Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - Czékus Lajos. Az úrnak napjai

341 négy jeles beszédű előzőjének beszédeihez nagyon méltó beszéddel siettesse az ünnep végét. Gombócz Miklós ezt mondotta : Főtisztelendő s Nagyméltóságú Elnökség ! Nagyérdemű ünneplő közönség ! Szeretett nemes ifjúság ! Midőn az előttünk lefolyt szép és magasztos jelenet után, mely e diszes épületet rendeltetésének adta át a tanévet, mint főiskolánk egy részének ez idő szerinti vezetője, ünnepélyesen megnyitom, a hála és öröm érzése fogja el szivemet, hogy tanúja lehettem e szép alkotásnak, melyben a mult áldozatkészsége és a jelen nemes buzgalma nyújtanak egymásnak kezet. Közel negyedfél század története vonul el e pillanatban szemeim előtt. Látom a mint a korszellem megvetette szerény alapját e mai nap virágzó intézetnek, látom a mint a,letűnt századok áldástalau vallási küzdelmei alatt nem kifáradott, hanem megerősödött hitbuzgó férfiak, büszke családok sarjai, a föld egyszerű népe, egymással vetekedve hordják össze filléreiket, hogy biztosítsák az intézet fennállását. Látom, szerető szivű nő alakjában a jótékonyság angyalát leszállani reá, hogy a tudományok kútfeje mellett ülő, anyagi gondokkal küzdő ifjú homlokát felderítse; ama komoly ifjút, a ki egy nemzet gondjait veszi gyenge vállaira és hasonlelkekkel egyesülve, az édes zengzetű, de elhagyott, megvetett magyar nyelv kimüvelődésén fáradozott. Látom a valódi genius által ihletett tanférfiak egész sorát, kik letudnak mondani minden önérdekről és egyedül a nemzeti kulturát szolgálják, kik fényt árasztanak mugukra, fényt az intézetre és kiknek szivéből fakadó melegség kelt és lelkesít. A lelkes, elköl tözött Ősök helyébe pedig támad hitbuzgó és tetterős nemzedék, mely a reá maradott örökséget szentül megőrzi és öregbíti. A midőn pár hónappal ezelőtt az első romboló csákányütés az elébb csendes hajlék nyugalmát felzavarta a századok élő hitének ez emlékét, annyi ifjúi ábrándnak és lelkesedésnek megszentelt otthonát lassan-lassan összeomlani láttam, szivem elszoiult s önkéntelenül felsóhajtottam: „az istenek elköltöztek." De ime a fájdalmat öröm váltja fel, a mult nagyságán merengő lélek a jelen lelkesedésében talál vigasztalót, a régi „Aedes Musarum" helyén diszes, büszke ormu épület áll. Alma materünk díszben, fényben jelenik meg, hogy a mi volt századokon át, az legyen megszépülve, megifjodva a jövendőben is : a valódi műveltség kútfeje, a nemzeti öntudat fentartója, a hazaszeretet ápolója és temploma a hitnek. Az emberrel — mélyen tisztelt ünneplő közönség és szeretett nemes ifjúság — a tudás vágya veleszületett. Megismerni a természet és az emberi élet jelenségeit, felemelkedni az eszmék világába, a hol a valóság ellentétei kiegyenlítődnek, az itt lenn töredékes, harmonikus egészbe olvad, hol az emberi élet vezérlő fáklyái kigyulladnak : az embernek oly ösztöne, melynek kielégítésére a nemes lelkek mindenkor törekedtek. A ki tehát a tudományok kútfejét az ember előtt megnyitja, az az élet egyik kincses házát nyitja meg, az ember igaz lényegét juttatja érvényre, mely eszmél önmagáról s a világról. És mégis az elme, mely gondolkodásával és értelmi működésével ismereteit megszerzi, egymagában véve még csak félig tárja fel előttünk létünk titkát. A mi a megismert igazságot egyúttal életczéllá is teszi, az a kedély világa, melyből a megismert iránt való lelkesedés fakad. A valódi művöltség mindenkor feltételezi az érzelmek nemességét is, és a valódi nevelés nem a rideg fogalmak közlésében és elsajátításában, hanem a kedély melegének, az igazért való lelkesedésnek felébresztésében és ápolásában áll. Ily elvek vezérelték ez intézetet eddig és fogják vezérelni ezentúl is. Nevelni akarunk, de nem rideg értelem embereit, kik az igazság és jog diadalában hitüket elvesztették, a kik fogalmaikat, meggyőződésüket a világ ítélete szerint ruhaként cserélik, kik a kötelességet addig teljesítik, a meddig a kényszer hatása ér, hanem olyanokat, kik háttérbe szorítva, félreismerve, sőt megalázva is a felismert igazság után indulnak : nevelni akarunk erkölcsi jellemeket. Sokan vélekednek ugy, hogy a szellemi javak a tudomány vívmányai valamint a művészetek az általános emberi természetből fakadva csak az emberiségnek képezhetik valódi tulajdonát, miért is azokat az egyes nemzetek életének szűkebb korlátai közé szorítani nem lehet. De a történelem ennek ellenkezőjéről tesz tanúságot, mert azt mutatja, hogy a szellemi javak mindenkor a nemzeti kultura utján lettek az embernek is, az emberiségnek is tulajdonává. Az igazi nevelésnek ezért a nemzeti érdekeket és sajátságokat figyelmen kivül hagynia sohasem szabad. A mint nem tudóst, hanem az igazért lelkesülő tudóst, ugy nem embert, hanem a nemzet érzésébe, gondolkozásmódjába, vágyai és törekvésébe magát bele élni tudó embert koll nevelnünk. Ez az ünnepélyes óra, mely intézetünk múltja és jövője között áll, legyen egyúttal szent fogadás arra nézve is, hogy itt a tudományok csarnokában a hazafiság oltárán sem fogjuk a tüzet elaludni hagyni soha és gondoljuk meg és gondold meg különösen te, szeretett ifjúság, a mit az idők tanuja mond, hogy e hazát, a melyet egykor karddal foglaltak el őseink, neked szellemi fegyverekkel kell meghódítanod. A valódi nemzeti kultura, mely nem gőgben, elbizakodottságban, hanem valódi szellemi és erkölcsi fölényben nyilvánul, ez van hivatva jövőnket biztosítani. Legyen a tudomány és nemzeti törekvések e megszentelt hajléka egyúttal a hit temploma is. Legyen ápolója a vallásosságnak, az egyházhoz való ragaszkodásnak. A hol az igazság honol, ott nem hiányozhatik az emberi bölcsességnek, minden szép és igaz törekvésnek legmélyebb és örökké buzgó kútfeje, a vallás, az Isten félelme sem. — Intrate nam et hic dii sunt. Lépj be tehát múzsák ifjú serege ez uj csarnokba! Te vagy hivatva, hogy azt, a mit ember keze megkezdett, igazán befejezd azáltal, hogy a mit itt hirdetnek, mit itt szivedbe csepegtetnek, az életbe is kivigyed és a tudománynak, nemzeti műveltségnek, vallásos nemes érzésnek e szép otthonát magadra és a késő korra nézve áldást hozóvá tegyed. És lépjünk be mi is szeretett hittársaim, hivatásunk csarnokába, szolgálva nem bérért, hanem szeretetből és lelkesedésből a tudomány, a nemzeti kultura reánk bizott szent ügyét. Erre segítsen bennünket az ég és a népek és nemzetek sorsa felett őrködő hatalmas Isten, hogy mun-