Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Theol. Academia 1894/95 tanévét megnyitó beszéd (Schneller István)

347 közelebbi tárgyához, mi biztosítja az ezzel való foglalkozás sikerét?! Ismét csakis az odaadó önzetlen szeretet — tárgyával szemben is; azon szeretet, mely nem keresi a magáét, hanem a másét. Másnak lényegébe, tanulmányozása tárgyának lényegébe kiván az igaz tudós teljesen elmélyedni; ennek — sajátosságát legyen az bármely csekélynek, semmisnek feltűnő is — kivánja tudatra emelni s annak a mi semmisnek tetszik jelentőségét a szerves egészre nézve feltüntetni. Éppen napjainkban üli ezen a legparányibb a górcső segélyével elmélyedő tudomány — győzelmi ünnepeit. Az ily tudós nem ismer fáradalmat, nem veszélyt, nem áldozatot; nem keres elismerést, kitüntetést: öröme munkássága közben teljes, nevezetesen akkor, midőn az eddig elhanyagolt, mellőzött, semmisben — egy sajátosra, egyénire talál, s midőn az egyesek közt létező összefüggést — a törvényben nyilatkozó, a mindenséget összetartó szeretetnek — egy

e

s — ú j k ö t e 1 ék e i t sikerült néki kideriteni. Igenis csak is ezen önzetlen, odaadó, önmagát a kutatás munkájában feláldozó tevékenység, tehát a Krisztus szellemével egyesült tevékenység — teszi a tudóst igazán tudóssá. S ha ez áll általában, mennyivel inkább áll ez nevezetesen a theológusra nézve! Hisz tanulmányainak tárgya is éppen ez a Á-óyog, mely mint n.itfjiKCTtxo^ lassanként és fokozatosan előkészítette az emberiséget az fvoayxioaiç-ra, s mely, midőn Jézusban személyivé vált — az ő személyiségében tudatra emelte az emberiségnek az isteni szeretet által áthatott, az egyest egyéniségében s úgy feltétlen értékében is elismerő szerves egységének elvét ; s mely mint a Krisztusi szellem ezen elvet fokozatosan, végetlen uton érvényesíti a történetben, — a nemzetekben, az egyesekben. — Csak a világosságra teremtett szem látja magát a világosságot : csak a kiben Krisztus szelleme él, csak az, ki ezen szellem egységén beliil leli fel életelemét: csakis az értheti meg ezen szellem érvényesülését magában a tárgyi világban, a történetben. Akadémiánk tehát ama feladatát, mely szerint tudományos alapon kiván evang. egyházunk számára lelkészeket képezni — csak is ágy oldhatja meg igazán, ha ennek minden egyes polgára nem csak részt vesz a Krisztussal való egyesülés symbolikus cselekvényében, hanem ha ezen cselekvény, éppen ugy mint amaz ima is — érzületi — tehát a személyiséggel teljesen egybeforró — folytonos cselekvénynyé válik. Nem lehet ezek szerint az igazi tudományosságot és az igazi vallásosságot inkább félreérteni, s ezen félreértés alapján mind kettőt igazságtalanabb módon gyanusitani, mint az által, hogy ha a kettő egymással szembe, mint ellenség állíttatik. —• Az áltudomány, a z álllit lehet egymásnak ellensége; de az igaz tudomány, az igaz élő hit egymásra utalnak, egymás b ó 1 táplálkoznak. Ily vallásosságot, ily tudományosságot kiván Önöktől — kedves ifjú pályatársaim theol. akadémiánk ! Ezen követelményt kivántam ma, midőn egy új tanév küszöbét átlépjük — Önök lelki szemei elé állítani, Önök fogékony szivébe lehetőleg hathatósan beplántálni. III. S hogy szavaim ne legyenek pusztán szavak: ám egyesüljünk azon szent helyen tett fogadalom megújítására, s tegyünk ígéretet, hogy életünk fejedelme, Krisztus szellemének vezérlete mellett futjuk meg e most megnyiló tanévet, s e vezérlethez hivek maradunk akkor is, midőn akadémiánkat elhagyva — kilépünk az életnek éppen a jelenben oly háborgó küzdő terére. ígérjük, hogy tanulmányozásunkban csakis Istentől várjuk a segedelmet, Tőle az áldást! — Ö az igazságnak ura ; az ő szelleme, és pedig csakis az ő szelleme a mi vezérünk. Erőnk teljes odaadásával kivánjuk magunkat az igazság vezérletének átadni. Nem tekintünk sem jobbra, sem balra. — Nem léteznek számunkra bármily, a kor és szokás által megszentelt tekintélyek ! Kegyelettel tekintünk ugyan — a mint illő — a múltnak okmányaira, a gazdag tapasztalat és odaadó munkásságban tevékeny egyénekre: de mindezek, mint olyanok tanulmányainkra nézve nem határozók ! Még a szent irás is, nem mint ilyen, hanem csak a benne foglalt ige alapján, tehát a benne hatásos igazság alapján bir reánk nézve meggyőző hatalommal. — ígérjük, hogy azon leszünk, hogy ki ki a maga sajátosságával és egyéniségével tükrözze vissza az igazság erejében — az igazságnak néki jutott sugarait; — s tudva azt, hogy csakis közös munkásság, egymást kiegészítő munkásság utján közelíthetjük meg végetlen uton a végetlen czélt: szeretettel ismerjük el, méltányoljuk s támogatjuk az egy czél felé haladót sajátos munkásságában. A siker, az elismerés, a dicséret azonban — ha befolvással is bír — nem lesz határzó munkásságunkra. Maga az igazság kutatásával járó lelki emelkedettség, lelki gyönyör : e z munkásságunknak szivünkben érzett Isten áldása. S ha munkásságunk áldása másokra nézve nem is tűnne fel azonnal : vigasztalódunk a történet azon tanúbizonyságával, a mely szerint vajmi gyakran éppen azok munkássága volt eredményében leggazdagabb, kiket koruk félre ismert, elitélt. — Ezért is Isten segedelme mellett csak az ő áldására tekintünk, S ugyan ily érzelmekkel, ugyanily Ígérettel lépünk ki egyházi életünk küzdő terére. — ígérjük hogy a tudományos munkában megedzve, nem induluuk az életben sem auctoritások után, hanem az igazság világossága mellett felismerve az egyháznak sajátos hivatása körét — azt nem tévesztjük össze más körökkel és idegenszerű érdekekkel. Ezért is elfordulunk azon vezérférfiakul feltolakodó egyénektől, a kik az egyházat eszközként kívánják felhasználni privát érdekeik s politikai aspiratiók elérésére, mert mint protestánsok büszkén valljuk azt, hogy ezen létező — és pedig bár-