Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Vallástanítás és ev. közszellem (Csók György)

370 ker. élet e v a n g e 1 i z á 1 ás á, r a Igen ! A magyar ' protestáns egyházat még egyszer kell reformálni s e munka a lelkészekre vár! Nem a papi javak elégtelensége, nem a félszeg nemzetiségi aspiratiók, nem az egyházpolitikai harczok okai a közszellem hanyatlásának, hanem a vallási ismeretek fogyatékossága, néhol hiánya. — A lelkipásztorkodás eddig parlagon heverő területén : az iskolában keressük a baj forrását és láakadunk a hitgyengeség, a beteges rajongás, a vallás iránti közöny, a torzsalkodás, a hajlékony akarat ágyára. Ezek ellen pedig egyetlen egy gyógymódot ismerek: lelkész tanítsa az iskolákban a vallástant. A mult consequentiái : a ragályként terjedő közöny a közügy iránt és a vallásos kegyesség álszégyene, hivatásunkkal járó erkölcsi kötelességgé teszik azt egy szebb jövő érdekében. Igaz, eddig sem voltak gyermekeink vallástanítás nélkül. Az 1868. évi XXXVIII. t. cz. 57. §-a szerint a vallástan tanításáról minden felekezet saját körében gondoskodni tartozik. A római egyház kánona szerint hitoktató mindenkor a plebánus, vagy fölszentelt segédje lehet. Protestáns egyházunk e feladatát akként oldotta meg, hogy egyszerűen ráruházta a tanitókra, kik egyébként is az iskola napszámosai levén, egy fáradsággal elvégezhették azt is. — Hát mig a tanítótól nem kivántak egyebet, mint hogy tanítsa meg a gyermekeket írni, olvasni és egy keveset számolni, — addig talán nagyobb gondot fordíthatott a vallástanra. A gyermeknek mindennapi kenyere volt az ima, a szent írás és az énekes könyv. Az iskola-látogató, a szülék, a hatóság képviselői meg voltak elégedve az évi eredménnyel, ha a növendékek a vizsgák alkalmával a vallástanból — hogy ugy mondjam — brillíroztak. Ámde vegyük szemügyre a mostani felcsigázott követelményeket a tanítósággal szemben. Ma már megkövetelik tőlük a földrajz, történelem, természettan, számtan, mértan, ásványtan, növénytan, alkotmánytan, egészségtan vázlatos betanítását s a kézügyesség, rajz, kertészet, torna szintén helyet kérnek az órarendben, mert a tanfelügyelő úr mindene nagy súlyt fektet; idegen ajkú iskolákban (pedig ilyen a legtöbb) még hozzá — elmozdítás terhe alatt — igyekezzék a magyar nyelvből dicséretes eredményt felmutatni, vagyis forditsa idejének felét a beszéd- és értelemgyakoriatokra. Kérdem : hol marad ily körülmények közt hézag és munkakedv annak az ötödik keréknek forgatására, melyet vallástannak hivnak . . . ? ! Valamit pedig ebből is kell tanítani, mert ezt a helybeli pap nagyon megköveteli, — ha követeli. Se baj, okos ember volt az a Luther, mikor a kis Kátét megirta, meg van abban minden, a mit egy lutheránusnak tudni kell, ezt aztán be lehet vágatni 6 esztendő alatt. Hát az ének ? No ez épen alkalmas figyelem iiditő eszköznek, akár az „alapállás," akár egy utczai dal. És ekként váltakoznak óraközökben egyházi énekeink a „Kis-Komárom" és „Nagy-Komárom" ©^kai. A vizsgákig itt-ott eljutnak a nagyobbak az ó-testamentomban egész az özönvízig, az új-ban Krisztus Urunk keresztre f'eszittetéseig; dogmáinkat — igaz ugyan, hogy — hiba, de egyszersmind érzés és értelem nélkül recitálják el. Pedig régen meg van irva: „A betű öl, a szellem az, mely megelevenit." Nagyon sajnálnám, ha valaki e szavaimat a tanitói kar ellen irányzott gúnynak venné. A ki ösmeri kis körömben kifejtett működésemet, az bizonyithat mellettem, hogy én a tanítóknak őszinte tisztelőjük vagyok s ügyeiket szivemen viselem, de hiszen most is azt teszem, midőn le akarok venni egy terhet vállaikról, melyet hordozni sokoldalú és fárasztó munkájuk közben csak nagy erőfeszitéssel és mégis kevés eredménnyel képesek s melyet a lelkész megerőltetés nélkül átvehet. Tény az, hogy ők a nemzeti kultura érdekében túlságosan igénybe vannak véve az egyházias szellem rovására. Az iskolából kiszabadult gyermek e fonó-házak levegőjétől inficiálva kerül a confirmatiói oktatáshoz. 3 — 4 heti ugy nevezett „összefoglaló tanítás" (ugyan mit?) után részesül az Urvacsorában s fölveszi a „legény" s „nagy lány" nevet. Eltekintve a némely helyen divó s rendszertelen nyári oktatástól, nincsen többé a pappal baja, csak a „hirdetéskor," meg azután adóbehajtáskor. Tisztelet ott, a hol kivétel van. A lelkész előbb csudálkozik a templomlátogatók gyérülése felett, aztán ostromló, elkeseredett prédikátiókat mond, fölidézi az atyák buzgóságát szemben a jelenlévők hidegségével: a hivek pedig ez alatt szép csendesen — elalusznak. — Talán észre sem veszi a lelkes prédikátor, hogy olyan alapra akar építeni, melyet nem ismer, mely talán meg sem vettetett! Mihez fűzze templomi tanítását, ha a fonal kezdete nem az ő kezében volt? Mi alapon ragadja meg a hallgatóság lelkét a szószékről hirdetett igazság, ha az ezt nem szomjúhozza? Befogadhatja-e a műveletlen föld az elhintett magot? Bizony, bizony útszélre esik az, honnan a küzdelmes élet érdekmadarai felkapkodják. Tejjel kell előbb a mi népünket táplálni, mert az életnek kenyere — mai alakjában és minőségében — neki nagyon száraz és kemény ! Panaszkodhatunk ily állapotok közt a vallás iránti közöny, a közszellem romlása miatt, — de ne kárhoztassunk ezért senkit egy szóval is, ha elhárítására nem tettünk egy lépést sem. A saját kárunkon okulhattunk eleget, okuljunk most már a mások példáján. Mi volt eddig a római egyház? Oly gépezet, melyben a hierarchikus szellem volt a hajtó erő, de élet nem volt benne. Ma autonomiát kér, hogy fölelevenüljön ; pénzt, észt, erőt áldoz, hogy az újkori reform-eszmék áramlatában hajója el ne sülyedjen. Hát velünk mi lesz? Nem fogja e népünket protestáns szabadelvfíségiink szabadosságra ragadni, ha nem tanulja meg egyházi életünket szabályozó tör-