Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Lelkészválasztási szabályzat tervezetéhez (Spannagel József)

330 Ha távol maradásukkal tüntetnek, választanak a jelenlevők. Ha megjelenve, ujabban strajkolnának, a gyűlés lefolyásából meglehet állapítani, kik azon egyházi tisztviselők, a kik ismételt figyelmeztetés daczára a törvény tiszteletét félreteszi k, a törvényes felsőbbségnek makacsul ellene szegülnek, a rendet megbontják, másokat törvényes joguk gyakorlatában gátolják és hivatali esküjöket megszegik. A kik ilyeneket cselekesznek, azoknak ellenére van a törvény, nevezetesen az egyházi törvény hatodik része, mely a további eljárást is előírja. Mert a strajk addig ártatlan és ártalmatlan dolog, míg törvényt nem sért, törvényes rendet nem bont, másokat törvényes joguk gyakorlásában nem gátol, a törvényes felsőbbség törvényes rendeleteinek ellene nem szegül, ellene nem lázít: azontúl elfajul fejetlenséggé, féktelenséggé, anarchiává — és kellemetlen érintkezésbe hoz a büntető bíróságokkal. Kund Samu. ti oo a Leikésiválasztási szabályzat tervezetéhez. Nt. Mockovcsák János úr ezen tervezetének súlypontja a rangfokozatos előléptetésben fekszik. Már emlitém egyszer ezen becses lapban, hogy a rangfokozat mellett azért vagyok, mivel az először természetes. Természet ellenes m ndenesetre az, ha egy káplánt a ki alig, hogy iskoláját hagyta el, már is a legnagyobb papi állomásokba ugrasztjuk ; ellenben azon lelkészt, a ki egyszer egy kis állomásba kerül, örökké oda száműzzük! „Natura non facit saltus." A természet ellen cselekedni pedig nagy bűn ! Bűn rejlik azon természetellenes, megrozsdált régi állapotokban azért is, mivel azok égbekiáltóan igazságtalanok! Érintem továbbá még előbbeni czikkemben, hogy a rangfokozatos előléptetés az egyéni tovább f ej lődésnek nagyobb tért enged. Altalánosságban meg van a továbbfejlődés — és azt helyeseljük is; ha azt egyénileg nem akarnók megengedni, akkor ellenmondásba jövünk önönmagunkkal. Nézeteimben még megerősítve lettem, midőn elfelejthetlen mélyen tisztelt egykori tanáromnak nt. Schneller István, pozsonyi theol. akadémia igazgatójának 1893/94. tanévet záró kitűnő beszédét olvastam, a melyben azt mondja: „A rend és szerves egész csak úgy bir értelemmel és léttel a mi egyházunkban, ha azaz egyéninek elismerésével rendszabályozza az egyest, ha a szerves egység az egyéni sokféleséget önmagába öleli. Egy a szellem, de végtelen sokfélék a charismák. Minden egyes charismát a maga helyén, a maga sajátosságában el kell ismerni s minél sajátosabban ténykedik az az egységes szellem egészének körén belül, anynyival erősebb, szívósabb, magasabb fokozató maga a szervezet." Lehetetlen az egyéninek elismerését gondolni is, ha azt érvényre nem juttatjuk; mert minél több erkölcsi és szellemi erőnek birtokábau van valamely egyház, vagy állam, és mentől inkább érvényre juttatja azokat: annál magasabb fokú művelődésre képes azon egyház, vagy állam. Praktikus korszakunk arra törekszik ökonomiailag minden erőt felhasználni, még a Niagara folyamnak erejét is; miért nem használnák fel még inkább az erkölcsi és szellemi erőket? — Az erkölcsi erők az önálló és nemes jellemben manifestálódnak, a szellemi erők az önálló sajátlagos gondolkodásban. Törekednünk kell ennélfogva, hogy mentől több egyéniségünk legyen önálló és nemes jellemmel, és sajátlagos eredeti szellemmel! Ok egyházunk és országunknak erkölcsi kincsei és szellemi aranyforrásai ! A rangfokozatos előléptetés az első eszköz arra nézve, hogy úgy az erkölcsi, mint a szellemi erők, inkább érvényesülhetnek; és midőn így az egyéniséget érvényre juttatjuk, haszuálunk egyszersmind az általánosságnak — és ezzel egy ideal-realistikus iránynak teszünk eleget ! És az is ér valamit ; mert egyoldalú, zord és rideg az emberi élet mindenütt ott, a hol e két világot, az idealistikus a realistikussal lelkünkben és életünkben össze nem forrasztjuk ! Egyoldalú, zord, és rideg az emberi élet, a hol haladás nincsen ; vagy a hol a haladás elnyomatik. Nincs éltetőbb elvem, mint azt tudnom, hogy az örökkévaló szellem, végtelen törekvés és haladás utján érvényesíti magát — és az emberi életnek magasabb czélja nincsen, mint haladás a végtelenségig ! Az er ész világ az észnek kinyilatkoztatása és az ember ugyan egyfelől teremtmény, de egyszersmind az örökkévalónak edénye, a szellemnek missionáriusa, a ki Hegel szerint hivatva van, szellemi tettei által az érzékiségtől az észig, — a természetességtől a szabadságig fölemelkedni! A protestáns egyháza valódi szabadságnak egyháza, mivel az a különféle egyéniségeket sajátosságakban elismeri és azokat érvényre akarja juttatni ! Tért kell tehát a szellemi törekvésnek engedni ; azt serkenteni, buzdítani — és soha azt a haladástól elzárni. A rangfokozatos előléptetés a természetességnek és igazságnak megfelel, és mivel az az egyéni továbbfejlődésnek tért enged, az egyszersmind a haladásnak első előmozdítója !*) Nt. Binder Jenőnek, nt. Mockovcsák János, ev. főesperesnek lelkészválasztási tervezete ellen, ezen becses lapban tett legtöbb megjegyzéseit, nem ak*) Az esetleges egyoldalú íelfogás ellenében előre megjegyzem még, bogy elismerem, miszerint a lelkészeknél nagyobb legyen ugyan a szellemiek után való törekvés, és örömük ezen törekvésben nagyobb legyen, minden anyagi jutalomnál; de azért a lelkészek az anyagi jutalomtól sem tekinthetnek el; mert akkor a lelkészi fizetéstől egyáltalában el kellene tekinteni. Különben a „rangfokozat" nélkül is megmarad az anyagiakért való concurrentia ; de ez sem baj, mert egy valláserkölcsileg emelkedett személyiségben a pénz iá, „boldogító személyi értékűvé válik!" Vagy másk-nt mondva: In den Händen des Edlen, wird das Metall zu Edelmetall.