Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Tanítók és papok

26 mikor a farkas azzal vádolja a bárányt, hogy ő zavarta fel neki a vizet, pedig a farkas fölebb állt. Szegény protestánsok, hittétek volna-e, hogy gyér jogaitokat 100 év mnlva oly nagyon felmagasztalják, hogy szinte maguknak is ugyanazt visszakövetelik ! — De hát valójában úgy van-e, hogy a római katholikusoknak még ennyi szabadságuk sincs? hogy ők még vallásukat sem gyakorolhatják oly szabadon? stb. — Vaknak a színekről hiában tartanánk előadást, a ki pedig lát, az úgyis tudja, hogy az egész csak rémmese. Ha mégis a primás és vele együtt az egész róm. kath. klérus azt hangoztatja, hogy ők ugyanazt és ugyanannyi jogot, szabadságot követelnek, mint a mennyivel a protestánsok birtak és birnak és hogy ők is egyházuk szellemi, kulturális és anyagi ügyeit maguk akarják intézni, rendezni és kezelni: akkor világos, hogy kevesebbre nem gondolnak, minthogy a rengeteg papi vagyon mellé az összes „vallási és tanulmányi alapok" is szolgáltassanak ki az államkormány által, hogy azokat ők kezelhessék, és hogy a püspökki n e v ezés püspökválasztással cseréltessék ki. De az elsőt egy alkotmányos magyar kormány már csak azért sem adhatná meg, mert tudnivaló, hogy a „tanulmányi alapok" jogi természete még ma sincs birói Ítélettel eldöntve; a püspökkinevezési jogról pedig nem mondhat le az állam, míg a római kath. egyház főpapjai dignitáriusok és így közjogi állást foglalnak el a magyar alkotmányban. Különben az egész római kath. mozgalom végelemzésében nem más, mint harcz a hatalom birtoklásáért. Kié legyen a kard? Kié a pálcza? Az állam-e a szuverén? Avagy az egyház, mely az államban vagyon? Mert a kettő egyforma hatalommal egymás mellett nem uralkodhatik, tanúnk rá maga a történet, hogy vagy a császár ment mezítláb Canossába, vagy a pápa menekült Avignonba. A primás téved, mikor filippikájában arra figyelmeztet, hogy ama nagy küzdelemben, mely a római kath. egyház a felekezetek s a mindinkább terjeszkedő államhatalom közt világszerte hosszú idő óta hol élesebb, hol szelídebb alakban folyik, a római kath. egyház volt Magyarországon az, mely a türelmességet meg birta őrizni, oly mérvben, mint egyebütt sehol. Tévedését nem mi, hanem a történet által hagyjuk kiigazítani, midőn a primás állításával szemben hivatkozik a pozsonyi „judicium"-ra, a nápolyi „gályarabok" szenvedéseire és az eperjesi „mészárlására és azt tanítja, hogy ezek mind emberileg képzelhető minden fogalmat felülmultak. De még ha úgy volna is, fórumra vinni s vele ott eldicsekedni, nem érdemes. Általában az egész országos katholikus mozgalom megindításánál a mozgalom intézői két dolgot elfelejtettek számba venni : a Bakócz Tamás által 1514-ben hirdetett keresztesháború gyászos eredményeit, úgy szinte azt a körülményt, hogy „salus reipublicae suprema lex est o." A haza minden előtt. A prímásnak még azt is rosz néven veszszük, hogy a protestáns egyház ő előtte is csak felekezet. Ám hirdesse egy-egy P ó d a ! De a főpap közjogi állásából kifolyólag így nem beszélhet. Ha mégis, eljárása több egy puszta elfogultságnál. Mégis két dolgot a beszédben szivesen registrálunk, mit a primás a nagygyűlésnek tanácskozási elvül ajánlott: „in principiis unitas, in dubiis libertás, in omnibus Caritas", mert ez tisztán protestáns elv. — A másik az a két szép idézés, az egyik Plutarchból, a másik egy ismeretlen német filozófustól, mindkettőt szivesen aláirjuk : „Inkább megállhat a világ nap nélkül, mintsem az állam vallás nélkül."— „Emelje a biró itélőszékét koponyahalomra, irja halálos ítéleteit embervérrel alá megfélemlíteni, megfélemlíthet, de javítani vallás nélkül nem fog." Még csak annyit mindazoknak, kik a reformot megakasztani akarják, még erőszakkal is: „A kakast meg lehet ölni, hogy a hajnal virradását ne hirdesse, de azért csak megvirrad." . . . Bognár Endre. Én azt látom, hogy a modern kor szele kezd immár lengedezni a mi egyházunk tanítói között is. Értvén a modern alatt az egyháziasnak az ellentétét. Ugy látszik ez a szellem uralkodik egyik ker. képezdénkben is, a hol az egyházias nevelés a többi paedagogiai tantárgyak mellett háttérbe szorult. Ennek voltunk tanúi egy nem rég lefolyt ker. gyűlésen is, a hol kerületünk egyik nagyérdemű tanügyi referense mindnyájunknak megdöbbenésére kijelenté, hogy kerületi képezdénkben a vallástanítás a leggyengébb. S ügy látszik, hogy ez a baj megvan a testvér ref. egyházaknál is. Az egyháziatlanság itt is erősen terjed a tanítók között, kik közül sokan szeretnének már menekülni az egyház kötelékeiből. A tanítók emez egyháziatlanságáról értekezett nem rég az ismert egyházi író Görömbey is a „Sárospataki lapok" hasábjaiban, a ki czikkében időszerűnek találta föleleveníteni Dobosnak ama régi mondását is, hogy „a tanítók, mint az egyház vérével megelégedett pióczák szivesen lehullanak az egyház testéről", s nem habozott kimondani, hogy ha kell, „adjuk át az iskoláinkat az államnak, hogy ez által egyházainkat megmenthessük ! " Ugyancsak ez volt a mult évi okt. 5-én tartott dabasi ref. papi értekezletnek is egyik főtárgya, a midőn kimondá az értekezlet, hogy : „Szükségesnek tartja minden gyülekezet körében az egyházi