Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Belföld - A kishonti egyházmegye rendkívüli közgyűlése
59 és megmásíthatlan nyilatkozatával, hogy a szavazásra ajánlott kérdést tartalmilag magára nézve bizalmi kérdésnek tekinti, s állását az eldöntés eredményéhez köti. E jelentés után, az elnökség helyét elhagyván, azt Malatinszky Erigyes hivatalban legidősebb egyh. felügyelő és Liszkay János alesperes foglalták el. Következett erre az összes ügyiratok felolvasása, mi maga közel két órát vett igénybe. Az ügyiratok felolvasása után, Kubinyi Gréza képviselő, röviden ajánlotta az elnökség fentebbi kérdésének szavazás alá bocsátását. De hát nem azért voltak ott Markovics, Daxner, Bodiczkyék, hogy a vita elkerültessék, . . . gondoskodtak ők arról, hogy minél messzebb húzódjék az ügy felett való döntés, hogy ha harcz, hát legyen harcz 1 Fáradságuk csak részben sikerült, mert a megállapodás szerint a magyar párt csak a szavazásnál mérte össze velük a kardját. (Folytatása következik.) Protestánsok szövetkezése katholikusokkal. Minek lehetne másként nevezni a bánsági esperesség azon törekvését, hogy az esperességek bevonásával mozgalmat óhajt indítani az úgynevezett egyházpolitikai reformjavaslatok ellen. A katholikusok megkezdték a mozgalmat, — ők folytatják. Ez a körülmény magában véve nem baj, mert hát azért a világ Össze nem omlik, ha Magyarország képviselőházában egy, esetleg két törvényjavaslat megbukik ; de baj ránk, protestánsokra nézve az, hogy ha a szőnyegen levő úgynevezett egyházpolitikai törvényjavaslatok megbuknak azért, mert velük együtt bukik a kormány. Még ez sem volna a legnagyobb baj, de legnagyobb baj ránk protestánsokra nézve az, hogy ha ez a kormány megbukik, a legnagyobb valószínűséggel oly kormány fog az ország ügyei hajójának kormányához ülni, mely minket protestánsokat háttérbe szorít. Ki biztosít bennünket arról, hogy nem fog-e a katholikus párt uralomra jutni ! Akkor pedig jaj mi nekünk ! Pedig minden jel arra mutat ! A nemzeti kaszinó-választmányából kibuktatták a szabad elvű embereket s klerikálisokat választották be; a gyulai képviselő testületből egy országgyűlési képviselőt s több, az egyházpolitikai reformjavaslatokat pártoló egyént szabadelvüségük miatt kiszorítottak és a katholikus eszméket és érdekeket szolgáló egyéneket választották be. Ki fog bennünket arról biztosítani, hogy nem így lesz-e másutt is? Mi protestánsok erőtelenek vagyunk ahhoz, hogy a gazdag és hatalmas katholikus egyházzal versenyezzünk. Most még a kormány i s küzd a katholicizmus megtörése érdekében, kötelességünk volna a kormányt ezen küzdelmében támogatni. Es mi a helyett, hogy e kormányt a katholicizmus megtörésére irányzott törekvésében támogatnánk, némi csekély zsebbevágó dolog miatt a katholikusokkal egyetemben az egyházpolitikai reformjavaslatok s ezekkel együtt a kormány megbuktatására törekszünk. Uraim, ez nem jól van ! Félek, rossz vége lesz ennek ! Kár protestánsoknak katholikusokkal egy czélra törekedni s így, habár nem is nyíltan, de tényleg katholikusokkal szövetkezni ! Igaz, hogy ha az úgynevezett egyházpolitikai reformjavaslatok megvalósulnak, akkor vesztünk néhány forintot s néhány lelket, de kérdés, nem vesztjük-e el létjogunkat, ha a jelen tusában a katholicizmus győzedelmeskedik az állam felett! Azért jó lesz, igen jó lesz, kétszeresen vigyázni s jól meggondolni, mi eredménye lesz annak, ha az egyházpolitikai reformjavaslatok ellen mozgalmat indítunk s így a katholikusokkal egy czélra — a jelen kormány megbuktatására — törekszünk! A rimaszombat-tamásfali ág. h. ev. egyház örömünnepe. (Folyt.) Épületes, — lélekemelő, — buzditó az a kép, mit vallásos melegséggel megrajzol ; — evangyéliomi protestáns egyházunk életképének mondhatni azt kicsiben, — s ép azért, — bár szerény vázlatban, ime bemutatjuk azt. A II. József-féle türelmi rendelet után, a rimaszombati és tamásfali egyesült hitsorsosok — kik istentiszteleteiket addig mintegy titokban — Tamásfalán az Andrik család csűrében tartották, — élükön a lelkes, fáradhatlan és áldozatkész felügyelővel, Grörber Mihálylyal, lépést tesznek, sőt magénál, kőrútjában a várost meglátogató II. Józsefnél küldöttségileg kérvényeznek, hogy leányegyházzá alakulhassanak ; s mikor ez nem sikerül, — nagy erőmegfeszítéssel áldozatot hoznak arra, hogy engedélyt nyerjenek anyaegyházzá szervezkedni, — templomot építeni. Hő vágyuk Hont megye közgyűlésének 1786, évi engedélyével megvalósul, — a kiadott engedély-okmányban, — az ő s utódaik nyilvános szabad vallásgyakorlása elismertetik s biztosíttatik. Ez engedély megnyerése után, első öröm- s hálaünnepüket 1786. febr. 5-én Töltéssy Sámuel hitsorsos csűrében tartják, — se csűr a templom felépültéig áhitatoskodásuk helyévé lesz. — Majd a kiszemelt közterületet 300 frton Hontmegyétől — az egyház beltelkéül — megveszik s rajta 1786. aug. 7-én a templom alapjait lerakják, — s vallásos lelkesedés szülte áldozatkészség mellett a templomot felépitik 6023 frt költséggel s azt 1790. évi jul. 4-re esett Szhsg. ut. 5. vasárnapon az Ur hajlékáúl felszentelik. Egy örök nevezetességű királyi tény emelkedik ki itt az egyház idejéből, — nevezetesen az, hogy III. Gusztáv Adolf svéd király 1787-ben, a bécsi svéd királyi követtség megszüntetett kápolnájának összes szent eszközeit, s ezek között a gyönyörű oltárképet, — mely Jézust a kereszten — tünteti fel — az építkező egyháznak ajándékul küldi. így száll át a hitbuzgó elődöktől — a jelen nemzedékre a vallásos örökség — a templom, A kedvezőtlen talajviszonyok miatt azonban, a templomban a penész üti fel fejét, — s zöld — polypkarjaival hova tovább szorosabban fonja át a templom belsejét. — Minden évvel szánalmasabb, — tarthatatlanabb helyzetbe jut, s fennállásának századik évfordulója elé — gyászos állapotban néz ! Ámde a jelen nemzedék megérti szent kötelességét ! Luther 400-éves emlékünnepén — életre kél a templomújítás eszméje, s 36 frt ofFertoriummal letétetik ez eszme megvalósulásához az alapkő, melyen lassan lassan felépül, — megtestesül az eszme. Buzgó lelkek hordják hozzá a homokszemeket, az épületköveket, s bár közbe az evangyéliomi hitbnzgóság nsgy áldozatkészséggel, diszes iskolát emel, . . . 1887-ben mégis közgyűlési határozat hirdeti, hogy az egyház a templom 100 ik évfordulóján jubileumot ül, jubileumi áldozatot hoz azáltal, hogy templomát a nedvess talaj behatásától alagcsövezés által megmenti s avult belsejét megújítja.