Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - A mozgolódó secták

146 van iktatva, ismeretes keresztény, főként protestáns színezetű sekták viselt dolgairól, ilyen gyülekezetek keletkezéséről s a nép körében való ténykedéséről értesitik a nagy közönséget. Itt egy jámbor nazarénust szerepeltetnek, aki évek múlva egyik vagy másik hibáját teszi nyilvánosan jóvá, amott egy nazarenus katonát csuknak be, mert fegyvert viselni nem akar, majd egy baptista keresztelésről, baptista gyülekezet alakulásáról veszünk tudomást, arról, hogy vándor prófétáik, majd ilyen, majd olyan alakban fordulnak meg a nép körében, melynek hiszékenysége sokszor jó talaj a mézes-mázos beszédek befogadására. Az alföldségen, hírlik, erősen terjed de nem akadály ellenében az idegen nyelv sem, mert már a felföldön is ütött itt-ott tanyát meggyengitve egyik tiszttársunknak e tárgyban, ezen lapok hasábjain közölt valóban tanulságos fejtegetésének egyik azon alaptételét, hogy a veszedelem főképen a mag\arajkú egyházakban okozhat aggodalmat, más nyelvű egyházak ezen bajtól sokáig menteseknek érezhetik magukat Szóval a baj megvan, jelei máris mutatkoznak s ha az Úr szőlőjének kapujánál az őrállók résen nem állanak, a Úr szőlőjének még most nagy részben kerítésén kivül leselkedő ezfn philloxerája olyan pusztítást vihet véghez, mint ama láthatatlan féreg a pusztulás szomorú képét mutató szőlőinken. Most még csak mozgolódnak, mert a törvényhozás nem mondotta el felettök az utolsó szót, most még csak azt mondják, hogy nekik nem kell pap, templom, de ők az egyházból nem válnak ki, az egyházi teherviseléstől nem idegenkednek — ügyes vezetőik még csak ezen határig oktatták ki őket, de ha a törvényhozás végez, a mint előre látható kedvezőleg ügyöknek, egészen más hurt fognak pengetni s megkezdődhetik az egyház köréből való menekülés, a mit eddig még nem tapasztaltunk, a sektákhoz való áttérés. Az egyháznak természetszerűleg első érdeke és kötelessége, hogy ezen fenyegető veszedelem készületlenül ne találja, hogy megtegyen mindent, mivel a bajt, a veszteséget a minimumra lehet leszállítani : lelkészi értekezletek kisebb és nagyobb körben nagy szolgálatot tehetnek arra nézve, hogy a nehéz időkben tanácsokban meg ne fogyatkozzunk, hogy a közerő tudatában bátrabban nézhessünk szemébe az uj időknek, a melyeknek követelményét kár volna olyanoknak tartanunk, mint a melyek erőinket felül haladják, de viszont káros volna azok követelményét kevésre becsülve kicsinyleni a bajt. Az új időkkel meg kell újhodnunk mindnyájunknak, hogy azokkal lépést tarthassunk, reformáltatnia kell az egyházi beléletnek, a mely mai napság legnagyobb részt, a hol még úgy van jó, templomi egyháziasságra szorítkozik, a mindennapi élethez kevés köze van ; mozgásba kell hozni azon erőket melyek Istennek országában szerte tétlenül hevernek s a száraz csontoktól kietlen, puszta mezőből az Úr szent lelkének leheletével lehet még virányos mező, a melyet nem csinált, hanem élő virágok ékesítenek a melyen nem erőszakosan észlelt, hanem az evangyeliom természetes melegénél édesült gyümölcsök mutatkoznak. Az idők kétségtelen jele az hogy az egyház, élet viszonyok úgy a mint eddig voltak, elismerjük elég kényelmes nyugalmas helyzetben, többé nem maradhatnak. Nemcsak az egyháziaknak véleménye az, hanem világiaknak is. Jól kell visszaemlékeznünk azon fejtegetésekre, melyekkel a kormánynak egy tagja a parlamentnek, az országnak a szine előtt védelmezte az új törvényeket s reá mutatott világi részről az egyház teendőire, azon kötelességekre, melyeket az egyháznak teljesíteni kell fáradozva, érveire, fejtegetéseire igazán el lehetett mondani: ime nem is theologus, mégis milyen kitűnő theologus, ha mi theologusok fel tudunk teendőink azon magaslatára emelkedni, a mint ott egy világitól halljuk, akkor nincsen okunk a jövőtől félni, mert az száz felől próbálhat velünk harczra kelni, mi nindanynyiszor győzedelmesen kerülünk ki a harczból. Egyházunk elvégre nem idegenkedhetik az új törvények által teremtett helyzettől, hiszen az korántsem a róm. kath. egyház merev felfogásának folyománya, hanem egyes egyedül a protestáns szabadelvűség következménye, ha egyéb meg nem győzne minket arról, úgy talán meggyőz az, hogy püspökeink, akiket egyházi életünk első őreiül tisztelünk, aggodalom és habozás néikül szavazták meg ezen törvényjavaslatokat a főrendiházban. Az idők kerekét megkötni nem lehet, különösen pedig nem lehetünk mi azok, akik a kerékkötők szerepére vállalkozzunk; ebből azonban nem következik az, hogy most más a szabadelvűség, a szabadság, egyenlőség győzelmével minden rendben van, maradhat minden a régiben ; azon idők midőn az egyháztagok a törvény kényszerével voltak az egyházhoz csatolva elmúlnak s bekövetkezik azon idő, hol az egyháznak mindenre kiterjedő figyelemmel, az evangyeliomnak éltető melegével, a megváltónak szeretetével, türelmével, utánjárásával, lankadhatlan fáradozásával kell magához édesgetni, magát megkedveltetni, magát nélkülözhetlenné tenni, szívvilágába behozni az ő tagjait. Ez teendő, ez fáradság s a múltnál több gondot igényel, de teljesítése nem lehetetlen. Ha megértjük az idők jelét s tudunk ahhoz alkalmazkodva cselekedni, nircs sok okunk a jövőtől félni. Az Úr kegyelme nehezebb idők viharain is átsegített. De ha az új időkkel nem ujhodunk meg, erőtlenségünk által még jobban felbátorodva nagyobb kárt tehet körünkben az új idők viharos szele, a mely nemcsak tisztítani, hanem itt-ott pusztítani fog. Igy foghatjuk fel ezen veszedelmet, a mely a közöttünk lappangó sektákban rejlik, a melyek csak az alkalmat várják, hogy a cselekvés szabad terére lépjenek s az anyaegyházak rovására gyülekezeteket alapítsanak; azon veszedelem, a mely innét fenyeget sokkal nagyobb mint a felekezetnélküliség veszélye, a mely miatt a főrendiház már kétszer vetette vissza a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot, mert, bár lehetséges itt-ott, hogy a túlságos egyházi megterhelés (ha ugyan a mi egyházunkban lehet ilyesmiről szó) egyeseket az egyház közösségéből kikényszerit, mint ahogy mondani szokták, hogy a ref. testvérek domestikája és sok helyütt az egyházi adózásnak aránytalan és elviselhetlen terhe betelepítette az országba az unitáriusokat és meghonosította a sektákat, ha lehetséges is, hogy egyesek az egyházi teherviseléstől fognak szabadulni akarni, ez nem fog történni a felekezetnélküliség javára, mert a népnél felekezetnélküliség annyi, mint vallástalanság, a népnél pedig belső érzése nem fogja engedni s tiltakozni fog az ellen, hogy vallástalannak neveztessék hanem ilyen esetben annál inkább fog sietni a kínálkozó sekta körébe, a hol a teherviselés már most sem ismeretlen. A felekezetnélküliség hívei egészen más régiókból fognak, ha fognak, kikerülni de nem a nép rétegéből.