Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Anarchikus egyházi strájk (Kund Samu)

322 egyet, hazai egyház közügyei iránt egyszer máskor máitan usitott, midőn az egyetemes gyűlés még nem volt egyházunk szervezetébe zsinati törvényeink által beillesztett lánczszem, nem adhat jogczimet arra, hogy az egyházkerületben az érdeklődés csekély mérve, nyilt törvénysértéssé fokoztassék, és hogy midőn a törvény azt mondja: „az egyházkerületi közgyűlés képviselőket küld az egyetemes gyűlésre", az egyházkerületi közgyűlés többsége azt válaszolja daczosan : „én hát nem küldök és a kik közülünk a törvény előtt meghajolva küldeni akarnának, azokat e joguktól elütöm." És hát mi is az oka annak, hogy az egyházkerületi többség az egyetemes közgyűlésre most követeket küldeni nem akar? Nyiltan bevallott oka, a dunáninneni egyházkerület képviselőinek insultálása az egyetemes gyűlésen és a kerületek felosztása. A mi az elsőt illeti, hát nagy garral hirdették, h gy őket csakugyan sértegetik, hanem állításaikat be nem bizonyították. Dohnányi Lajos világi elnök, őszintén be is vallotta, hogy ő ebéli vádaskodását be nem bizonyíthatja, mert az egyetemes gyűlésen, melyen a kerület képviselői insultáítattak volna, jelen nem volt. Megnyugtató tudomásul vehetni az őszinte lélek vallomását, hogy az általa felemlített súlyos vád, általa be nem bizonyítható. Hrobon János bizonyítani akarván, concret esetet panaszol fel Mudron Pál urnák, az egyetemes felügyelő egy izben odakiáltotta : „quousque tandem." Csakhogy e vádaskodásban benfoglal tátik a felmentés is, a panaszban, a panaszkodás indokolatlan volta! A „quousque tandem" azt teszi „ugyan még meddig?" Hrobon János maga igazolja tehát, hogy nagyon sokáig élhetett vissza Mudron Pál úr az egyházegyetem békességes tűrésével, mig elvégre is a türelem fonala megszakadt és az elnöki intelem a közgyűlés általános helyeslése mellett elmondatott ! Az egyetemes gyűlés elnöksége bizony él a figyelmeztetési jogával, ha szükség van reá; de nem él vele igazságtalanul, nem túlságosan. Szó nélkül hagyta például, midőn a kisebbség részéről oda vágták a többség fejéhez a „magyar sovinismust" ; és szó nélkül hagyta volna a huszáros visszavágást is. De a nagyon sértegető és e mellett mégis, ugy látszik, nagyon érzékenykedő töredék elégtételt kívánt. Meg is kapta. Az elnök kijelentette nyomban, hogy történtek ugyan élesebb kifakadások, de nem lehet csodálni, hisz előbb sértő támadás volt! . . . . Ha ez nem rendre utasitás, akkor tán csak azt tekintenék annak, ha az elnök (hogy Janoska György kollega szavait használjam) „bottal vagy bunkóval" vágna közbe? — Kérem szeretettel ezt ne kivánják. Hisz az egyetemes gyűlés tárgyalásaiból kétségtelenül kiviláglik, hogy akkor a kisebbség csoportjából mindig, hármat kellene jól helyben hagynia addig, mig a többség soraiból egy szál embert kissé meglegyintenie. Felzúdul ugyan olykor a felháborodás tengere tárgyalás közben, s hullámai magasra csapnak : de soha máskor és mindig akkor, a mikor előbb az invectiváknak egy - egy botrányköve vettetett a csendes tárgyalás mélyébe — onnan a Felvidékről. Egyébként békességes tűréssel hallgatják meg a kisebbség szónoklatait, ha „mint komoly férfiak komoly dolgokban" komolyan szólanak. Panaszkodásra a ki nem hallgattatás miatt az egyetemes gyűlésen oka a dunáninneni többségnek soha, de igenis a dunáninneni kisebbségnek volt. Beniczky Kálmán például egyik legutóbbi gyűlésen csak akép tudott magának az „eláll" ellenében meghallgatást erőszakolni, hogy elmondotta : ha a többség követeli, ő eláll a szótól, de megállapítani akarja, hogy mig a tót atyafiak hosszú hosszú beszédeket szavallanak el, egymásután többet, addig, ha ellenökben védekezni akarnak, az alkalmat erre a megfogyatkozott türelem nem akarja megadni, a minek aztán ott fenn az lesz a folytatása és következménye, hogy a kisebbség hatalmában levő lapok fennen fognak kérkedni, miszerint az ő bajnokaik mily alaposan védették meg veszett ügyöket, a többség egy szóval sem volt képes érveiket megczáfolni. A mi a másodikat, a dunáninneni egyházkerületnek feldarabolását illeti, értem elkeseredésüket. Nekünk is fáj, hogy dunántúlból egy tagot elválasztottak. Pedig mi csak egy gyenge positiót vesztettünk el, bár egy szép missiói kört ! 0 nekik ellenben bevehetetlennek tartott erődjük romboltatott szét, de kikerekítve most, képesítve lőn a dunáninneni egyházkerület is hazafias küldetését a hazai ev. egyház többi kerületeivel együtt betölteni. Az egyházkerületek felosztása nem jogtalanság, a mint Dula Máté állítja, — hanem a hazai ev. egyház érdeke. Arról szó sincsen — a mint Baltik püspök bölcsen megmondotta a gyűlésben — arról szó sincsen, hogy bármi felosztással szent hitünk és üdvünk kincsei érintve volnának, a mint azokat senki nem is érinti. Kivánatos volna, hogy Baltik püspök urnák ezen szavait meghallaná s megértené a pásztorkodása alatt levő minden evang. lélek ; hogy elejét lehetne venni azon aknamunkának, mely szerint elhitetni akarják a hivő tót atyafiakkal, hogy az egyetemes egyház közgyűlése őket hitvallásuktól megfosztani törekszik. Elképzelem, mennyire elszörnyülködött a beata simplicitas, midőn nt. Hrobon János lelkész úr hirdette neki, hogy az egyetemes felügyelő az egyetemes gyűlés többségével kiforgatja az evang. egyház alapjait, az egyetemes gyűlés többsége megtámadja az egyházi tant, ehhez pedig joga nincs, az egyetemes gyűlési többség lábbal tapodja a legszentebb vallásos érzelmeket. Csakhogy a tiszteletes úr állitásainak bebizonyításával adós maradt! Az egyetemes gyűlés 1867. óta alig néhányszor foglalkozott egyházunk alaptanaival, egyházunk symbolikus könyveivel, és mindig homlokegyenest ellenkezően azzal, a mit Hrobon János úr reáfog ! Az 1867. évi egyetemes közgyűlésben pél-