mégis kell lennie ennél is oly faktornak, mely mintegy megindítsa, folyton táplálja, vagy a medert előkészítse amazok befogadására. E forrás — mint azt első czikkemben kimutattam — az iskola. Kicsinyből lesz a nagy. Mustármagból lesz növés által a nagy fa s ugyan ilyen processusa van a dudva fejlődésének is. Ha az isten után vágyódó gyermeknek lelke szomját nem elégítjük ki Jézus tanával, hát akkor a babonából merít táplálékot és idők folytán eléáll — mai korszellem. Bocsánatot kell kérnem Iványi úrtól, mivelhogy nem értem szavait — pedig azt vindikálja magának, hogy napsugárral ir, — ha ezt czikkem ellen hozza fel: „a vallásosságnak és közszellemnek terjesztése nem annyira a vallási ismeretek, mint a fiatal ember akaratára és lelkére vallásos érzelmekkel ható suggestiókkal eszközöltetik ; tehát nem annyira o ktatással, mint neveléssel, nem annyira vallási ismeretek, mint vallásos szellemben való tanítással. " Nem értem — mondom — mert én egy szóval sem állítottam az ellenkezőjét, sőt midőn feltüntettem a mai materiális tanitási módszert, ugyanakkor a liberális tanirányt hangoztattam. Ha eddig a Káté volt azon központ, mely körül a gyermek elméjének forogni kellett, akkor ezzel szemben az evangyéliorai nevelés és oktatás életbe hozatalát sürgetem, a „ki által

4

6, a „hol" és „hogyan" csak eszközök a czél eléréséhez, Különben oly jó nevelést, melynél nincs akarat, érzelem s értelem mivelő tanitás s oly jó tanítást, melyben nem volna nevelő hatás, — elképzelni sem tudok. Azonban jöjjünk tisztába azzal az „ismeret" szóval, mert ugy látszik szorgosan kutatják a kákán a csomót. El nem vitatható, hogy bizonyos fokú ismeret nélkül még babonás sem lehet valaki; ismerni kell bizonyos dolgok jelentőségét, jó vagy rosz tulajdonságait, hogy az lehessen. Csakhogy ez ismeret — hamis ismeret. A miben vagy a kiben hinni akarunk, arról fogalmunknak okvetlenül kell lenni, „Kutassátok az Írásokat, mindeneket megpróbálván, a mi jó : azt megtartsátok !" E szabad kutatás vezérel bennünket az igaz hitre. Az ó-testamentomnak ismerete vezérel az emberiség gondviselő Atyjának hivésére ; az uj testamentomból tanuljuk meg megváltatásunk történetét, legfőbb keresztyéni kötelességeinket s hitelveinket. S ha mi a bibliának szorgalmatos tanítását követeljük az iskolákban, még ezért ne mondja senki sem, hogy hittudósokat akarunk nevelni, hiszen ismeret közlésünk czélja nem más, mint a hitélet szabályozása s az emberben az Isten fiúságnak öntudatra emelése. — Aztán ne feledjük, hogy mi nem cosmopolita vallású egyéneket akarunk nevelni, hanem ágostai hitvallású evangelikus keresztyéneket, — erre pedig tanítani kell. Szinte hallani vélem ellenvetését, hogy e szerint a legképzettebb hittudósnak egyszersmind a legvallásosabb embernek kellene lenni. Oh nem ! De egy képzett theologusnak tisztultabb hite lehet, mint egy egyszerű földmivesnek s ennek ismét tisztább, mint egy kikeresztelkedett hottentottának. Vájjon ki ne ütköznék meg azon, ha valaki Rousseau módjára a felkelő napnak szemléltetésével kezdené meg a vallásoktatást? Vagy, ha gyermekeit a „Miatyánk" helyett egy nagyot sóhajtani tanítaná meg? Es ki merné tagadni, hogy egy sóhaj is lehet ima?! „Meg vagyok győződve, hogy a mi társadalmunkban a biblia nélkül a gyermek és ember fejlődése szintoly lehetetlen, mint a mily lehetetlen volt a görög társadalomban Homér nélkül" : — mondja Felméri*). — S hozzátehetjük még: mint a mily lehetetlen Angolországban, hol a népiskolákban a tanítást biblia-olvasás előzi meg. Joggal beszélhettem tehát „a vallási ismeretek" fogyatékosságáról, a „vallásos érzet" hiánya helyett. A hol amaz hiányzik, nem lehet kifejlődve ez sem. Czéltévesztett gondolatnak tartom a hitoktató „életpéldájára" s a „minden tantárgyra" való utalást a vallástanitásnál. Elösmerem, hogy a lelkész és tanitó életpéldája „élő leczke" s nagyon ragadós, — de ki áll jót érte, hogy az a leczke sohasem fog tartalmazni hamis tanokat?! Erről akkor lehetne szó, ha nem mi élnénk többé, hanem bennünk élne a Krisztus ! A legjobb esetben példánk és példálódzásunk csak töredékes hatású lehet, mig ellenben a Krisztusnak alapos megismerése imádásra készt és állandóan vonz az emberi gyarlóságoktól tisztult légkörbe. — A vallásoktatáshoz az oktató „vallásossága" szükséges, de a hit fejlesztésére nem „elég", mert vallásosságunk c.<ak támogató eszköz lehet a kegyességre, emeljük vele mások áhitatát; azonban az inditó és megszilárdító erő maga a minden emberi tökélyen felül álló Jézus Krisztus, kinek szeplőtlen tisztasága, fensége előtt térdre omlunk s a ki egész gyarló lényünk feltétlen alárendelését, teljes odaadását követeli. Ezért adok előnyt az egyes tárgyaknál apropos előrántott vallásos hatású suggestiók fölött — a rendszeres vallásoktatásnak. Azt irja továbbá Iványi ur: „ha valamely tanítónak vallásosságában bízhatunk, ez esetben oly szívesen végzi el a vallástanitást, mint a lelkész". — Mellőzve a kinálkozó consequentiának levonását — mert hiszen vallásos érzelmeink bennünket ugyanerre serkenthetnének — azt kérdem : nem ment-e túlságba önzetlenségében, midőn „a vallástanítás nemesítő visszahatásáról" lemondott a tauitók javára?! Ugy gondolom, hogy „kár" ezt magunktól „megtagadni !" *) „A neveléstud. kézikönyve" II. kiad. 504. 1.