Evangélikus Egyház és Iskola 1895.
Tematikus tartalom - Czikkek - Szabályrendeletek és utasítások a dunántúli egyházkerületben
135 Én egészen mást tartok e törekvés forrásának s ez sem több, sem kevesebb, mint a hithűség és bitbuzgóságnak némely tanítóinknál megfogyatkozása. S ez az egyházra nézve igen veszedelmes jelenség. Pedig meg van irva, hogy az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű. Terhére csak annak a tanítónak lehet a vallásoktatás, a kinek vagy általában a tanitói pályához, vagy különösen a vallásoktatáshoz nincsen kedve; mert a legcsekélyebb dolog a mihez valakinek kedve nincsen: — terhes, sőt még arra is hajlandó az ember, a mit lia mások mondanának néki, megneheztelne érte — hailandó azt mondani : nem értek hozzá. Holott egy evangélikus — se szót hangsúlyozzuk — tanítónak első feladata kell bogy legyen egyházát szolgálni, ezt pedig jobban nem teheti, mint ha evangyéliomi szellemben, vallásosan neveli a gyermekeket s erre ismét alkalmasabb eszközt keresve sem talál, mint a vallásoktatás. Hogy ugyanez a szempont mérvadó a lelkész nél is, az kétségtelen s hogy mégis nem pártolom a lelkész által végzendő vallásoktatást, teszem ezt azon egyszerű oknál fogva, mert a mint már jeleztem, más a lelkész hivatása, a mely fisikai tekintetben is annyira igénybe veszi, hogy legjobb akarata mellett sem szentelheti idejét iskolai oktatásnak. De vannak még más tényezők is, melyek e kérdés tisztázásánál latba vetendők. Legközelebb ezekről kivánom elmondani nézeteimet. Szabályrendeletek és utasítások a dunántúli egyházkerületbea. (Tizenhetedik közlemény.) VIII. A lelkipásztori hivatalról. B) A lelkészi gondozás köre. Az anyakönyvekről. 151. Az anyakönyveket illetőleg a lelkész köteles követni a polgári törvényeket és rendeleteket. 152. Az egyház érdekében a következőket tartsa szeme előtt : 153. minden egyházközségben a következő anyakönyvek vezettetnek ; a) keresztelés?!, b) konfirmátiói, c) esketési, d) halotti, e) áttérési anyakönyv. 154. Az anyakönyvek rovataik szerint kemény kötésben, fekete tintával, tiszta és olvasható betűkkel, a nevek és számok világos kiírásával, rövidítés, törlés, vakarás, és a szövegben vagy a széleken illetlen megjegyzések nélkül, számozott lapokon és minden polgári év elején újra kezdett számok alatt, magyar nyelven vezettetnek. 155. A keresztelési és halotti anyakönyvekbe a halva szülöttek vagy a születés alatt meghalt gyermekek is bejegyeztessenek. 156. A keresztelési anyakönyv rovatai: a) sorszám, b) a születés éve és napja, c) a keresztelés éve s napja, d) a megkereszteltnek neve, e) törvényes vagy törvénytelen származás, f) a szülök neve, foglalkozása, polgári állása s vallása, ha máshonnan költöztek be — a mennyire a lelkész biztosan megtudja, — születési vagy illetékességi helyök, ha többen viselnék a községben azt a nevet, oda teszi a jelzőt, mely a tévedést kizárja, de nem sért, g) lakhelyök, házszám, h) keresztszülők neve polg. állása, lakhelye, i) a keresztelőnek neve, hivatala, k) a gyermek meghalt, 1) jegyzet. 157. A törvénytelen ágyból született gyermekek anyjuk nevére Írandók, kivévén, ha a természetes apa személyesen megjelenvén a gyermek apjának vallván magát, neve beiratását kivánja s minderről két tanú előtt Írásbeli nyilatkozatot állit ki, melynek tartalmát az anya is tanuk előtt neve aláírásával elfogadja s igazolja. 158. Ha a férjétől törvénytelenül elváltán élő nőnek gyermeke születik, erre nézve a jogi vélemény : páter est, quem nuptiae domonstrant. És ezen elv tartandó meg az anyakönyvezésnél. 159. A konfirmáltak anyakönyvének rovatai: a) sorszám, b) a konfirmáltnak vezeték és keresztneve, c) szülői neve, polgári állása vagy foglalkozása, vallása, d) a konfirmáltnak születési s lakhelye e) születési éve, f) a konfirmatió napja, g) a konfirmáló lelkésznek neve s hivatala, h) jegyzet. 160. Az esketési anyakönyv rovatai : a) sorszám b) esketési év, nap, c) a vőlegénynek neve, állása vagy foglalkozása, szülői neve, d) születési s lakhelye, házszám, e) vallása, f) állapota, g) kora, h) a menyasszony neve, szülői neve vagy elhalt férjéé, i) születési s lakhely, házszám, k) állapota, 1) vallása m) kora, n) bizonyságok nevei, állása, foglalkozása, lakhelye, o) esküdtető lelkész, p) hirdetve vagy felmentve, q) mellékelt iratok kelte, rövid tartalma, jegyzet. 161. A halotti anyakönyv rovatai: a) sorszám, b) elhalálozás napja, c) az elhaltnak vezeték és keresztneve, polgári állása vagy foglalkozása, szüleinek, illetve hitvestársának neve, d) születési s lakhelye házszám, e) kora, f) halála oka, g) temetkezési helye napja, h) egyház kísérője, i) jegyzet. 162. Az áttérési anyakönyv rovatai : a) sorszám, b) az áttértnek neve, polgári állása, foglalkozása, szülei, c) születése s lakhelye, d) születési éve napja, e) a felekezet melyből kitért, f) a felekezet, melybe áttért, g) elbocsáttatott (kitől, hol, mikor), h) felvétetett (kitől, hol, mikor), i) becsatolt iratok száma, k) jegy ze t163. Az anyakönyvezésnél hiba csúszván be, ha az azonnal észrevéve lett, a hibás beirás keresztvonással az anyakönyv rovatain végig ugy huzatik keresztül, hogy az eredeti feljegyzés olvasható legyen és a helyes bejegyzés foganatosittatik ugyanazon folyószám alatt. 164. Előbbi hibák a minisztérium engedélye mellett javíttathatnak ki, utóbejegyzések és (kivévén a keresztelési anyakönyvek) rovatába való bej egy-