Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A róm. kath. nagy népgyűlésről

•ói vatal nélkül az egyház fenn nem állhat, legalább az evangélikus egyház nem. De hát mindezekért általában a tanítóságot vonni felelősségre, s mindnyájok ellen harczi riadót fújni, az egész tanítói kart megtámadni, mégsem egészen helyes eljárás. Legyünk türelemmel. Ha a tanító urak be fogják látni azt, hogy az egyházak vezetői, a lelkipásztorok, mint igaz lelki atyáik örömmel igyekeznek az ő sorsukon is javítani, ha önállóságukat tiszteletben tartják ; sikereiknek velők együtt Örülnek ; munkásságukban részt vesznek és a lelkipásztori munkakörbe bizalommal és kitartással bevonják őket: nem hiszem, hogy egy kis kitartás és türelem mellett nem lehetne őket az egyház szent ügyének megnyerni. Azzal egy pap sem álljon elő : megpróbáltam, de ezzel az emberrel nem mehetek semmire. A próba csak próba marad, az élet munkája következetes kitartást igényel, s tessék elhinni, hogy a legvastagabb jégkéreg is, mely daczolt az égető napsugárral, a csendes meleg eső langyos permetegén elolvad. Ne csak frázisban mondjuk, hogy az iskola az egyház veteményes kertje, hanem tényleg is veteményes kertként becsüljük és ápoljuk különösen azzal a pásztori felfogással, hogy a kertész maga ép oly becsült legyen, mint a nagyoknak és a kicsinyeknek gondos lelki atyja. Hogy a tanító az iskolában paedagogikus elveknek hódol, hogy mint szakember kivált a részletek megítélésében illetékesebbnek tartja magát a csak általánosságban paedagogiailag képzett lelkésznél, ki még hozzá a gyakorlatnak is híjával van, azt nem kell oly nagyon latra vetni, különösen a fiatalabb tanítónál. Hiszen a külföldi egyetemekről visszatérő fiatal akadémikus lelkész is meg van győződve arról, hogy a mint megjelenik a látóhatáron, az őszbecsavarodott öregek egyszerre meghajolnak az ő tudományának óriási nagysága és újsága előtt s a mint elfoglalta Isten jóvoltából parochiáját, egyházának apraját, nagyját, tanítóját, presbytereit, mind, mind tűzzel-vassal reformálja. S csak a mikor gyakran megalázta magát az Urnák házában s meghajtotta derekát az élet terhe alatt, a mikor egypárszor az életbölcseség hol egy jóakaratú atyai testvér jóságos útbaigazításában, hol pedig egy egyszerű földmíves képében leemeli őt a theoriák felhőiből, látja be azt, hogy bizony neki újra tanulni és ismét tanulni kell a legnehezebb iskolában : az élet iskolájában. Mit csodálkozunk hát azon, ha most, midőn nemcsak a tanítók fiatalok, hanem tanítóságunk helyzete is egészen új, ha akadnak egyesek, kiket nemcsak egyéni értékök emelkedett tudata, hanem állásuk nagy fontosságának képzete is messze tulragad a szerénység azon határán, melybe az élet által megérlelve, majd bele fanyalodnak. Egyházunknak pedig okvetlen gondoskodnia kell arról, hogy ne csak a papok fizetését emelje, ne csak a papok nyugdíját rendezze, hanem a tanítókét is, mert az a sokszor tapasztalt eljárás, hogy kivált nyugdíj tekintetében a tanítókat az államhoz utasítgatjuk s így magunkat felmentve érezzük a róluk való gondoskodásunkról, bizony-bizony olyanformán néz ki, mintha az anya gyermekeinek egy részét híven ápolná és gondozná, másrészét pedig a szomszéd nyakára küldené. Mostoha anya megteheti azt mostoha gyermekével, de az édes anya soha. Nagyobb baj az, hogy tanítóinknál nagy részben hiányzik az egyháziasság, s hogy azt már a tanítóképzőkben nem csöppegtetik lelkökbe ; de hát igen-igen sok fiatal testvérünk az Urban szintén csakis a gyakorlati életben tanulja megbecsülni Istengyermekségre, igaz emberszeretetre, földi és mennyei boldogságra nevelő édes anyját, az egyházat. Tegyük lehetővé, hogy tanítóink az egyházi élet körén belől lássák nemcsak hivataluk betöltésének feladatát, hanem képesek legyenek az evangyéliomnak termékenyítő, nemesbítő, mondhatni eszményítő befolyását is átérezni, hogy az az egyház nekik meleg és édes otthonukká váljék, melyben hazafiúi, emberi és hivatásos aspiráczióiknak kielégítését élvezzék s köréből sehová ne kívánkozzanak. Végül, ha a pap úgy hivatalánál, mint tudományos műveltségénél többnek, erősebbnek tartja magát: az ellenséges tanítóval szemben tartsa magát Pál apostolnak a Gralatabeliekhez irott levél 6. része 1—10 ig foglalt tanácsához, s ekkor be fog következni az, hogy a pap és tanító közötti viszonyban is mindenek ékesen fognak folyni. Egy pap. A Budapesten tartott római kath. nagy népgyűlés lefolyása s megállapodásai többféle tekintetekből lehetnek megbirálás tárgyai; e lapokban azonban csak felekezetközi szempontokból illik a kérdéshez hozzászólani az evangélium jó ügyének védelmezésében, Van jogunk hozzá, mivel azok a tárgyalások és azok a megállapodások nem maradtak mindenben a római kath. egyház körén belül, hanem részben átcsaptak azon határvonalon, melynél azon egyház a hazában élő többi egyházakkal érintkezik. Épületes volt a kezdet. Magasztos elv állíttatott oda a tanácskozás küszöbére. — „Legyen tanácskozásainkban mindig vezérelvünk ; in principiis unitas, in dubiis libertás, in omnibus Caritas." — Emlékezetes nyilatkozat az elnöki megnyitóban az, hogy mivel 1848-ban egyházi viszonyaink átalakulást szenvedtek és a római katholicismus helyzete a többi törvényesen bevett minden egyes egyházra nézve különbség nélkül megállapított jogegyenlőség és viszonyosság mellett szintén megváltozott, ennek következtében sem a római kath. egyház híveinek, sem bármelyik más bevett egyház híveinek sem lehet különös előjogot igényelni, hanem mindegyik egyház a fenálló közjogi viszonyok szerint csak a „suum cuique*-t igényelheti. Megnyugtató az adott válasz azon kérdésre : mit kiván a római kath. nagy népgyűlés? Mint honpolgárok talán a politikailag