Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Kiket konfirmáljunk? (Keviczky)

159 pok tartozunk végezni. És e munka soha sem volt több, mint lesz a jövő munkája. — A reformok szentesitett része, tudjuk, még ez évben életbe fog lépni. E lapokban egyszer bátor voltam elmondani, hogy én azokat a mi népünk javára szolgálóknak nem nem tartom. — Azokat az ezreket, melyekbe kerülnek, de még azt a kárpótlást, melyet sokan várnak és az országgyűlésen az egyik minister meg nem adandónak, a másik meg megadandónak mondott, ha mégis elkövetkeznek — direct és indirect a nép fogja fizetni. — Még nem tértem meg. —- De azért botor dolognak tartom azt kivánni, hogy legyen „revisio". Ennek még nincs itt az ideje és most még képtelenség ilyent csak gondolni is. Ellenkezőleg ! A reformokat életbe k e 11 léptetni, úgy, a hogy a papirou állanak. Egy jottát sem szabad belőlük kihagyni. A tapasztalás aztán majd megmutatja, hogy kinek volt igaza. Egy világos törvényt már egyszerűen — nem a törvényhozás utján, hanem csak úgy per tangentem a többség segítségével kivégeztek. Nem mén máskép és sietni kell. Nem sokára tehát uj alakot fog ölteni sok, igen sok ez országban, még pedig éppen az, mi a nép legszentebb érdekeit, vallásos életét érinti. Azonban ismétlem törvény törvény, és „azért törvény a törvény, hogy nem enged". Éppen ezért nem kisebb hibának tartanám, ha éppen a papok, bár ne légyenek barátjai e törvénynek, akadékoskodni akarnának. Megengedem azt, hogy pl. a kath. papok azt talán megteszik, de ez nem tartozik mi reánk. De kizártnak tartom azt, hogy protestáns pap ilyenre csak gondoljon is. Van nekünk ennél sokkal nagyobb gondunk, és ez az: gondoskodni arról, hogy a vallás és egyház igazi érdeke csorbát ne szenvedjen. Mert ne áltassuk magunkat, az eddigi kerékvágás sokban meg fog ám változni. Az eddigi szokásos viszonyok sok tekintetben uj képet fognak ölteni és nem egyszer az a kérdés fog előttünk felmerülni : hogyan csináljuk ezt vagy azt, hogy a törvénynek is, de a vallásos életnek is eleget tegyünk? A gyakorlat embere előre látja, legalább nagy részét azon eseteknek, melyekben ily kérdések előttünk felmerülni fognak és már most is igen sokra rá tudnék mutatni, a mire nézve egy kis tanács és ujmutatás nekünk jól fog ám esni. De nem akarok elébe vágni azoknak, kiket az első sorban illet. És hiszem is, hogy a mi fejeink minket magunkra hagyni nem fognak, annál kevésbé, mert soha sem jó az, ha — kivált midőn uj időkről és viszonyokról van szó — kiki azt teheti, a mit éppen jónak talál. Nagyon tisztelem a cselekvési szabadságot és magamnak is vindikálom, sőt vannak is oly esetek, melyek a sajátságos helyi viszonyoknál fogva, mind egy kaptafára nem üthetők, de van az egyéni szabadságnak is határa és ez ott kezdődik, hol általános és közös érdekről van szó. De mondom, hiszem, hogy az utasitások épp ugy nem fognak elmaradni jövőre sem, a mint eddig is ténykedéseinkben bizonyos zsinórmértékhez voltunk kötve. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az egyes lelkészi körök is ne foglalkozzanak azokkal a gyakorlati kérdésekkel, melyek feleletet igényelnek. (Folyt, köv.) Egyházi lapunk múltkori 17-ik számának vezérczikkében szólt egyik lelkésztársam ezen kiválólag jelentős kérdéshez. A mit a czikkben panaszul felhoz, annak tényh g mindenfelé vannak jelenségei, hogy t. i. a szülők sokszor tolnák a 12-ik évét be nem töltött gyermeköket a konfirmáczióhoz, hogy igy felszabaduljon a tankötelezettség alól. Mert legalább azon időben, mikor m ág a politikai hatóság nem vette kellő szigorral a tankötelesek ellenőrzését, a konfirmáczió volt az iskolázástól való felszabadulásnak ünnepélyes deklarálására. Ez volt az elemi iskolázás érettségi vizsgája. Hogy magának a konfirmácziónak lényegét és magasztos voltát felfogták-e mindenütt úgy a mint kell: az természetesen az illető egyház közönségének egyliáziassága- és a hitigazságok ismeretének fokától függ. És e tekintetben nem épen oly nagyon sötét a látkör. Sőt még dicséretre is rá szolgál népünk sok helyen, ha figyelembe veszszük, hogy konfirmálás nélkül nem hagyja gyermekét s ezt megszokta nagy felelősségnek tekinteni. Nem csekély feladat a konfirmácziói oktatásban részesíteni az alföldi nagy gyülekezetek zsenge egyháztagjait, hol a tanyákon lakó növendékek 2, sőt 3 óra távolságról naponként bejárnak ez oktatás érdekében a nagy héttől egész áldozóc-iiitörtökig ; de eljönnek a d. e. 10 érakor kezdődő tanórára, hacsak kiválólag nem alkalmatlan az idő. így van az Szarvason, Csabán és nálunk Kondoroson is, hol részben a közelebb lakó szarvasi illetőségű növendékek is oktatásban részesülnek. A kérdés, hogy „kiket konfirmáljunk?" a békési esperességben tisztázva van. Mérvadó e tekintetben nem a tanév befejezése, de a tanév kezdete. Ez hivatalosan és általán szeptember 1. A mely gyermek augusztus 31-éig betölti 12-ik életévét, az konfirmálható ; azontúl még a szeptember első felében születtek közül kivételesen olyanok, kikre otthon szükség van ; esetleg nagyszámú családtagok, a szülők valamelyikének özvegyi volta, a gyermeknek tanulásban való előmenetele, az iskoláztatás nehézsége a távolság miatt, — a mi az alföldön, hol a lakosság nagy területen kiterjedő tanyákra széled, nem csekély ok : mind ez a lelkész belátása szerint megengedhet egyes kivételeket, annál is inkább, mert a politikai hatóság most sem kényszeríti a konfirmált növendéket a mindennapi iskoláztatásra. A vizsga utáni vakáczio, úgy is az előző tanévnek kiegészítő része és nem a következőknek. Azért a szeptembernél vont határvonal jobb és igazságosabb, mint a junius végén s ez volna ajánlható — mi a békési esperességben helyesnek bizonyult — általánosan. Természetesen, hogy első kellék az, hogy a