Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A belmisszio fontossága ev. egyházunkban (Mayer Endre)

91 e végetlen hatalommal egynek érzi magát lelkem, leirhatlan az a boldogság, mely egész valómat elárasztja. Kile'pett a királyi nap, szétoszolnak a fellegek, fellobbant hitem világa, elvonul az aggodalmak borongó homálya, „Az Ur feltámadott, diadalmaskodott halálon, pokolon:" e sátáni hatalmak, melyek ma oly tömérdek boldogtalanságot árasztanak szélylyel e földön, nem soká tartják fenn uralmukat ; harmadnap múlva a feltámadás ragyogó fénye űzi őket vissza sötét hajlékaikba s az egyetértés, a vallásosság és boldog megelégedés szent örömmel zengedezi utánuk diadalénekét s hálazsolozsmákat az Egek Urához. Sass János. —ï3>àJJG5<Si»A belmissió fontossága magyar evangelikus egyházunkban, (Folytatás.) Azt akarom tehát ebből kihozni, hogy a tudományok ezen nagy haladása s a sok találmány oka annak, hogy egyházainkból hiányzik az igaz ker. hitélet ? Tehát az, a mi az emberiség javára szolgál a keresztyénség kárára van? Korántsem okolom a tudományt s találmányokat, mert hisz azoknak az emberiség haladásában s javának eszközlésében oly kiváló szerep jutott, hogy azt kétségbe vonni nem lehet senkinek. A nagy átalakulások, miként a forradalmak, nagy rombolásokat visznek véghez, mert az emberek nem egyenlő gondolkozásuak, nem egy míveltségüek s nem egyenlő hajlandósággal viseltetnek a reformok iránt, de meg nem egyenlő eszközökkel, anyagi és szellemi erővel rendelkeznek a reformok elfogadása s végrehajtása körül. Más szóval a haladásnak s a reformoknak is vanuak nagy árnyoldalaik, melyek annál nagyobbak, minél rohamosabban törekszünk megvalósításukra s minél kevesebb óvóintézkedést teszünk azok védelmére, kik a reformokra még nem érettek s minél kevesebb gondot fordítunk arra, hogy az illető reformok nagy megrázkódtatások nélkül lépjenek életbe. Sajnos, rohamosan fejlődő századunkban ez utóbbi történt. A tudományok eszméinek rohamos terjedésével nem tartott lépést a nép zömének mívelődése, minek következtében egyesek az eszméket félre értették, rosszra használták, a tudatlanokat hangzatos frázisokkal elámították s kivált az egyháziasság és vallás-erkölcsiség terén iszonyú pusztításokat vittek véghez. Maga az egyház sem volt képes lépést tartani a haladó világgal. Nemcsak azért, mivel a sok új eszme elfordította a hívők figyelmét az egyháztól s így ezek keveset foglalkozhattak az egyház kérdéseivel és nem is azért pusztán, mivel hagyományos prot. szegénységünk ebben gátolt, de végül azért sem, mivel talán lelkészeink nem birnânak a szükséges rátér- ! mettséggel, hanem ezen okok közül, hol az egyik, hol a másik, hol kettő közülök, hol pedig mind a három tette s teszi lehetetlenné az igaz protestáns hitéletet. Legfőbb oka nem ezekben, hanem szervezetlen szétszórtságunkban s a nyelvi külömbségekben keresendő. Az egyes gyülekezetek autonomikus szabadságaik élvezetében nem törődtek s nem törődnek mások bajával s nem hederítenek arra, mi történik az egyház s a protestantizmus érdekében vagy ellene a külső világban ; azzal nem gondolnak, hogy nem csak akkor kell létezniök, mikor templomban lelkészök meghallgatására s istentisztelet végzésére jönnek össze, vagy a mikor egyházi ügyekben gyűléseznek, hanem akkor is, midőn a családban, otthon a vallásosság ébresztése s fejlesztése, házi istentiszteletek tartása, a cselédek keresztyén gondozása, árvák, szegények istápolása, sat. kérdések is felmerülnek. Egészen homályos előttök, hogy mi történik a szomszédos, vagy messze eső gyülekezetekben s azok híveivel ; még kevésbbé ismeretes azoknak sorsa, kik lelkészi, egyházi gondozás nélkül magukra hagyatva, idegen felekezetek között élnek. A kiknek ilyesmire mégis kiterjed a figyelme, azok többnyire személyi hiúságból, vagy politikai s egyéb érdekek szempontjából teszik azt s ritkábban vallásosságból. Hiányzik egyházunkból az evangelikus szellem egysége, mely az együvé tartozást fejlesztené. Az evangelikus nemcsak a Dunántúlban más, mint Dunáninnen s a bányai kerületben, mint a tiszaiban ; de más a szellem egy és ugyanazon városban létező két evangelikus (német és tót, esetleg magyar) gyülekezetben. Gyűléseinkben összetűz a tót a magyarral s foly az ádáz küzdelem, mintha nem is egy Atyának fiai, nem egy hazának gyermekei és nem egy egyháznak hívei lennénk ! Mintha köztünk is a korinthusi gyülekezet pártjai lennének s köztünk is megosztatott volna a Krisztus. Nem csoda, hogy nem virágozhat nálunk semmi, mert ha valahol van szükség tömörülésre, közös nagy czélunkból való egyesülésre, úgy a mi egyházunk az, mely kevés számú híveivel egy birodalomban oszlik szét s különböző nyelvű nemzetiségeket ölel fel. Igaz ugyan, hogy ezen egységes szellem hiányának s szervezetlenségnek oka nagyrészt abban keresendő, hogy a sok harcz és küzdelem után elfáradt s megtizedelt egyházunknak folytonosan hadi lábon kellett állania, hogy a titkon szőtt ármánykodások ellenében védekezzék s a külső lételének biztosítása után belső lételét biztosítsa: de kétségkívül áll viszont az is, hogy az egyház sokkal könynyebben s jobban védekezhetett volna, ha előbb szervezkedik s egy öntudatosan megállapított terv szerint közös erővei működik és jobban töltötte volna be társadalmi hivatását s jobban felelne meg neki most is, ha ezen egységes evangelikus szellem öntudatosan fejlesztetett volna s egy evangelikus protestáns önérzet fejlődött volna ki, mely kidomborodnék az evangelikus egyház egyes intézményei-