Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - A nógrádi egyházmegye püspöknél tiszteleg

314 Addig haladásunk ugy is csak tapogatódzás és próbálgatás lesz; m ig a kor forrongó szelleme egy vezéregyéniséget nem teremt, kinek pharosi lelke világot gyújtson e mindenféle vergődő törekvések előtt s határozott irányt szabjon a cselekvésnek. Akkor megszűnik majd minden habozás, nem fogjuk latolgatni, vajon iskoláinkat biztositsuk-e előbb, vagy lelkészeink lételéről kell mindenek előtt gondoskodnunk, a protestáns tudományos irodalomra vessük-e erőinket, vagy inkább népünknek igyekezzünk szellemi táplálékot nyújtani; a hierarchia ellen készülődjünk-e vagy inkább a belmisziót tartsuk első kötelességnek, sérelmeink orvoslását követeljük-e vagy a helyett inkább a vallástalanság csiragombáit pusztitgassuk ; vagy a nemzetiségi kérdést igyekezzünk megoldani. A történelem bizonyítja, hitünk szent meggyőződésével reméljük, hogy ily háborgó, zivataros időkben a gondviselés mindig küld oly ihletett prófétákat, kiknek lángszelleme a sokféle csapongó elemeket egy góczpontba egyesítve tömör és czéltudatos haderővé alakítja. Eljő majd az az idő, és addig nem árt, ha minél több teendőkre forditják a figyelmet, hadd érlelődjenek az eszmék az idők beteljesedéseig. A sajtó, tudjuk, hogy korunkban nagy hatalom Azt is tapasztalhatták e lapok olvasói, hogy az — különösen a napi sajtó — az erkölcsi haladás tekintetében nem áll hivatása magaslatán. Nem hivatásának működik ott, nem eszmék iránti lelkesedés kölcsönöz annak sem anyagot sem alakot: anyagi vagy politikai érdekeket — s végső czélkép az utóbbi esetben is csak anyagi haszon érdekeit szolgálja. Az emberiség szent érdekei, melyekért egyházunk kezdettől fogva buzog, csak akkor találnak ott szószólóra, ha véletlenül a helyzet olyan, hogy a mi érdekeink azok érdekeivel összetalálkoznak. Máskiilömben a mai napi sajtóból — pedig korunkban úgyszólván ez az egyedüli szellemi tápláléka az egész népnek a legalsóbb rétegekig — alig tanulja meg valaki, hogy létezik vallásos testület, mely az álnokság és hanyagság ellen az igazság fegyvereivel küzd, a divó szolgai hunyászkodás helyett szabadságot s függetlenséget követel, a régi feddhetetlen erkölcsöket ma is fentartja, hiu fényűzés helyett az egyszerűséget ajánlja s üres czeremóniák helyett az Istennek igazságban való imádását hirdeti és tanítja. Protestáns szellemi népies hírlapirodalmunk úgyszólván nincs. Népünknek nincs protestáns szellemű szellemi tápláléka, nincs alkalma a templomon kivül gondolkozni egyházunk eszméiről, kivéve az egyházi gyűléseket, hol legtöbbször arról értesül, hogy ismét ugy terhek súlyosodnak vállaira. Egy oly napilapra volna szükségünk, mely nem nyereségvágyból indulna meg, nem szolgálna semmiféle politikai — de még felekezeti érdekeket sem, hanem a nép felvilágositása és erkölcsi nemesítése volna egyedüli czélja, melyet egyáltalán igazi protestáns szellem lengne át. Ez a czél közös a mi egyházunk érdekeivel s igy képviselné az általános emberi ügyet ; szolgálna bizonyára a mi egyházunk érdekeinek is. Alig van igaz protestáns, ki szomorodott szívvel ne vette volna a hírt, hogy az „Őrálló" pártolás hiányában megszűnt. Vegyünk példát zsidó polgártársainkról. Az ő hitsorsosaik által szerkesztett vagy kiadott hírlapok — jóllehet idegen nyelvűek — mindjárt kezdetben óriási elterjedettségnek örvendhettek. Pedig ők jóval kevesebben vannak mint mi. Igaz, hogy mi már elveinknél fogva nem vagyunk oly exkluzív és separatisztikus természetűek, mint ők, de a lelkiismereti szabadság elvét annyira vinni, hogy nemcsak meg nem vetjük azt, a mi nem protestáns, de a mellett el is hanyagoljuk, példátlan közönnyel fogadjuk a protestáns törekvéseket, semmiképen nem szabad. Egy olyan lapra, minő az „Őrálló" volt, minden protestáns papnak, a ki szokott napilapot járatni, elő kellett volna fizetni nemcsak hanem hivei közt egyesek és olvasó egyletek közt melegen ajánlani. Folyton halljuk a panaszt, hogy egyházunk tagjai közt a közöny ijesztő módon terjed s félő, hogy a legközelebbi jövőben még jobban, még nagyobb mértékben fog terjedni s a világiak papjainkra vetik azért a felelősség sulyját. Papjaink viszont azon panaszkodnak, hogy anyagi gondokkal küzdve nem képesek hivatásuknak kellőképen megfelelni s a világiak nem igyekeznek őket a gondok terheitől felszabadítani. Mindegyik fél tehát a másikat okozza e közös baj miatt. E circulus vitiosus veszedelmes gyűrűjét vajon az egyháziaknak vagy a világiaknak hivatása széttörni? Talán méltó volna az a tárgy, egy — nem felekezeti irányú — de határozottan protestáns szellemben : az igazság, és eszményiség szellemében szerkesztett politikai napilap kérdése — talán méltó volna aira, hogy vele a most megalakult egyetemes papi értekezlet, valamint a vidéki protestáns egyliázias körök és egyletek behatóan, alaposan, komolyan foglalkozzanak. Sass János. É IS t IF 11 !. A nógrádi egyházmegye püspökénél tiszteleg. Nagytiszteletű Szerkesztő Ur ! Amaz örök emlékű örömnapok között, melyeket ő Felsége koronás királyunk vármegyénk székhelyén történt megjelenésével s négy napi ittlétével vármegyénk közönségének szerzett, s melyekből a mi hű alattvalói hódolatunk is kivette a maga részét, nekünk, nógrádi ev. lelkészeknek, tanítóknak s felügyelőknek egy napunk, egy rövidke óránk volt, mely egyháztisztviselői életünket is édes gyönyörrel gazdagította. Méltóságos és Főtisztelendő püspökünk, Sárkány Sámuel idejött egyházmegyénk kebelébe, hogy az ő Felsége üdvözlésére megjelent egyházmegyei küldöttség élén egyházmegyénk alattvalói hódolatának felséges királyunk előtt ő legyen a szószólója. Az ünnepi fénybe, sőt pompába öltözött város megszemlélésére szétosztott küldöttségi tagok 11 óra tájban mintegy közös vágy által vezettetve, egy csoportba verőd-