Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Gyűléseink előtt

167 közerőnek forrásánál egy ujabb esztendő küzdelméhez erőt meríteni, testvéri bizalommal mondani el élményeinket, tapasztalatainkat, lia ugy jön, fájdalmainkat, panaszainkat, tudván azt, hogy testvérek között vagyunk. Bár úgy volna ez mindenütt egyházi gyűléseinken, véget érne azon testvérharcz, a mely hazánk hitsorsosai között az éjszaknyugati egyházmegyékben még mindig folyik nem nagy bánatára, egyházunk nem egy ellenségének, nem nagy örömére és áldására úgy is elég fájó sebektől sajgó egyházunknak. Gyűléseink azonban nemcsak a találkozás kedves alkalmát képezik, hanem munkanapok azok az egyházak köréből oda utalt ügyek elintézésére. Az elnökség előadja évi jelentését, tájékoztat az egyházi élet fontosabb eseményei s a gyűlésnek napi kérdései felől, bizottságok előadják jelentésüket az egyházi élet különböző mozzanatairól. Ez gyűléseinknek rendes képe a múltból. Nem lehet kétségünk a felett, hogy folyó évi gyűléseinket s talán még a következő évieket is uralni fogják a tisztára napi folyó ügyek intézésén kivül kérdései azon jövőnek, melynek épen folyó évi közgyűléseinkkel mondhatni küszöbén állunk. Nem arról van szó, hogy a részben már is szentesitett s részben még függőben lévő, vallásügyi törvényekkel általánosságban vagy részleteiben foglalkozzunk, hanem arról, hogy kutassuk azon esélyeket, a melyekkel azoknak életbe léptetése járni fog, azon védelmi eszközöket, melyekkel azoknak az egyházi életre esetleg káros hatását meggyengitsük, kellőképen ellensúlyozzuk. Nem jó lesz ezen kérdések felett csak egyszerűen elsuranni, nem lesz elég a győzedelmes liberalismusnak egy-egy hatalmas éljent kiáltani, hanem itt a jeruzsálemi első hivek módjára tanakodni. tusakodni kell, kérdeni mindenekelőtt azt, mit cselekedjünk atyámfiai férfiak ? Mit cselekedjünk? Bensővé kell tennünk az egyházi vallásos hitéletet minden rendelkezésünkre álló eszközzel. Egyháziassággal, vallásos hitélettel, bár az idők szele eléggé megtépdeste ezeknek magasabb röptű szárnyait, vau még módunkban egyházaink körében találkozhatni, bár az egyházias életnek hol egyik, hol másik nyilvánulásával, van módunk találkozni; jele ez annak, hogy egyházi hitéletünk még nem olyan sivár, mint a milyennek gyakorta festetni szokott, s lehetősége is annak, hogy azt bensővé tenni igyekezzünk. Ennek legfőbb eszköze a vallás tanítása, a melyre zsinati törvényeink értelmében az egyházegyetem is gondját kezdi fordítani nagyobb mértékben mint előbb. A vallástanítás kérdése e lapok hasábjain utóbbi időben több oldalról lett tárgyalva mint olyan kérdés, a mely egyházi érdekeltségünk figyelmét kiváló képen megérdemli s én e pontnál a felől vitatkoznám, hogy ki tanitsa a vallástant, nem kötném össze roszszul értelmezett tekintély, magyarán de nem magyarul mondva, commoditás kérdésével, mert ez eleve eldöntöttnek tekintendő az által, hogy a lelkészt arra állásra nemcsak kvalifikálja, de a cura pástorális utalja is, bár tudom, hogy a vallástanitás tanítóink nagyobb részénél ma is hivatott kezekben van, hanem a dolog súlypontját a vallástanitás mikéntjében találom, abban igenis, hogy mit kell felölelnie és hogyan kell annak a vallástanitásnak történnie. A hit hallásból vagyon, a hallás pedig istennek igéjéből, mondja az apostol, nem utolsó rendű kérdés tehát az sem, hogy mi az, a mit a növendék tanítójától Isten igéjéből a vallástannak keretében hall és szivébe kell fogadnia s van-e gondoskodva arról mint más egyházaknál, hogy a vallástanitás minden fokozatán ezen czélt elősegítő vallástani könyvek álljanak hitoktatóknak és tanitványnak rendelkezésére, ellenkezőleg a legnagyobb bizonytalanságban vagyunk a felöl, hogy mit cselekedjünk; ilyen viszonyok között az eredmény is silány marad, avült fegyverekkel a legbátrabb sereg sem nyerheti meg a csatát. A vallástanitás kellő ellátása egyházi hatóságainknak kell, hogy egyik főgondját képezze. A legalkalmasabb eszköze lévén ez annak, hogy a jövő nemzedék vallásos élete bensőbbé legyen. Ha ezzel a kérdéssel tüzetesen végeztünk, többet nyerünk, mint egy csomó statisztikai kimutatással. Hogy az egyházi vallásos hitélet miképen tétessék bensővé, élet elevenné, a felől nézetet szerezni, annak útjára, módjára reáutalni hivatottak a lelkészi értekezletek, a melyek többnyire a gyűlésekkel egyidejűleg szoktak megtartatni, jó, ha az egyházak közelsége lehetővé teszi az értekezlet czéljából való találkozást. Ezen értekezleteken kell megbeszélni azon látszólag kisebb-nagyobb érdekű, de hatásaiban nagy fontossággal biró aprólékos ügyeket, a melyek a hivatalos közgyűlés napirendjében nem is kérnek, de nem is kapnának időt vagy figyelmet. A lelkészi értekezletek munka- és gondköréhez tartozik annak megbeszélése is egyebek között, hogy meglevő viszonyaink között a belmissionak milyen neme, vagy milyen nemei lehetségesek. Nem gondolok természetesen olyan belmissiói intézményekre, melyekkel csak a német vagy franczia egyházak dicsekedhetnek, a melyek rendelkezésükre álló nagy erőről tanúskodnak, hanem a minél az anyagi erő olyanynyira nem jöhet számításba, gondolok belmissiói tevékenységre, a mely a legkisebb és legszegényebb egyházban sem lehet a lelkésztől idegen s a mely tevékenységtől különösen a jövőben nem vonhatja el magát, hacsak véletlen esélyekre nem bízza egyházának népét. Ilyen belmissiói tevékenység mindenütt lehetséges, nem igényel egyebet mint Sionnak népéhez hajló barátságos szivet. Ezen belmissiói tevékenység nem függ az egyháztagok számától, anyagi erejétől, hanem feltételezve van azon pásztorviszonytól, a melyben a lelkész gyülekezetének tagjaival áll. Ez évi gyűléseinken ismételt tanácskozásnak tárgyát fogják képezni a zsinati törvényben foglalt nagyobb szabású intézkedések előkészitése, ha lehet életbeléptetése. Evek fognak eltelni addig, mig a zsinati törvények alkotásai teljesen az életbe mennek által. Fokozatosan kell azokat megvalósitani. Ezen év megfogja hozni az egyházi közalap első évi járulékát. Talán nem kell sokáig várnunk arra sem, hogy az országos lelkészi nyugdíjintézet valósággá leszen. Adja az Ur, ezen gyűléseink is legyenek eszközei