Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Irodalom - Nagypénteken (költ. Sántha K.)

110 sággal külön Istentiszteletet tartana, arról nincs említés téve. Vallásos nevelésünknek ez a legsebezhetőbb s legsötétebb oldala s ha valamely tekintetben, úgy ebben szorál javításra az egész vallástanítási rendszerünk. Sokkal fontosabb ez, mint az a kérdés, mely felett sokáig folyt a vita, hogy t. i, kiilön vallástanár, vagy a rendes gymn. tanárok tanítsáke a vallástant? ! Az egyetemes gyűlésnek kötelessége kimondani, hogy a vallástan tanítói, vagy a katecheták, a mint őket csúfolják, ifjúsági Istentiszteleteket tartsanak, ha nem is mindig, de legalább a téli hónapokban, a mikor a templom látogatása alól a nagy hideg miatt fel vannak mentve a tanulók. A mennyiben pedig egyes intézeteink nem lennének képesek ezt berendezni anyagi viszonyaik miatt, azoknak az államsegélyből kellene juttatni s ekkép lehetővé tenni a kivitelt. A hol egy vagy két erre képesített vallástanár van, ott könnyen kivihető, de nehézségekbe ütközhetik oly középiskolákban, a hol gymn. tanárok tanítják a vallástant és nem akarnak, vagy koruk miatt nem tudnak már szónokolni, mert ily helyeken rendes vallástanárról kellene gondoskodni. De ez utóbbi helyeken is csak siettetné az egyetemes gyűlés ama határozatának megvalósítását, melyet a bitoktatói intézményre nézve hozott. Az Istentiszteletben a vallásos ember Istene előtti megalázkodása, hálája, öröme s végetlen hatalmában való bizalma jut kifejezésre, egy szóval ténykedése, melyben elismeri függését, gyarlóságát s bűnösségét; ámde az ember valláserkölcsi élete kell hogy embertársaival szemben is nyilatkozzék s ha Istenünkkel szemben fiai engedelmes bizalmat, úgy embertársainkkal szemben testvéri szeretetet kell, tanúsítanunk. Természetes, hogy az ifjúságnak ezen irányú valláserkölcsi életéről nem nyújthatnak felvilágosítást, hiszen ez az ifjúság életének oly sok oldalú működését s annak annyiféle mozzanatát foglalja magában, hogy arról egy értesitő keretében, bármennyire érdekes és fontos, tüzetesen nem is szólhat. Ide tartozik az ifjúság illemtudása, engedelmessége, erkölcsi magaviselete, fegyelmezettsége, adakozása s egyéb életnyilvánulásai ; ámde ezt mind nem lehet az értesítőkből kivenni egyrészt azért, mivel az értesítők erre vonatkozó nyilatkozatai semmit mondó általánosságokat foglalnak magokban, másrészt azért, mivel nyilatkozataik nemcsak az evangélikus, hanem intézeteinket nagy számmal látogató más vallású ifjakra is vonatkoznak s ez okból feladatomnál fel sem használhatók. Egyet azonban mégis kiemelek, a mí különösen erkölcsnemesítőleg hat s ez a gyűjtés különböző jótékony, kivált gyámintézeti czélokra. Már korán bele kell csepegtetni a fogékony gyermeki szivbe annak tudatát, hogy egymás terhét viselni, egymáson segíteni tartozunk s hogy abban él igazán a Krisztus szelleme, a ki az irgalmas szamaritánus módjára örömmel s önfeláldozóan tud jót tenni embertársai javára. Intézeteink mindegyike gyűjtött, mintha csak versenyezni akartak volna egymással, Kossuth-szoborra, árvaházakra, ifjúsági segélyegyletekre és a központi gyámintézetre. Összes iskoláink közül legjobban kiválik Selmeczbánya Gusztáv Adolf egyletével és Pozsony önsegélyző egyletével. Nem pusztán azért ragadták meg ezek figyelmemet, mivel sokat gyűjtöttek és igen sokat adtak egyes czélokra, de leginkább azon szép szervezet miatt, melylyel dicsekszenek, a mennyiben az legalkalmatosabb eszköz arra, hogy a jótékonyság nevelő hatású s önkénytes legyen. Ugy az egyiknek, mint a másiknak élén tanár-elnök áll, a ki az ifjúság által választott főpénztárossal s minden osztályban választott osztálypénztárossal gyűjti az adományokat s kezeli a pénzt. A selmeczbányai ezen felül vallásos szavallatokat s felolvasásokat is tart tagjainak vallásos irányú nevelése czéljából. Mig a pozsonyi az ifjúság segélyezését tette feladatává : addig a selmeczi bibliák, imakönyvek és egyéb vallásos könyvek, továbbá úrvacsorai kelyhek vásárlására és szegények közötti kiosztására s végül szegény tanitók segélyezésére fordítja a begyült pénzt. A gyámintézeti, vagy segélyegyleti gyűjtéseknek ily módon való eszközlése s hova fordítása utánzásra méltó, nagyon ajánlom tehát középiskoláink figyelmébe. Egy-egy szegény tanulónak felruházása, vagy más módon való gyámolítása a tanulótársak tudtával s közreműködésével nemcsak jobban serkenti a gyűjtésre, hanem meg is nyugtatja lelkét s nemesíti szívét, mert látja azt, hogy a tanárok mire fordítják az összegyűjtött, összeget. A szülők is más szemmel nézik a gyámintézeti gyűjtést, ha megtudják s az értesítőben olvassák, hogy a gyámintézeti czélokra általok adott krajczárokat mily szép czélokra fordítják. így neveli az egyszerű intézkedés nemcsak a tanuló ifjúságot, hanem a szülőket is. S én úgy vagyok meggyőződve, hogy ezen irányú nevelés és szoktatás többet ér, mint maga a gyakorolt jótétemény; így lesz az gyümölcsözővé egyháznak, iskolának egyaránt. Ezekből láthatja a figyelmes olvasó, hogy középiskoláinkban minő a vallástan tanítása s ezzel kapcsolatosan milyen a vallásos nevelés. A kép nem egészen tiszta s világos, mert a mint azt feljebb jeleztem, annyi adat nem állott rendelkezésemre, hogy mindenre kiterjeszkedhettem volna: de a *mit az értesítők holt betűi közölnek, azt igyekeztem megeleveníteni s tükörként felhasználni. Leginkább nélkülöztem az egyes iskolák szellemének ismeretét, a mely szerintem mindig a legfőbb és sok hibát tesz jóvá. Hogy a kép világosabb s intelligentiánk vallásos neveléséről határozottabb képünk legyen, ide igtatok még egy néhány statisztikai adatot, hadd szóljanak a számok ez irányú állapotainkról s hiányainkról, hogy annál biztosabb következtetést vonhassunk. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek leg-